Az infláció megjelenése – orvosi analógiával élve – úgy is értelmezhető, hogy felment a láza a világgazdaságnak. A láz gyulladásra, fertőzésre, betegségre utal. Szintén orvosi hasonlattal élve azonban a szervezet normális működéséhez szükség van egy bizonyos testhőmérsékletre, és a gyógyulást esetenként elősegíti a megemelkedett testhőmérséklet. Az orvosok tüneti kezelésként lázcsillapítót szoktak mégis felírni, hiszen a túl magas láz lehet, hogy semlegesíti a kórokozókat, segít a gyulladásos folyamatok, egyéb szövődmények megelőzésében vagy legyőzésében, de tartósan károsíthatja is a szervezetet.
A negatív gazdasági hatásokat most is tompítja az állami árszabályozási rendszer, ami nélkül ki tudja, hol tartanánk most. Ha például a benzin rögtön 200 dinár fölé ugrott volna, az nagy elégedetlenséget, riadalmat váltott volna ki. A szabályozásnak köszönhetően ez némi késleltetéssel történt meg – de megtörtént –, és mivel közben már pszichésen egy kicsit fel lehetett készülni, nem okozott akkora sokkot.
A további drágulás, bizonyos korlátozások feloldása, azok negatív gazdasági hatásain felül még egy olyan pszichés sokkot, pánikot is okozhat, amelynek a jövőbeni hatásai ma még kiszámíthatatlanok. A folyamatok az ukrán konfliktus előtt beindultak, de kétségtelen, hogy a történések is sokban hozzájárulnak a „láz” megjelenéséhez.
Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy a háború befejeztével majd egy csapásra megoldódik minden. Korántsem hiszem. A probléma gyökerei annál sokkal mélyebbre nyúlnak. Ki tudja, mi jön még? Hogy is szól a mondás?! Számíts a legjobbra, és készülj a legrosszabbra!
ROMLIK A PÉNZ
Hosszú ideig stabilak voltak az árak Szerbiában, de az inflációtól azért mindig is tartottunk egy kicsit. Az idősebbek emlékezetében még élnek a kilencvenes évek keserű tapasztalatai, amikor a hiperinfláció példátlan módon nehezítette meg az életet. Ugyanakkor, egyes termékek és szolgáltatások esetében mindig voltak és lesznek is oszcillációk. Azt viszont nem lehet előre pontosan kiszámítani, hogy hol van az a pszichikai határ, amikor a fejekben – kritikus számú fejben – beindul a félelem, ami a maga, korábbról ismert mechanizmusa által inflációs spirált alakíthat ki. Az inflációs mutatószámok racionalitását és életszerűségét sokan kritikai hangokkal illetik. Az üzleteket járva, valamint a különböző szolgáltatások igénybevételekor bizony sokszor nem látjuk mindig visszaigazoltnak a kimutatott árváltozások mértékét. A hivatalosan „mért” tíz százalék körüli inflációnál többnek tűnik a pénzromlás üteme. Gyakran merül fel valóban a jogos kérdés, hogy vajon a hivatalosan kimutatott infláció reálisan tükrözi a pénzromlás átlagos mértékét, vagy fenntartásokkal kell viszonyulni a számadatokhoz. Azt ugyan nem feltételezhetjük, hogy manipulálnak vele, hiszen előre meghatározott módszertan alapján történnek a számítások.
A nemzeti statisztikai hivatalok viszont különböző árindexeket használnak, másfajta fogyasztói kosarakat határoznak meg, ugyanakkor mindenkinek más összetételű a maga személyes fogyasztói kosara. Egy fiatal pl. nem ugyanolyan termékeket vásárol, mint egy nyugdíjas, aki, sajnos a statisztikák szerint bevételeinek jelentősebb részét kénytelen gyógyszerekre költeni. Az infláció meghatározása, a százalékok kiszámolásának módszertana folyamatosan változik, miközben egyik módszer sem nevezhető tökéletesnek.
NEM CSUPÁN PÉNZBŐSÉG
A klasszikus közgazdaságtan az inflációt a gazdaságon belüli pénzkínálat mesterséges növelésének tekinti. A pénzromlást korábban tisztán monetáris jelenségként, a pénzkínálat bővülésének következményeként írták le. Ha több pénz kerül forgalomba, kevesebbet fog érni. Így egyszerűsítették le a fogalmakat, ami alapvetően igaz, de korunk inflációja ennél azért sokkalta összetettebb. A szakirodalom kedvelt példája az infláció mérésének nehézségeire, hogy félrevezetők lehetnek az egyszeri sokkok. Ennek tipikus példája az energia árának változása. Léteznek olyan elemzések, feltételezések, hogy a most kialakuló válságnak már 2018-ban be kellett volna következnie. Nem csupán a tízévenként ciklikusan bekövetkező gazdasági válságok önbeteljesítő jóslataként, hanem a világgazdaságban kialakult helyzet is annak ágyazott meg. A jegybankok pénznyomtatása azonban preventív lázcsillapítóként elodázta a bajt. Most már az is látszik, hogy a járvány nem egy bukkanó volt, hanem a szakadék kezdete.
A világgazdaság egyaránt hasonlítható egy élő szervezethez, de mivel fajunk alkotta, komplex gépezetként is tekinthetünk rá. Ha pedig a világgazdaságra egy nagy és összetett gépezet, akkor most arra kell rádöbbennünk, hogy több helyen meghibásodott. Nehéz azonban egy mozgásban lévő gépezetet megjavítani. Le kell állítani, lelassítani, s akkor talán még megjavítható.
