Régi hagyománya van a sajkás vidéken a dinnyetermelésnek. Đurđevón, Koviljban, Budiszaván is nemzedékről nemzedékre száll a szakma fortélya. Nagy szükéség van szaktudásra és szorgalomra, ám a természeti adottságok is döntőek. Hiába próbálkoztak más környéken is, nem vált be. Nem nőtt akkorára mint a sajkás vidéki nehéz fekete földben, az íze sem volt olyan. Hiányzott belőle valami, az, amit az ember és a tudomány nem tud pótolni. Ezzel a többlettel egyedül a természet ajándékozhatja meg a termelőt, ezt egyedül a föld kínálhatja fel. Mi egyszeri emberek ezeken nem változtathatunk, csupán élhetünk a lehetőséggel. Ezt teszik a budiszavaiak is, akik a környék legjobb dinnyéit termelik.
Egy kis turpisságra, leleményességre azért mindig szükség van. Budiszava arról lett ismert, hogy határában próbálkoztak először a melegágyi palántaneveléssel. A módszer bevált, és meglett az eredménye is, mert nem kellett várni augusztusig, a gyorsított folyamatnak köszönhetően egy hónappal korábban is beért a dinnye.
Nem kis meglepetésünkre a múlt héten, július utolsó napjaiban már kicsit késve érkeztünk a budiszavai Kalapáti Gergely bosztánjába.
– A nagyja termést már leszedtük, mutatja Gergely, habár az idén a megszokottnál egy kicsit jobban elhúzódott a szezon. Tavaly elhamarkodtuk, már május elsején a szántóra vittük a palántákat, de a sok eső és a hideg miatt azok tönkrementek. Háromszor kellett megismételni a műveletet. Az idén másként cselekedtünk, megvártuk május 10-ét, és bevált. Kedvezett az időjárás is.
Kalpátiék csökkentették a termelést, a tavasszal mindössze másfél holdon ültettek dinnyét, mert mint Gergely mondja, nehézkes megy az értékesítés. –Egy holdon átlagosan két vagon dinnye terem. Ezt a mennyiséget a ház elől nem tudjuk eladni. Egész nap kint kell ülni, hogy 4-5 darabért jöjjön valaki.
– Az újvidéki nagybani piacon árul a vejem. Az ára így alacsonyabb, 12 dinárt kapunk érte, de sikerül túladni rajta. A szomszédok szintén dinnyetermeléssel foglalkoznak, ők is piacoznak. Temerinben tudják legjobban értékesíteni. Az újvidéki piacokkal az a gondunk, hogy képtelenség elárusítóhelyet kapni, de nem csak az én családom van így, hanem a többi őstermelő is. Az utóbbi években kiszorítottak bennünket a viszonteladók, akik a mi termékeinkel kereskednek. Jókora haszonkulccsal árulják azt, amit mi megtermelünk, és akkor azt olvassuk az újságban, hogy milyen jól megy sora a parasztnak, mert ennyire drágák a mezőgazdasági termékek.
Gergely meséli, hogy régebben három–öt, sőt nyolc hold bosztánjuk is volt, de akkoriban még egyben volt az ország, és a boszniai, horvátországi piacokon keresettek voltak a termékeik. A budiszavai dinnyének híre ment. Megesett, hogy amikor a mi termelőink megjelentek a dinnyéikkel Zágrábban, az ottani termelők szégyenükben hazamentek. Nem csupán az íze volt más, hanem az ottaniank az ötszörösére is megnőtt. Akkoriban megérte négy-öt holdon is bajlódni. Most már nem kell a vajdasági dinnye. –Bosznia és Hercegovinai ismerőseimtől hallottam, már Prnjavorban is termelik, de hogy milyen a minősége, nem tudom, nem kóstoltam – mondja Gergely.
–Amíg a zágrábi piacon árultunk, egy holdról négy-öt ezer márka hasznunk is volt, mára ez már csak az emlékekben él. Változtak az árviszonyok. Egy hold dinnye beruházási költsége manapság ezer euróra rúg, és ha sikerül eladnunk a dinnyét kétezer eurót kapunk érte. Elégedettek vagyunk a haszonnal, mert a bevétel egy holdról így is sokkal jobb, mint bármely más haszonnövény esetében.
A kilencvenes években is volt egy jó értékesítési hullám. Emlékszem, amikor a dinár árfolyama a márkájéval volt egyenlő, a dinnye kilóját másfél dinárért árultuk. Az első darabért, amelyet eladtunk a piacon 13 márkát kaptunk. A dinnyetermeléssel is az a helyzet – teszi hozzá beszélgetőtársunk –, mint a többi mezőgazdasági kultúrával, minden negyedik-ötödik évben kiváló az ár. Akkor kell ébernek lenni.
Minden év mást hoz. Nemcsak az ár változó, hanem a piaci igények, és a termesztett hibridek is egymást váltják. A valamikori fajtákat kiszorították az újak. Még két évtizeddel ezelőtt a magyarországi nemesítésű dinnyéket ültették, a Szigetcsépit, a Kecskemétit, amelyek az őshonos vastag héjú fajtákat szorították ki a piacról. Sajnos a magyar dinnyefajták sem maradhattak sokáig, mert érzékenyek voltak a betegségekre. Helyettük is újabbak jöttek, az amerikai hibridek. Azonkívül, hogy ellenállóbbak voltak, előnyükre szolgál, hogy több éven át lehet ugyanazon a helyen termelni. Ez fontos követelmény, mert a jó dinnyéhez a napsütés mellett sok víz kell, és ha nincs elegendő csapadék, öntözésre kényszerül a gazda. Ahhoz pedig kutat kell fúratni, és ezzel helyhez kötötté tette a termelést.
A dinnyetermelés nem egyedüli pénzforrása a Kalapáti családnak. Több lábon álló gazdaságot vezetnek.
– Tavaly őszig az újvidéki Hleb vállalatban dolgoztam sofőrként, de itthoni kötelezettségeim elszólítottak, és felmondtam. A vállalat privatizálását követően nem használhattam évi szabadságomat, szabad napjaimat akkor, amikor a legjobban szükségem lett volna rá, a határban pedig a munka nem várhatott. A szójaaratási munkálatok kellős közepén hoztam meg az elhatározásomat. Jelenleg mintegy 70 holdon gazdálkodom, döntő többsége bérelt, mert saját tulajdonban mindössze 10 holdunk van.
A dinnyetermeléstől nem válnék meg, nemcsak azért mert emberhez méltóbb életszinvonalat nyújthatok a családomnak, hanem mert nem szeretném feledni, hogy szüleimnek, és nagyszüleimnek is ez jelentette a megélhetést. Gyermekkoromat rendre a határban töltöttem. Amíg a szüleim piacoltak, én a dinnyét őriztem a kártevőktől. Remélem, énvelem a család dinnye iránti tisztelete nem múlik ki, és mire felcseperedik a kisunokám, benne is kialakul a bosztán iránti kötődés.
