Ennyire rossz helyzetben, mint amilyenben most a média van, soha nem volt, még a kilencvenes években sem, emelte ki Slaviša Lekić, a Szerbiai Újságírók Független Egyesületének (NUNS) a napokban megválasztott elnöke. Hozzátette, igaz, a kilencvenes évek után sikerült megdönteni az akkori hatalmat és a média szabad lett, de nem tudta a szabadságát megtartani. Így ma a médiatartalmak egy embertől függnek, közben pedig egyre több újságíró hagyja ott a hivatását, illetve egyre többen hódolnak be a hatalom akaratának. Kiemelte, a média mint hatalmi ág (nálunk a hetedik hatalomként szokták emlegetni) nem működik, nem hatalom többé Szerbiában.
Slaviša Lekićtyel a nemrégiben szerb nyelvre fordított Marchello Foa, Svájcban élő olasz újságíró A médiumok urai (Gli stregoni della notizia – szerb nyelvű fordításban: Gospodari medija) című könyve kapcsán beszélgettünk, ahol Foa az úgynevezett spin doktorokra, a manipuláció nagy alakjaira és technikáikra mutat rá. Arra, hogyan használja az országvezetés, a hatalom a médiumokat arra, hogy a hírcsatornákon keresztül valós, vagy valótlan információkat juttasson a médiába a közvélemény figyelmének elterelése, vagy az aktuális hatalomról alkotott kedvező kép kialakításának céljával. Bár a könyv számos külföldi, elsősorban amerikai példán mutat rá a média és a közvélemény megtévesztésére, Lekićtyel a szerb média helyzetéről beszélgettünk.
– Aleksandar Vučić államfő érvelése, amivel meg szerette volna erősíteni, hogy Szerbiában létezik sajtó- és szólásszabadság, azt mondta: „Mit akarnak, egy újságírót sem öltek meg?!”, elég visszatetsző, a sztálini időket idézi. Erdogan politikájához közelebb áll, mintsem egy olyan politikuséhoz, aki magát demokratikus beállítottságúnak mutatja be. Miközben tájékoztatási miniszter volt abban az időszakban, amikor Slavko Ćuruviját meggyilkolták. Valóban, az utóbbi időben nem öltek meg egy újságírót sem, de egyre több azoknak az újságíróknak a száma, akik elhagyják a szakmájukat, vagy bár az újságírásban maradnak, de nem a munkájukat végzik, vagy szakértelem nélküli sajtófelelősökké lettek. Egyre többen félnek, egyre többen alkalmazzák az autócenzúrát… A média helyzete katasztrofális. Olyan helyzetben, amikor egy ember teljesen monopolizálta az egész médiateret, és a mögötte levők utánozzák őt, ugyanolyan hangnemben, sőt sokszor arrogánsabban viszonyulnak a média képviselői iránt, érthető a Freedom House értékelése, miszerint a szerbiai újságírók ellenséges környezetben élnek. Mi, újságírók, politikai és gazdasági nyomásnak vagyunk kitéve. Egyes médiaházakban, ahol nem támogatják a hatalmi párt véleményét, mint amilyen a Danas napilap, vagy az N1 televízió, megtörténhet, hogy a közvállalatok nem adnak fel hirdetést. A hatalomhoz közelálló médiaházaknál hirdetnek. Ugyanakkor adminisztratív nyomásgyakorlásnak is ellent kell állniuk, mert gyakran megjelennek a felügyelőségek. Nemrégiben a niši Južne vestinél történt, hogy a felügyelőszervek leellenőrizték a médiaház könyvelését, illetve azokét is, akik ennél a lapnál hirdetést adtak fel, majd a felügyelőség harmadik csoportja a Južne vesti alkalmazottainak családtagjait is célba vette. Olyan dolgok történnek, amelyekre a kilencvenes években volt ugyan példa, de azt hittük, hogy az ilyen gyakorlatnak vége, mert kiharcoltuk a szabadságunkat. És miután nem tudtuk élni vele, most a szabadságért folytatott küzdelem sokkal-sokkal nehezebb. Hiába hangoztatjuk, hogy a B92, vagy a Studio B döntötte le Milošević hatalmát, nem így volt. A tudatra ébredést a lokális média érte el. Azokat a lokális médiumokat, amelyeket a miloševići időkben hoztunk létre, a repressziók idején, ma lassan elveszítjük.
