Messzire nyúlnak vissza azok a folyamatok, melyek a jelenlegi állapot kialakulásához vezettek. A koronavírus megjelenése előtt, a pénzbőség és az alacsony infláció korszakában arra figyelmeztettek sokan, hogy a folyamatnak egyszer vége szakad. A járvány előtt is voltak gondok, de a pandémia elleni harcban bevezetett lezárások, korlátozások már ingadozásokat, az ellátási láncok szakadozását eredményezték. Az aszály és a fegyveres konfliktus okozta piaci anomáliák még jobban összekuszáltak mindent. A világgazdaságra folyamatosan nyomás nehezedik, s ezt csak fokozza a háború és a szankciók. A gazdasági szereplőknek még nem volt alkalmuk konszolidálni tevékenységüket, amikor 2022 februárjában kirobbant az orosz–ukrán háború. Maga a konfliktus is anomáliákat okozott, de a szankciók szerteágazó hatásait sem lehetett pontosan előrelátni.
Az Európai Unió, melynek tagállamaival Szerbia a külkereskedelme mintegy kétharmadát bonyolítja le, az Amerikai Egyesült Államokkal és Kínával szemben mindinkább alulmarad a versenyképesség szempontjából. Mindez kihat országunk gazdaságára is. A béke hozhatna megnyugvást, lehetőséget, hogy a gazdaság szereplői alkalmazkodjanak a helyzethez. A béke vezethetne a szankciók feloldásához is, melyek esetenként többet ártanak azok foganatosítóinak, mint annak, akit ilyen módon büntetnének.
KELLEMETLEN MELLÉKHATÁSOK
Október végén az Európai Unió országaiban az inflációs ráta átlagos mértéke a jegybanki források alapján 11,5 százalékos szinten állt, miközben az árak emelkedése továbbra is növekvő tendenciát mutatott. A jegybankok a monetáris politikai kondíciók szigorításával, mindenekelőtt kamatemeléssel reagálnak. Ez azonban olyan kellemetlen mellékhatással jár együtt, hogy rontja a finanszírozási környezetet. A magas infláció és az erre adott reakciók okán egyre nagyobb a kockázata az ár-bér spirál kialakulásának. Az európai energiaárak gyors és tartós emelkedése némileg mérséklődött, de továbbra is meghatározó lehet. Mindeközben az egyes országok kitettsége komoly eltéréseket mutat. A földgáz ára mindenesetre többszöröse annak, mint amennyit az Egyesült Államokban fizetnek az ipari felhasználók. Ez viszont súlyos versenyképességi hátrány, ami nehezen kompenzálható. Sajnos feltehetően jövőre sem javul sokat a helyzet. A gazdaság szereplőinek fel kell készülniük arra, hogy a tartósan magas energiaárak a háború és a szankciók miatt 2023-ban is fennmaradhatnak. Szeptember óta ugyan ármérséklődés figyelhető meg, de a folyamat bármikor a visszájára fordulhat. A Covid-korlátozások feloldása után Kína földgázkereslete is újra növekedni fog, ami árfelhajtó hatást vált ki. A megoldást sok helyen a szénerőművek tömeges újranyitásában látják. Mindez ugyan szembemegy a nemzetközi klímacéloknak való megfelelés érdekében hozott emissziós normákkal. A hosszabb távon is magas energiaárak pusztító következményeinek az energiaintenzív feldolgozóipari vállalatok vannak kitéve, amelyek termelésük során nagy mennyiségű energiát használnak fel. Emiatt a költségeik között az energiatermékek az egyik legjelentősebb tételnek számítanak. Az Európai Bizottság definíciója szerint, ha egy társaság energiaköltségei elérik az árbevételének 3 százalékát, akkor ebbe a kategóriába tartoznak. Kevés olyan vállalat van, mely ennél alacsonyabb hányaddal dicsekedhet.
SÚLYPONTELTOLÓDÁS
A versenyképesség szempontjából tehát komoly hátrányba kerül az egész európai térség. Az energiaintenzív ipari vállalatok tengerentúlra vándorlásához és a globális ellátási láncok újraépülésekor az európai térség gazdasági leértékelődéséhez vezethet a folyamat. Már korábban felismerték sokan a trendeket, miszerint – természetesen kicsit sarkítva, viccesen – Kína válik a globális világ gyártóközpontjává, az USA lesz a technológiai innovációk központja, miközben Európa összességében a világ nagy múzeumává alakul. Az európai döntéshozókra komoly döntések várnak. Valóban hatékony lépések nélkül ugyanis minden egyes nap elvesztegetett időnek tekinthető a globális gazdasági versenyképességi küzdelemben vesztésre álló Európa számára.
Az elkövetkező időszakban sok múlhat az alternatív energiaforrások felkutatásán és integrációján, illetve azon, hogy milyen gyorsan sikerül felépíteni ilyen kapacitásokat. Változik minden, a jelek szerint olyan irányba, hogy az egykor az ipar bölcsőjének számító Európa helyreállíthatatlanul versenyképességi hátrányba kerülhet. A hazai gazdasági szereplők számára ez komoly kihívásokat, de egyben új lehetőségeket is jelent. Ha élni tudunk a helyzet adta sanszokkal, akár még nyertesei is lehetünk a folyamatoknak.
