Az Európát érintő menekültáradat és a helyi jellegű témák mellett mára már a vagyon eloszlásának kérdése is ismét egyfajta örökzöld témának számít. De valójában ezeknek a dolgoknak esetleg csak első látásra nincs közük egymáshoz. Mivel lényegét tekintve minden mindennel összefügg, valójában a menekültáradat gyökerei is egészen a vagyon eloszlásáig visszavezethetők. A kapitalizmus és a piacgazdaság jövőjét illetően lényegében már a kialakulását követően megszülettek az első elméletek arról, hogyan hatnak ki a viszonyok a vagyonok eloszlására, illetve a vagyonok eloszlása hogyan alakítja a viszonyokat. A kapitalizmus kritikusai már többször is a rendszer csődjét hirdették, vagy az önmegsemmisítő folyamatokra hívták fel a figyelmet. Maga a rendszer azonban, ha nem is eredeti formájában, de valamilyen módon meg tudott maradni, meg tudta újítani önmagát. Többször „halálhírét” keltették, de ennek ellenére köszöni, jól van. Olyan helyeken is virít, ahol a rendszer ideológusai kapitalizmusellenesek. De vajon működik-e még a legendás skót közgazdász, Adam Smith által emlegetett „láthatatlan kéz”? Szétteríti-e valóban ez a kéz a sikeresek és jól teljesítők profitját a társadalom egészének? Amennyiben arról szólnak a hírek, hogy az államok megmentik vagy kisegítik a bankokat, multinacionális vállalatokat, ha nehéz helyzetbe kerülnek, akkor beszélhetünk-e egyáltalán olyan típusú kapitalizmusról, ami Adam Smith, majd később Marx korát jellemezte.
LÁTHATATLAN, MERT NINCS
A sokat emlegetett láthatatlan kéz elve valójában csak elméleti síkon, csak a tökéletes verseny feltételei között érvényesül. Ha a piacon léteznek olyan szereplők, melyek a teljes piac elég nagy hányadát ellenőrzik, úgymond monopolhelyzetben vannak, akkor el tudják téríteni a piaci árakat, befolyásolhatják a folyamatokat. De a monopolhelyzeten kívül számos olyan jelenség van, ami torzítja a tökéletes versenyt. Annyira sok, hogy nem túlzás azt mondani, hogy a tökéletes verseny csak elméleti kategória. A valóságban ilyen nem is létezik. Az állapotok jó esetben időnként közelíthetnek egy ilyen állapot eléréséhez, de „vegytiszta” formája soha nem valósulhat meg. Ennek tükrében az olyan elképzelés, miszerint az egyének, önös érdekeik érvényesülése révén a közérdek megvalósulásához is hozzájárulnak, sok szempontból megkérdőjelezhető.
Fotó: Libri
A „kis Marxnak” csúfolt Thomas Piketty, korunk egyik legismertebb közgazdásza: Tőke a 21. században című könyvét az utóbbi időszak egyik legjelentősebb művének tartják a szakemberek. Piketty elmélete szerint a vagyoni és azzal együtt a társadalmi különbségek csak növekedni fognak a jövőben, ami új kihívások elé állítja az egész emberiséget. A francia közgazdász munkatársaival karöltve több mint kétszáz év adatait és több ország adóbevallási gyakorlatát vizsgálva azt állapította meg, hogy a tőke valójában „vak”. Amikor a hozadéka meghaladja a bérek és a termelés reálnövekményét, akkor aránytalanul gyorsabban fog nőni, mint a termelés. Ebben az elméletben többen is látják a magyarázatát annak, hogy a szegények viszonylagosan miért egyre szegényebbek, a gazdagok miért egyre gazdagabbak.
MINTÁZATOK ISMÉTLŐDÉSE
Vajon ismerjük-e valójában az egyenlőtlenségek hosszú távú mintázatát? Bizonyos folyamatok ugyanis csak időtávlatokban rajzolódnak ki. Piketty könyve csaknem három évszázadra és több mint húsz országra vonatkozó elemzéseket foglal magában. Megpróbálja teljesen új alapokra helyezni a kapitalizmus dinamikájának megértését. A gazdasági növekedés és a tőke megtérülésének ellentmondását véli felfedezni. Eközben arra a következtetésre jut, hogy a jövőben a gazdaságot a lassú növekedés, a társadalmat a kirívó jövedelmi egyenlőtlenségek jellemzik még inkább a jövőben. Az általa feltárva vélt tendenciák a szuperjövedelmek féktelen növekedését, illetve a vagyonok szélsőséges koncentrációját eredményezik. Közben rámutat, hogy ezek a folyamatok milyen veszélyeket rejtenek a demokratikus társadalmak értékei és a társadalmi igazságosság szempontjából. De kritikusainak is igaza lehet, amikor azt mondják, hogy a tőke 21. századi történetét és jellemzőit leghamarabb csak valamikor a 2100-as évek elején lehet jól kielemezni. A meglátásokra sokan bizonytalan prognózisként vagy spekulációként tekintenek.
Már nem számít szenzációnak az egyébként mégis szenzációs valóság, miszerint a világ vagyonának túlnyomó része mindössze néhány ember tulajdonát képezi. De egy olyan folyamat is megfigyelhető, hogy a gazdagok fokozatosan „kicserélődnek”. A világ gazdagjai témakörben történelmi új hullámról beszélhetünk. A jövő gazdagjai pedig – a trendeket előrevetítve – arányaiban még nagyobb vagyonok tulajdonosai lesznek, miközben az emberiség lélekszáma továbbra is elképesztően gyors ütemben növekszik. A következő években azonban olyan előre nem látható trendek bontakozhatnak ki, melyek döntően befolyásolják majd az emberiség sorsát.
