A szerbiai nyugdíjaztatási rendszer válságban van már egy jó ideje, s legalább tíz éve emlegetik, hogy alaposan meg kellene reformálni. Rettentő nagy tételt jelent a nyugdíjak kifizetése a költségvetésen belül, ezért a közgazdászok egyértelműen azt vallják, hogy túlságosan sok a nyugdíjas és túlságosan sok pénzt költenek nyugdíjakra.
Ha reálisak akarunk lenni, egyértelmű, hogy változtatni kell a nyugdíjaztatási rendszeren, mert ez így nem mehet tovább. A Nyugdíjbiztosítási Alapnak nincs elegendő pénze, ezért a költségvetésből egészítik azt ki, és inkább azt kellene megvizsgálni, hogy mi a gond az alappal, miért nem töltik fel azt kellőképpen.
A minap erre is megkaptuk a választ, mert az illetékesek egyre nyíltabban kezdenek beszélni arról, hogy a munkaadók nem fizetik rendszeresen a járulékot, s ez a fő oka annak, hogy nem tudják feltölteni az alapot pénzzel. De ott van a másik tény is: nagyon sok foglalkoztatott nincs bejelentve, feketén dolgozik, így utánuk egy parát sem fizetnek a nyugdíjalapba. Ez legalább 20 százalékos kiesést jelent, s ennek érdekében nem tesz senki semmit, mert a munkaadónak ez nagyon megfelel, a foglalkoztatott örül, hogy dolgozhat, az állam pedig, rejtélyes okokból kifolyólag, még mindig hallgat. Pedig az államapparátusnak lenne a kezében fegyver, amivel védekezhetne ez ellen.
A nyugdíjrendszer reformja mellett szól az a meglehetősen gyakori jelenség is, hogy a foglalkoztatottak arra kényszerülnek, hogy idejekorán nyugdíjaztassák magukat, mert az a veszély leselkedik rájuk, hogy egyébként munka nélkül maradnak. Ez a már vagy 50 éve tartó hozzáállás oda vezetett, hogy folytonosan nőtt a nyugdíjasok lélekszáma, és ezzel együtt duzzadtak a nyugdíjalap kiadásai. Úgy tűnik, ezt sem lehet leállítani, mint ahogy arra sem vagyunk képesek, hogy a munkaadót rákényszerítsük arra, hogy rendszeresen fizesse a nyugdíjjárulékot.
(folytatjuk)
