Amikor közel 35 évvel ezelőtt befejeződött a DTD-vízrendszer építése, Vajdaságban félmillió hektár termőföld öntözésére teremtődött meg az alapföltétel, s ez a terület tartományunk megművelhető földterületének közel egy harmada. A kedvező éghajlat és a víz hasznosításának lehetősége az évenkénti két vetést és termény-betakarítást, azaz az élelmiszertermelés, mindenekelőtt a hús- és tejtermelés látványos növelését, ezzel együtt pedig kivitelének fokozását is előre vetítette. Nem a gazdákon múlott, hogy több mint három évtizeddel a nagy tervek és lehetőségek után a 30 000 hektárt sem éri el az öntözött termőterület, az évenkénti két vetés és aratás jelképes területen történik.
– Ötven hektáron gazdálkodunk, s minden parcellánkat öntözhetünk, így az aszályos években is bő termést takarítunk be. Az igaz, hogy az öntözés növeli a termelési költségeket, ezért kerülnek olyan növények a vetésszerkezetbe, amelyek nagyobb jövedelmet biztosítanak, mint a klasszikusnak nevezett szántóföldi haszonnövények, a kukorica, a búza – mondja a bogarasi Horváth Attila, majd sorolja is a munkaigényes és nagy befektetést igénylő növényi kultúrákat.
– Kezdettől fogva a zöldségnövény-termesztés áll a gyújtópontban, s csak annyi kalászos gabonát termesztünk, amennyit a vetésforgó megkövetel. 1991 és 2006 között minden évben legalább 10 hektáron folyamatosan termeltünk burgonyát, amit képtelenség volt elkilózni a piacokon, így az értékesítési, pontosabban a megfizettetési gondok miatt abbahagytuk. Zöldség, sárgarépa, vöröshagyma, cékla, fűszer- meg csemegepaprika, káposztafélék váltották egymást kisebb-nagyobb területen, a leginkább ismert vásárló igénye szerint. Ma is az a legbiztosabb, ha a termelési ciklus kezdetén megállapodunk a feltételekben, szerencsére ilyen feldolgozókkal sikerült kialakítani az együttműködést. A zöldségnövény-termesztésben követelmény az öntözés, ami nem csupán a bő termést szavatolja, hanem a termény minőségét is. Az idén már április 6-án üzemelni kezdtek az öntözőszárnyak, 15 mm „műesővel”, úgynevezett kelesztő-öntözéssel serkentettük az apró zöldség- meg virágmagvak csírázását. Az igaz ugyan, hogy a tavalyi kiadós esőzések feltöltötték a talaj nedvességháztartását, de a felső talajréteget kiszárította a tavaszi szeles idő, s az 1-2 cm mélyen porba vetett magnak esélye sem volt a csírázásra.
– Horváth Attila nemcsak beszél az évenkénti két vetésről és termény-betakarításról, hanem a gyakorlatban alkalmazza is…
– Termőterületeink korlátozottak, s ha már nem bővíthetem a gazdaságomat, az évenkénti két betakarítással lényegében nem 50, hanem 70-80 hektár biztosít jövedelmet. Nem újdonság számomra az évenkénti kétszeri vetés, hiszen a régi gazdák, elsősorban az állattenyésztők, az árpa meg búza aratása után nyomban ugaroltak, s a terület egy részét kukoricával vetették be, s a teljes növényt zöldtakarmányként hasznosították. Mondhatom, hogy a tarlóvetés is csak öntözéses gazdálkodásban lehet eredményes, mert nem minden év olyan gazdag csapadékban, mit a tavalyi volt. Most a kapor és a levélzöldség betakarítását követően nyomban elvégezzük a talajművelést meg tápanyag-utánpótlást és kezdődik a karfiol meg a brokkoli palántálása. Hogy a két vetés, illetve termény betakarítása mennyire viseli meg a termőföldet, aknázza ki tápanyagkészletét? Azért van a talajelemzés lehetősége, hogy ellenőrizzük: milyen makroelemből mennyit pótoljunk. Többet veszít a gazda azzal, ha aratás után gyomnövény burjánzik a tarlón, hiszen tápanyagot meg nedvességet von el a talajtól, mintha műtrágyázással javítana a tápanyagháztartáson, és még egy termést betakarítana, hiszen olyan rövid tenyészidejű kukoricák és szójafajták állnak rendelkezésünkre, amelyek beérnek. Ha gazdaságunkon nem a zöldségnövény-termesztés állna a gyújtópontban, kukoricát meg szóját vetnék – mondja határozottan Horváth Attila gazda.