- Azért mert egyre több helyi média szűnik meg, vagy mert egyre többen kerülnek a hatalmi párt irányítása alá?
– Sajnos ma egyetlen médium se képes a piaci fennmaradásra. Sokkoló adat, hogy a szerbiai médiaregiszterben több, mint 2000 médiumot vezetnek. Egyre több az elektronikus média. Ezen a kis piacon ez nagyon nagy szám. Ma a marketing-torta, amit a médiumok között osztanak ki, megközelítőleg 180 millió euró. Ha ezt egységesen elosztanánk, 80 ezer euró jutna minden médiumnak, ami szinte semmi egy évre nézve, éppen ezért támogatásra szorulnak. Vagy az állami költségvetésre kényszerülnek, vagy a projekttámogatás szükséges, de mint látjuk, ez sem váltotta be a várt eredményeket. Az önkormányzatok által elkülönített pénzösszegek a helyi média számára is a helyi vezetők önkényétől függnek. Ezzel a módszerrel szüntették be a Vranjske novinet is.
Fotó: Gergely Árpád
Sajnos a médiamagánosítás sem úgy zajlott le, ahogy azt terveztük. A különböző médiaszervezetek azt szerették volna, ha az állam kivonul a médiumokból, de nem számoltak azzal, hogy így a pártok betelepülhetnek a médiumokba. Vagyis kiragadtuk a médiumokat az állam kezéből és átadtuk azokat – jelenleg – a Szerb Haladó Pártnak, amely nem rendelkezik káderrel és nem is áll érdekében, hogy fejlessze az adott médiumot. Így egyre többen szűnnek meg. Attól tartok, hogy egy idő után a piacot elözönlik azok a médiumok, amelyek egy központból közvetítik a közvélemény felé az információkat.
- Említi, hogy a régi újságírók elhagyják a szakmájukat, viszont újak jönnek a helyükbe, akik más elvek alapján végzik ezt a munkát…
– Csak egy példát szeretnék megosztani önnel: április 25-étől május 17-ig összesen 12 interjút adtam, ön a tizenkettedik, de az első, akivel személyesen találkoztam. A többi e-mailben zajlott, ez a mai divat. Csak egy állásfoglalás kell és a téma le van zárva.
Mindig is versengtek egymással a szerb és a horvát médiumok, ki dolgozik jobb, vagy rosszabb körülmények között és ki jobb, vagy rosszabb. A horvátok műszaki szempontból mindig fejlettebbek voltak, jobban felszereltek, ám nálunk mindig is jobb újságírók dolgoztak, hiszen működtek ifjúsági médiumok, ahol a fiatalok megtanulhatták a szakmát. Az újságírás is szakma. Ma ilyen nincs, az újságírók jóformán nem is találkoznak a szerkesztőikkel. Ha nem mutat rá senki arra, mi a jó és mi a rossz, nem is lehet megtanulni a szakmát. Ugyanakkor az újságírás már nem is olyan népszerű, a 2016-os kutatásaink szerint az átlagfizetés egynegyedével alacsonyabbak a fizetések, és még azt sem kapják meg az újságírók rendszeresen. Gyakran gyakorolnak rájuk nyomást, azokat, akik a saját fejükkel gondolkodnak, üldöztetik, megbélyegzik. Sőt gyakran mobbing éri őket a munkahelyükön, amiről soha nem beszélünk…vagyis ma már az újságírók nem azok, akik valamikor voltak. De mindez, ami ma történik, nem Aleksandar Vučić és az SZHP hozománya, a leépülés akkor kezdődött, amikor kiharcoltuk a szabadságunkat és elkezdtük megvonni magunktól azt a szabadságot, beleegyezve, hogy együtt táncoljunk az akkori hatalommal, Zoran Đinđićtyel, Vojislav Koštunicával, Boris Tadićtyal, most pedig Vučićtyal.
