Nap mint nap, a híradókban, a filmekben, vagy olvasmányaink során találkozhatunk Amerika egy-egy nevezetességével, hallunk-olvasunk a nagyvárosokról, az ottani életről, eseményekről, híres emberekről, de mindez nyomába sem érhet a valódi élménynek.
Annak az élménynek, amit vállalkozó szellemű fiataljaink közül sokan megtapasztalhatnak a jövőben, hasonlóképpen, mint ahogy Gazsó Orsolya, aki pályázat útján jutott el a tengeren túlra.
Milyen szervezet hirdette meg ezt a pályázatot, amelyben te is részt vettél, és mennyire volt nehéz bekerülni ebbe a programba?
– A pályázatot a budapesti székhelyű Amerikai Magyar Koalíció hirdette meg, a vezetője Szekeres Zsolt. Szakmai gyakornoki programra írtak ki pályázatot, ami azt takarja, hogy a végzettségemnek megfelelő munkakörnyezetben szerezhettem tapasztalatokat. A pályázat dokumentációjához szükségem volt önéletrajzra, motivációs levélre, valamint két ajánlólevélre is. Értesítettek, hogy bejutottam az utolsó körbe, és elhívtak Budapestre, interjúra. Végül kiválasztottak, és így lehetőséget kaptam rá, hogy eljussak az Amerikai Egyesült Államokba. 82 napot töltöttem ott.
Mi volt a feladatod?
– Az Amerikai Magyar Koalíció amerikai székhelye Washington DC-ben van, ide érkeztem meg repülőgéppel, és később innen csillagtúráztam a többi városba. A második legnagyobb bázisom New York volt, ott egy hónapot töltöttem. Ezen a két helyen töltöttem a legtöbb időt. Mivel kulturális menedzserként pályáztam, az volt a feladatom, hogy figyeljem és segítsem az amerikai kulturális intézmények munkáját. Részt vettem az amerikai magyar nagykövetség washingtoni kirendeltségének munkájában is, megismerkedtem a diaszpóráért felelős, sajtófelelős, és kultúrával megbízott attasékkal. A virginiai Marymount University professzoraival is dolgoztam együtt, az önmenedzselés- és intézményi PR fortélyairól és eszközeiről beszélgettünk, és a New York-i székhelyű Balassi Intézet munkájába is belekukkantottam.
NEM ÁLL MEG AZ ÉLET
Hogyan sikerült alkalmazkodnod az amerikai tempóhoz?
– Főleg a nagyvárosokra jellemző, hogy nagyon nagy az emberek között a versengés és a megfelelési kényszer, állandó mozgásban vannak és kevés az idejük, ezért mindenhol időt spórolnak, ahol csak lehet. Például, a filmekből ismerős lehet, hogy az utcán kávéznak, papír vagy műanyag pohárból. Ezzel is időt próbálnak megtakarítani. Ezenkívül az üzletekben rengeteg kész vagy félkész élelmiszert árulnak. Az embernek semmi dolga nincs az étellel, csak meg kell melegítenie, és már fogyaszthatja is. Mindez a gyors élettempójuk miatt alakult ki. Nagyon sok a gyorsétkezde, ami szintén tipikusan amerikai találmány, így az emberek nagyon gyorsan hozzájuthatnak az ételhez. Többször belefutottam jógaórába vagy táncórába is az utcákon, ahová bárki csatlakozhatott. Igyekeznek kihasználni minden időt és minden teret. Tornáznak, futnak, edzenek, táncolnak a parkokban, akár a magas irodaházak vagy lakóépületek tetején. A közlekedés, valamint a tájékozódás szempontjából nagyon előnyös az utcák kialakítása, leginkább New Yorkban. Egyenes és számozott utcák vannak, ennek köszönhetően én is könnyen tájékozódtam.
Mi a tapasztalatod az amerikai emberekkel kapcsolatban?
