Az idén a közgazdasági Nobel-emlékdíjat három közgazdász, Daron Acemoglu, Simon Johnson és James Robinson kapta. Az indoklás szerint az állami és társadalmi intézmények, és azok jólétre gyakorolt hatásainak vizsgálatáért díjazták őket. A török származású Acemoglu 1967-ben született Isztambulban. A magyar fordításban is megjelent Miért buknak el a nemzetek? című könyvével, évekkel ezelőtt vált világhírűvé. A török származású, Amerikában élő közgazdász a munkaerőpiaci kutatásairól is ismert. Érdekes témákkal foglalkozik, hiszen például azt is vizsgálta a technológiai változások milyen hatással vannak a munkaerőpiacra, valamint a gazdasági egyenlőtlenségekre. Kutatta még, hogy a különféle nevelési módszerek milyen hatást gyakorolnak a gyermekek jövőbeli munkalehetőségeire, valamint a társadalmi mobilitásra. Történelmi síkon is vizsgálódott természetesen, hiszen párhuzamot vont a technológiai fejlődés korábbi és jelenlegi trendjei között. David Ricardo korábbi megfigyeléseit is alapul vette, aki az ipari forradalom korában vizsgálta az új gépek megjelenésének hatásait, aszerint, hogy megszűntek-e miattuk munkahelyek, illetve hogy ki és milyen motivációk alapján hozta meg a döntést az alkalmazásukról. A textilfonás automatizálását figyelte meg, és Ricardónak az ehhez kapcsolódó gondolatmenetet vette át Acemoglu. A technológiai fejlődés a munkaerőpiacot jelentősen befolyásolja. Egyik következménye lehet, hogy a munkavállalók önállóbbak, sokoldalúbbak, produktívabbak lesznek. De szintén a következmények között kell számolni azzal, hogy az automatizáció miatt kevesebb ember kell a munkahelyekre, csökken az élőmunka részaránya a termelésben és a szolgáltatások területén is.
Nem lehet a jövőt megjósolni?
A közgazdászok közös témája, amellyel kapcsolatos kutatásaikért az indoklás szerint a díjat kiérdemelték, az egyes országok intézményrendszereinek működési hatékonysága, illetve, hogy az milyen hatással van az adott ország gazdasági, és azonfelül (vagy belül) az általános prosperitására. Azt is vizsgálták, hogy az országokon belüli jövedelmi és vagyoni különbségek milyen mértékben serkentik, vagy akadályozzák a gazdaság bővülését. Olyan érdekes megállapításra jutottak, hogy a nemzetgazdaságok esetében nem a rendelkezésre álló ásványvagyon, nem is a kulturális különbségek, sem pedig a földrajzi elhelyezkedés, hanem elsősorban az intézményi, hatalmi struktúra minősége és nem utolsó sorban annak működési hatékonysága okozza a fejlettségben megnyilvánuló különbségeket és különbözőségeket. Kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy a jó és hatékony intézményrendszereket nem könnyű kiépíteni, igen hosszú időt vesz igénybe, viszont nagyon gyorsan le lehet rombolni azokat. Azt is megállapították, hogy a túlságosan központosított, úgymond felülről vezérelt országok gazdasági növekedése nem stabil. Ezt azzal magyarázzák, hogy túlcentralizált állam nem támaszkodik az alulról jövő, eredeti innovációkra. A korunkban egyre gyorsuló technológiai fejlődés hatásait nehéz előrelátni. A változás exponenciális, ezért egy tízéves intervallumtól távolabbi jövőre vonatkozólag nem lehet megbízható előrejelzést adni. A globalizáció gazdasági előnyöket teremt, de közben sokak életét tönkreteszi.
Miért buknak el a nemzetek
Sok országban a Nobel-emlékdíjasok megállapítása szerint fő problémának számít, hogy az állam kapacitásai nem elég erősek. Nem tudnak hatékony jogi, fiskális és bürokratikus környezetet tartósan fenntartani. Az államok nem képesek az élet minden területén a törvényeket érvényesíteni. A gazdasági aktivitást sem tudják megfelelően szabályozni. Acemoglu és Robinson 2012-es Miért buknak el nemzetek? című munkájában már kifejtette, hogy az országok fejlődésében nagyon fontos tényező az államberendezkedés és az intézményrendszer. Az olyan berendezkedés, mely a tulajdonjogok és jogállamiság szerepét erősíti, az országok prosperitását is elősegíti, a fejletlen intézményrendszer pedig a bukás záloga lehet. Amikor azt boncolgatják, hogy az országok hogyan lehetnek képesek leküzdeni a gyengeségeket, hogyan erősíthetik az állam szerepét, Acemolgu és társai Max Webernek az állammal kapcsolatos elméleti gondolataiból indulnak ki. Fontos ennek tükrében, hogy az államot minden állampolgár elismerje, a törvényeket betartsa. A díjazottak tanulmányaikban arra is rámutatnak, példákkal illusztrálva, hogy vannak ugyanakkor nem kívánatos, úgynevezett kizsákmányoló intézmények, melyek a hatalmat és a gazdasági előnyöket néhányak kezében összpontosítják. Az ilyen berendezkedés egy idő után gazdasági stagnáláshoz, a rendszer bukásához vezet. A hatás azonban csak hosszú távon mutatkozik meg. Rövid távon a hatalmon lévők nyernek egy ilyen rendszerben.
Nyitókép: pixabay.com