– Hogy Horváthék a zöldségnövény-termesztés elkötelezettjei, azt a közel fél hold termőterületet beborító fóliasátrak bizonyítják…
– Az igaz ugyan, hogy most paradicsom, zöldség meg sárgarépa terem a fóliasátrakban, de nem a hajtatásos termelés céljából épültek – kapcsolódik be a beszélgetésbe Heléna asszony, s kérdést nem is várva magyarázza: – A dohányt is vetésszerkezetbe iktattuk, az idén 10 holdon termesztjük a Burley fajtát, s a dohánygyártól ötéves törlesztési határidővel kölcsönt kaptunk az elsődlegesen szárítóként alkalmazható magas fóliasátrak építésére. Előnyt jelent, hogy dohányban törlesztjük, tehát öt évig biztos, hogy a dohány is megmarad a vetésszerkezetben. A feltétel, hogy augusztus 15-től január derekáig kizárólag a dohány szárítására, illetve tárolására használhatjuk a fűtetlen sátrakat. Hogy ne álljon üresen az újabb dohányszüretig, zöldségnövényekkel telepítettük be, melyek már piacra is kerülnek. Bármennyire is jövedelmező lesz a termelés, nem hiszem, hogy növeljük a zárt területet és áttérünk a hajtatásos kertészetre, mert tapasztalatunk szerint, mindenekelőtt növényvédelmi szempontból, egyszerűbb a szabadföldi termelés. Az intenzív öntözés következtében a fóliasátorban, még ha fűtetlen is a sátor, nagyobb a kipárolgás, ami kedvez a növényi betegségek megjelenésének, a védekezés csak vegyszerezéssel oldható meg. Jó együttműködést alakítottunk ki a zöldségfeldolgozókkal, s nem kapkodhatunk, hogy a hajtatásos termelésben jobban megtaláljuk számításunkat, még ha a nagykereskedők és az üzletláncok érdeklődnek is termékeink iránt. Mivel kifejezett az igény a szavatolt minőségű palántákra, nincs kizárva, hogy termelés helyett a palántanevelést választjuk, de ehhez fűteni kell a fóliasátrakat, amit biomasszával oldhatnánk meg – hangsúlyozza Horváth Heléna.
– Milyen technológiát alkalmaznak a dohánytermesztésben?
– Maga a termelés a klasszikusnak nevezett technológia alapján történik, az újdonságot a kacsgátlószer használata és a szüret, valamint a szárítás jelenti. Munkaigényes a dohánytermesztés, de az újabb technológia szerint nem kell a beérett leveleket, még az aljleveleket sem letördelni a szárról, vagyis a tőkéről, hanem szárastól-levelestől vágjuk ki a dohányt, s úgy aggatjuk fel a szárítóban, vagyis esetünkben a fóliasátorban. A dohánylevelek így kihasználják a szárban felgyülemlett nedvességet és tápanyagot, fokozatosan száradnak be, színük is tetszetősebb, csokoládébarna lesz. Késő ősszel, amikor beszáradnak a levelek, letördeljük a szárról, és nyomban csomózzuk, majd bálázzuk. Ezzel a technológiával megfeleződik a munkaerőigény, hiszen nem kell több menetben tördelni a beérett dohányleveleket, majd fűzni és aggatni, a bálázásnál újra csak nekigyürkőzni a munkának, s állítólag jobb minőségű dohánylevélhez jut a feldolgozó. Nálunk még kézi erővel történik a dohányszüret, de Európában, így a környező országokban is terjed a gépesített betakarítás. A dohánykombájn egy rotációs kés segítségével tőből vágja ki a dohánytőkét, meghatározott magasságban bemetszi, ezzel akasztják később a szárítóban a huzalra, s a dohányszárat lassan a szállítóeszköz lapjára emeli és helyezi, de úgy, hogy a levelek ne sérüljenek meg. A száron történő szárításnak talán csak az a hátránya, hogy nagyobb teret igényel, mintha füzéreken száradnának a dohánylevelek. Sokan úgy gondolják, hogy ezzel a technológiával, bár csúcsminőségű terményt adunk át, de jelentősen csökken a hozam, ami tévedés! Tavaly holdanként több mint 1,5 tonnás átlagtermést értünk el, tehát érdemes a munkát is megkönnyítő és a termelési költségeket is csökkentő technológiát választani – hangsúlyozza meggyőződéssel Horváth Attila gazda.
