A Prosperitati Alapítvány kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztések (H01) pályázatán nyertesként került ki a Hollo Company doroszlói családi cég, amely az elnyert támogatásból európai színvonalú sertéstelep, sertésintegráció létesítését valósítja meg, az elkövetkező néhány hónapon belül. A második generációs Holló- vállalkozások igazgatóját, a Company menedzsmentjének vezetőjét, Holló Ronaldot kérdeztük cégeik fejlődéstörténetéről, tevékenységeikről, az új beruházás hozadékairól:
![A már meglévő sertésszaporító „neveltjei” (Lennert Móger Tímea felvétele) A már meglévő sertésszaporító „neveltjei” (Lennert Móger Tímea felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/116838/image-thumb__116838__msz-article-nocrop-own/cms-image-000109771.jpg)
A már meglévő sertésszaporító „neveltjei” (Lennert Móger Tímea felvétele)
Hogyan alakult és miként épül fel egy ilyen nagy volumenű cégegyüttes, hogyan tagolódnak a tevékenységkörök?
- Szüleinktől, édesapánktól Holló Róberttől és édesanyánktól Reginától örökölve, két testvéremmel, Róberttel és Rolanddal közösen, a legnagyobb örömünkre már összesen hét fős harmadik generáció javára dolgozunk a cégek fejlesztésén. 2002- ben a Nagyrét Mezőgazdasági Termelő Szövetkezettel indult a tevékenység. A Nagyrét huszonkét alapító taggal létesült, azzal a céllal, hogy megszervezze a helyi mezőgazdasági termények átvevőhelyét, azon belül is úttörő szerepe volt a kukorica integrálásában. Ezt követően 2011- ben, immár családi vállalkozásként alakult meg a Hollo Company, amely a Nagyrét által nem finanszírozott, egyéb jelentős mezőgazdasági fejlesztések, projektumok mögé állt be teljes vállszélességgel. Ezenkívül gabonaszállítót, tárolót létesítettünk és ezzel párhuzamosan a családi gazdaságok is fejlődtek a sertéstenyésztés területén. Ennek nyomán és hozdékaként 2015- ben a Hollo Company Európa egyik legnagyobb sertésgenetikai cégével közösen megalapította a Topigs Norsvin doroszlói céget, amely mostanra vezető pozíciót tölt be, az eladott sertés szaporító anyag 95 százalékát Doroszlóról szállítják, az itteni kan központból.
![Holló Ronald, leányával ölében (Lennert Móger Tímea felvétele) Holló Ronald, leányával ölében (Lennert Móger Tímea felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/116839/image-thumb__116839__msz-article-nocrop-own/cms-image-000109770.jpg)
Holló Ronald, leányával ölében (Lennert Móger Tímea felvétele)
Milyen vállalkozásfejlesztési és munkahelyteremtő hozadéka várható az épülő sertéstelepnek és az integrátori szerepkörnek?
- A sertéstelep létesítő és a sertésintegrációs projektum keretein belül felépítünk egy 750 kocás Nukleus- állományt, telepet. Ez Európa legmodernebb technológiáinak felhasználásával működik majd, a legnagyobb gyártóktól való legjobb európai genetika alkalmazásával. Ennek célja, hogy évente több mint 5ooo anyajószágot és minimálisan 15 ooo hízót tudjunk kitenyészteni. Ezek a helyi, jelenlegi célok, tervünk a későbbiekre, hogy éves szinten a 100 ezret is elérje a hízók száma. Mindezt úgy próbáljuk leintegrálni, hogy a helyiek mellett, a környékünkön, sőt egész Vajdaság területén élő kistermelőket összefogjuk. Kihelyezzük a kocákat, megpróbáljuk azokat a malacokat átvenni és ugyanúgy a környéken élő embereknek kiadni bérhizlalásra. A bérhizlalási lehetőségeknek több verziója van: egyik, hogy megveszi az ember a kocát, megkapja rá a támogatást, megvan hogy az adott összeg után, mennyi malacot vagy hízót kell, hogy leadjon, ha a malacot adja át és nem a hízót, akkor azt kihelyezzük máshova. Abban az esetben, ha megtartja magának hizlalni, ott is kétféleképpen járhat el: kéri a segítségünket és ugyanúgy bérhizlalásban ott tartjuk a gazdánál, a másik lehetőség, hogy saját maga kihizlalja, és akkor adja át, de ebben az esetben is ugyanúgy besegítünk, vitamin, premix, szójaprotein ellátásban egyaránt. Ami a projektum munkahelyteremtési oldalát illeti, minimum huszonöt munkahelyet hozunk létre, továbbá mindez hozzávetőlegesen húsz, a bérhizlalásból élő doroszlói családot bevonó projekt, amely egészében, a környéket és vajdasági szintet beleszámítva, közvetett vagy közvetlen módon legalább 100 család érintettségét jelenti majd. A sertéstelep megépítésére irányuló munkálatok elkezdődtek, májusra szeretnénk végezni velük.
![Zajlanak a munkálatok (Lennert Móger Tímea felvétele) Zajlanak a munkálatok (Lennert Móger Tímea felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/116840/image-thumb__116840__msz-article-nocrop-own/cms-image-000109767.jpg)
Zajlanak a munkálatok (Lennert Móger Tímea felvétele)
Milyen egyéb beruházási, fejlesztési terveik vannak?
- Cégünkbe integráltuk a doroszlói Termelő Szövetkezetet. Felújítjuk a takarmányüzemet, megpróbálunk rekonstruálni néhány istállót és a termelőket egy helyre hozva ugyancsak bérhizlalási lehetőségeket biztosítani. Néhány éven belüli tervünk egy biogáz üzem létrehozása és benzinkút létesítése a településen.
Milyen tanácsot adna a kezdő vállalkozók részére, miként birkózhatnak meg a kihívásokkal, a gazdasági körülmények váltakozásaival?
-Egy biztos: munka és rendszeresség nélkül nincs eredmény. Legcélszerűbb a saját fejjel gondolkodni, de elengedhetetlen a tapasztalatcsere. Jómagam rendszeresen cserélek eszmét a nálam tapasztaltabb kollégákkal és rengeteget jelent, hogy egy szakmailag jól felkészült, állandó összetételű irodai csapat áll a hátunk mögött. A kezdetektől folyamatosan résztveszünk a különböző pályázatokon. A fejlődőképességet tartjuk a legfontosabbnak.
Ezúton szeretném megköszönni a Prosperitati Alapítványnak, a magyar kormánynak a támogatást. Mindehhez felelősséggel állunk hozzá. Tisztában vagyunk vele, hogy nem csupán a saját boldogulásunk előmozdítására nyertük el, hanem mindezt munkalehetőségek és folyamatos fejlesztések formájában kötelesek vagyunk visszafordítani az egész település, régió javára, fejlődésére is - hallottuk Holló Ronaldtól.