– Szinte azonnal feltűnt, hogy az amerikai emberek mennyire ügyelnek arra, hogy ne különböztessék meg az embereket például bőrszín vagy szexuális beállítottság szerint. A néger szót tilos kiejteni, helyette az afroamerikai kifejezés van használatban, és a homoszexuálisokkal szemben is toleránsak. A gyerekeket is így tanítják az iskolában. Az amerikai emberek az én tapasztalatom szerint nagyon segítőkészek. Már első nap megtapasztaltam ezt, mikor mobiltelefonnal a kezemben, a GPS alkalmazást használva próbáltam tájékozódni. Azonnal odajöttek a mellettem haladók és segítettek. Az amerikai zászló szinte minden utcasarkon lobog. A szuvenírboltokban minden terméken ott vannak a zászló színei. Büszkék arra, hogy amerikaiak, és ezt hangsúlyozzák is. Nem csak az emberek, az utcákon sétáló őzikék, mókusok és mosómedvék is nagyon barátságosak voltak. Annyi van belőlük, mint itthon macskából.
LÁTNIVALÓ AKADT BŐVEN
Több nevezetességet is megtekintettél. Melyek voltak ezek?
– Mivel Washington volt a bázisom, ezért a helyi látnivalókkal kezdtem. Annak érdekében, hogy megfigyelhessem az ottani intézmények marketingjét és menedzsmentjét, számos kulturális intézményt felkerestem. Megnéztem például egy modern kialakítású médiamúzeumot, aminek nagyon találó a neve: Newseum. Érdekes, hogy a múzeumok előtt zenélő lakókocsik sorakoznak, ahol egy múzeumlátogatás után hamburgert, hot-dogot vehetnek a kifáradt múzeumlátogatók. Washingtonban egyébként minden múzeumba ingyenes a belépés. Megtekintettem J. F. Kennedy sírját, jártam Baltimore-ban, ahol megnéztem a tropicarium híres medúzagyűjteményét.
Bejártam Annapolist is. Július 4-én az amerikaiakkal együtt ünnepeltem a fővárosban a függetlenség napját. Ez egy hatalmas ünnep, amikor munkaszüneti nap van. Rengeteg ember vonul ki kék-fehér-piros öltözéket viselve a terekre, parkokba, és piknikeznek, szórakoznak, a nap végén pedig tűzijátékkal zárják az ünnepet. Aznap ellátogattam egy komolyzenei koncertre a katedrálisba, ahol még az orgonistának is amerikai zászló mintás volt a zoknija. Amerikában nevezetességnek tekinthető a kb. 200 000 lelket számláló amish konzervatív keresztény közösség, akik közül legtöbben Pennsylvaniában élnek, és egyáltalán nem használnak elektromos áramot, valamint ónémet nyelven beszélnek. Amish ember a közösség beleegyezése nélkül nem utazhat repülővel, vagy más gépi eszközzel. Mintha megállt volna velük az idő. Jellegzetes lovas kocsikon járnak be a városokba, a férfiakat a szakállukról bárhol a világon felismerik. Nem engedik, hogy lefényképezzék őket, de van egy múzeumuk, ahol a látogatók megtekinthetik az amishok hagyományosan berendezett házait, eszközeit, öltözékeit. New Yorkban többek között a Central Parkban, a Guggenheim Múzeumban, a Brooklyn hídon, a Metropolitan Múzeumban jártam. Sikerült megközelítenem egy kis hajón utazva a Szabadság szobrot, és elmentem a World Trade Center múzeumába. Ezt a múzeumot a szeptember 11-i tragédia után megmaradt romokból állították össze, és valóban nagyon megrendítő a látvány. Ott találkoztam egy hölggyel, akinek a férje ennek a terrortámadásnak az áldozata. Sokkoló beszélgetés volt. New Yorkban ellátogattam egy lakatlan szigeten szervezett, 20-as, 30-as éveket megidéző zenei fesztiválra is, Jazz Age Lawn Party a neve. Egy kosztümös filmben éreztem magam, a résztvevők és a zenekarok is korhű ruhákat viseltek, én is vettem a turkálóban egy jelmezt. A kilátás is lehengerlő volt: Manhattan csücskére láttunk rá. Elmentem egy baseballmeccsre is, ahol az egyik legnépszerűbb csapat, a New York Yankees játszott. Az amerikaiak számára egy ilyen meccs valóságos családi program. Együtt kimennek, és drukkolnak a kedvenc csapatuknak. Harlemben pont az ottlétem alatt nyitottak meg egy magyar tárlatot az Elisabeth Dee Gallery-ben, Hungarian Artists of the Sixties and Seventies címmel. Ladik Katalin és Szombathy Bálint alkotásait is kiállították. Megkóstoltam a híres La Newyorkina cukrászdában a pirított szöcskés, kandírozott narancsszeletes vaníliafagyit. A gyakornoki programom vége felé pedig béreltem egy autót, nyakamba vettem Ohio és Pennsylvania államot, és mivel közel volt Kanada határa, ellátogattam Torontóba és a Niagara vízeséshez is. A Niagara kanadai oldalán vállalkoztam egy hajóútra, ahol az utasok kaptak esőköpenyt, és behajóztunk egészen a vízesés szívébe. Hazautazásom előtt még látogatást tettem Észak-Karolinába, ahol a hűvösebb idő ellenére strandoltam egyet, és láttam egy tengerparti esküvőt is.
