Friss túró és sörsajt a vevőnek

Nincs olyan nap, amikor Jablonszki Ferencet ne lehetne megtalálni a zentai piac tejcsarnokában. A fiatalember hétfőtől péntekig minden délelőtt kínálja portékáját, ráadásul a kedve is mindig jó, így nemcsak jóféle túróhoz és tejfölhöz juthatunk nála, hanem még jókedvre is derülünk vásárlás közben. Mottója: mindent a vevőért, ezért olyan finomságokat készít, hogy aki egyszer vett nála valamit, az biztos visszatér hozzá egy új íz kipróbálásáért.

Még a riportot is a tejcsarnokban készítjük, miközben jönnek-mennek a vevők, hiszen Ferencnek alig van szabadideje. Öt órakor kel, készíti a piacra a portékát, nyolctól délig a tejcsarnokban árul, egy órára dolgozni megy egy vaskereskedésbe, ahol húsz éve van munkaviszonyban, este még apjával széthordják házhoz az aznapi rendeléseket, majd játszik egy órát a három gyermekével, végül este tízkor még nekifog az újabb adag túró, tejföl, tejszín, sörsajt és egyéb finomságok elkészítéséhez. A nap leginkább valamikor éjfél után fejeződik be, majd hajnalban újraindul.

– Ezt csak így lehet csinálni, szívvel-lélekkel – mondja Ferenc, majd így folytatja – mindent bele kell adni, hogy a vevőt meg tudjuk tartani. Tizenöt éve foglalkozunk tejtermék-készítéssel, tíz tehenet fejünk, napi 200–300 liter tejet dolgozunk fel, és a családunk minden tagja kiveszi a részét a munkából, feleségem, Andrea is, meg a szüleim is, akikkel együtt élünk a városon kívül, a Kisrétben. Van egy munkásunk is, akinek nagyon hálásak vagyunk, mert tényleg mindenben a segítségünkre van. A termelésre 2011-ben kaptuk meg az engedélyt, kizárólag a saját farmunkról származó tejet használhatjuk fel, és egy olyan kis tejfeldolgozó csarnokot kellett építenünk, mely minden előírásnak megfelel. Ez az épület 5–10 méterre kellett, hogy legyen a lakóépülettől, húsz méterre az istállótól, minden felület prokronból kellett, hogy készüljön, a savónak nem szabad a lefolyóba mennie, megvan, hol lehet a mosdó, a mellékhelyiség, mivel takaríthatunk, és még sorolhatnám az előírásokat. Szóval nagyon sok befektetésünk volt, azért is lakunk még mindig a szüleimmel, mert minden pénzünket ebbe tettük bele. Tejtermelőknek kiírt pályázatokon egyébként nem szoktunk részt venni, mert az nem az ilyen kistermelőknek szól. Igaz, néha lehet pályázni csomagológépre, meg egyéb berendezésekre, de szerintünk az emberek jobban szeretik a becsomagolatlan, friss árut. Odafigyelünk arra, hogy a portékánk mindig friss és első osztályú legyen, ezért van kialakult kuncsaftkörünk. A házhoz szállítást is azért alkalmazzuk, hogy aki nem tud délelőtt piacra jönni, de szeretne tejterméket, ne a boltban vegyen kétes minőségűt, hanem akkor egyen egy jó, hagyományos feldogozással készült ételt. Nálunk nagyon széles a választék, kínálunk túrót, vajat, vajalját, oltott túrót szendvicsekhez, salátákhoz, paraszt tejfölt, friss habtejszínt, vastag főzőtejszínt két verzióban (édeskés, illetve savanykás ízben) érett oltott túrót, sörsajtot szendvicsekre, tésztához, valamint friss tejet. Tejszínnel és tejföllel kevert túrót is kínálunk burekhoz, tésztára, körözötthöz, palacsintához, réteshez, száraz túrót gombóchoz, pogácsákhoz, diétás ételekhez, zsírszegény süteményekhez és mindezt számlára is, hiszen éttermeknek, cukrászdáknak, pékségeknek is tudunk szállítani. Sajnos egyre kevesebb pékség, cukrászda, étterem vásárol hagyományos tejterméket, a legtöbben megveszik az ócska, tejet nem látott tejterméket, és azt teszik bele a kalácsba, süteménybe, burekba, mert az sokkal olcsóbb. Esetleg visz tőlünk egy kis tejfelt, amit hozzákever ahhoz a nagyüzemi valamihez, hogy valamelyest hasonlítson egy igazi túróra, de annak az íze sosem lesz az, az emberek meg így is megveszik, azt sem tudják, mit esznek. A rigójancsinak tejszín kell, de Zentán mindössze egy cukrászda vesz nálunk ilyet, pedig rigójancsit sokan árulnak. Ilyen ez a világ, csak azt nézzük, hogy minél olcsóbb legyen valami, az már nem is számít, miből készül, milyen adalékanyag van hozzáadva. Mi egyébként mindig arra törekszünk, hogy újítsunk, kedvében járjuk a kuncsaftnak, így tudjuk csak megtartani őket, ugyanis egyre gyengébb a vásárlóerő Zentán. Ha végignézünk délelőttönként a piacon, szomorúan állapíthatjuk meg, hogy alig lézengenek. Mi a tejcsarnokban mindannyian azt tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb fennmaradni, pedig a kínálatunk egyre gazdagabb. Olyan finom sörsajtokat készítek, melyet nem csak Zentán, de a környékben nem lehet venni. Ezzel a lágy sajtfajtával egyébként most ismerkednek a vevők, és nagyon jók a visszajelzések, egyre többen kérik, hiszen az íze különleges, az állaga puha, szinte krémes, a színe pedig aranysárga. Kiváló csak egymagában enni is, de sajtos tésztának, pizzafeltétnek is szeretik. Ha tésztára tesszük, előtte a kifőtt tésztát nem szabad hideg vízzel leönteni, hanem a forró tésztára kell tenni és utána le kell fedni, hogy még összeérjen. Az íze isteni, ki kell próbálni – meséli lelkesen Ferenc, majd hozzáteszi, hogy a sörsajtkészítés odahaza teljesen az ő feladata, a receptet édesanyja és a piacon mellettük áruló Pannika néni dolgozták ki, és azt kell tudni róla, hogy szinte egy hétig készül.

Szóba kerül az is, hogy a legnagyobb költségeket számukra a jószágok takarmánya jelenti, hiszen mindössze négy hold földön gazdálkodnak. Abból két holdon zajlik a feldolgozás, kettőn pedig herét termesztenek, és Zentán nem nagyon lehet bérelt földterülethez jutni. Úgy fogalmazott, hogy néha három hét alatt is alig tudják kiárulni azt a pénzt, amibe a takarmány megvásárlása kerül, de azért kitartanak, bizakodóak. Elmondta azt is, hogy a Prosperitatinak köszönhetően traktort vásároltak, és hogy olyan terveik vannak, hogy kóstolórészt alakítanak ki a gazdaságukban, hogy vendégeket is tudjanak fogadni, hiszen a turisták mindig kíváncsiak a helyi ízekre. Ebben fantáziát látnak, és ennek megvalósításához keresik most a lehetőségeket.