- Az újságírók mindig harcolnak valamiért, de magukért soha nem tudnak kiállni. Az elmúlt napok eseményei is azt mutatják, hogy az újságíró-közösség ezúttal sem egységes. Érdekli egyáltalán a médiafogyasztókat, mi a helyzet az újságírókkal?
– Nem. A mi társadalmunkat sajnos semmi nem érdekli. Ezt a fajta apátiát, energiahiányt, ami a szerb társadalmat jellemzi, én még soha nem tapasztaltam. Csak haladnak az árral. Ez nem félelem, inkább belefáradtak abba a küzdelembe, ami már évek óta folyamatosan tart. Igazából 1987 óta eseményből eseménybe lépünk át, a fenyegetésből a háborúba, a háborúból a népirtásba, a népirtásból a bombázásokba, majd egyszer csak szabadok lettünk és nem tudunk vele mit kezdeni, még megőrizni sem tudjuk. Állandóan harcolunk és állandóan csak ígérgetésekből élünk, mindig valaki fenyeget minket, majd mi fenyegetünk másokat, azt követően békülni szeretnénk. Nem múlik el olyan nap, amit nem bélyegez meg valós, vagy kitalált esemény.
A demokratikus államokban a hírek 80 százaléka a kormányból, a parlamentből, az igazságszolgáltatástól, a bíróságoktól, a pártoktól és a civil szervezetekből érkezik. Nálunk a hírek 90 százaléka a Bokeljka-villából jön, Dedinjéről, onnan, ahol az államfő dolgozik. Magától Vučićtól. És valahogy elhalad a valós élet mellettünk, amíg mi valamilyen előrelátott szerencsétlenséggel, vagy valós szerencsétlenséggel foglalkozunk, vagy a múltban történt tragédiákat értelmezünk újra.
- Ha ez így van, miért foglalkozik minden média ugyanazokkal a témákkal?
– Mert a hatalom ellenőrzi a médiumokat. Csak egy napilap, két-három hetilap és televízió nem áll az ellenőrzésük alatt. És bár teljesen más körülmények között működnek a médiumok és az internet jelentős médiafelületté vált, még sincs lehetőség a kitörésre, mert a médiumok alapjában véve felületesek, akik kritikát fogalmaznak meg, sokszor fizetniük kell érte, és persze vannak olyan médiafelületek is, ahol a tulajdonosok, szerkesztők, de sokszor maguk az újságírók is félnek. Felhagytunk kérdezni, de ami ennél még borzasztóbb, senkit nem érdekel a válasz. Mindannyian egyetértünk abban, hogy nincs sajtószabadság, még sincs olyan közönség, akit érdekelne másfajta, valós információ.
- Milyen a szerbiai médiafogyasztó?
– Már két éve egy szerb énekesnő meggyilkolásának körülményeit taglalják a médiumok, és még mindig fenn tudják tartani ezzel az olvasók figyelmét. Nem értem miért, és a szociológusok sem tudnak magyarázatot adni rá. Azt gondolom, hogy a kilencvenes évek eseményei formáltak azzá minket, amivé váltunk. A változást nehezíti az is, hogy már 18 éve utazunk Európa felé, és egyre nehezebb ez az út.
- Van kiút abból a helyzetből, amiben ma a média van, illetve abból az apátiából, amitől a társadalmunk szenved?
– Egy olyan ember szemszögéből, aki egy egyesület élén áll, csak azt mondhatom, hogy küzdünk ezért. Történt előrelépés, és azt, hogy nem fogadtuk még el a médiastratégiát, ennek köszönhetjük. Az is igaz, hogy nem vagyunk egységesek és újra egymásnak feszült az UNS (Szerbiai Újságírók Egyesülete) és a NUNS, de a médiatársadalom érdekében mégis történtek előrelépések. Szkeptikus vagyok ugyanakkor a szerb társadalom kapcsán, hiszen azt várják el az emberek, hogy a média oldjon meg minden problémát. Túl nagyok az elvárások az újságírók iránt, miközben a társadalom az ujját sem mozdítja. Egy régi mondás szerint a médiumok olyanok, amilyen a társadalom. Vagyis a társadalom támogatása nélkül valós előrelépés nem lehetséges.