MAGYAROK AMERIKÁBAN
Tudjuk, hogy viszonylag sok magyar él Amerikában. Velük is volt alkalmad találkozni?
– Az Amerikai Magyar Koalíció gyakornoki programjában résztvevőknek van egy védőangyaluk, Basa Enikő. Ő nem más, mint egy nyolcvanéves korán túl járó hölgy, aki még gyermekként érkezett Amerikába. Nagyon vitális hölgyről van szó, aki több alkalommal is segítségére volt a gyakornokoknak, kirándulásokat szervezett, és közös vacsorákat adott a lakásán, ahol Herendi porcelánnal, és magyar címeres evőeszközökkel terített meg. Később megismerkedtem egy magyar származású, de magyarul már nem tudó színésznővel, aki bevitt egy New York-i színház kulisszái mögé, és megnéztem egy előadásukat is. Jártam a Lake Hope-nál (Reménység tava), ahol minden évben megszervezik az ITT-OTT konferenciát. Ide egész Amerikából érkeznek magyar fiatalok és idősek, egy hétig táboroztunk együtt. New Yorkban Zsédely Tímeával volt szerencsém megismerkedni, aki esztéta, pszichológus, és rendező is, valamint egy magyar könyvesboltot vezet, aminek Tízezer lépés a neve. Létrehozott egy Pilvax nevű színházi társulatot is, ahová New Yorkban élő szabadúszó, magyar színészeket gyűjtött össze, és magyar nyelvű előadásokat készítenek. A Clevelandben megrendezett cserkésztalálkozóra is elmentem, itt éreztem leginkább azt, hogy Amerikában mekkora az összetartás a magyarok között. Ezen a találkozón néptáncosok, cserkészek gyűltek össze, együtt gulyásleveseztünk. Egy Szaúd-Arábiában dolgozó magyar ajkú agykutató hölgy is felkeresett, aki a szárnyai alá vett, és elvitt National Harborbe kirándulni.
Felmerült-e benned, hogy jó lenne ottmaradni?
– Természetesen felmerült bennem, hiszen annyi pozitív inger és élmény ért ott a közel 3 hónap alatt, hogy még a mai napig nem tudtam feldolgozni, hány helyen jártam és mennyi mindent tapasztaltam. Az ottlétem alatt végig olyan szerencsésen alakult minden, hogyha visszatekintek, azt mondhatom, annak ellenére, hogy végig egedül voltam, egyszer sem éreztem magam magányosnak, annyira feltöltött a környezet. Kihasználtam minden percét, maximálisan éltem a lehetőséggel. Reggel jó korán keltem, és este későn feküdtem, hogy a gyakornoki programom 82 nap napja minél tartalmasabban teljen. Nagyon hálás vagyok az Amerikai Magyar Koalíciónak, hogy lehetőséget adott egy új világot megismernem. Született pár szoros barátságom, őket is nehéz volt otthagynom. De mindezek ellenére azt gondolom, nekem a Vajdaságban a helyem és a szívem, itt szeretnék a társadalom hasznos tagja lenni, és kamatoztatni azt a tudást, amit Amerikában szereztem. Bármikor szívesen visszamennék Amerikába, de nem örökre.
