Január utolsó harmadának egyik még derűs és száraz reggelén népes társasággal, két kisbusszal indultunk Bezdánból Mórahalomra, az ottani fürdőbe. Nem azért, mintha Bezdánnak nem lenne gyógyfürdője, de az idegen leginkább kedvesebb a hazainál. Odafelé a magyar vámos igencsak kedélyeskedett, visszafelé a szerb rendőr kötözködött. Verőfényes volt a délelőtt, a délután borongós, éjjel intenzív havazás kezdődött.
Az épület környezetének takarosságára is nagyon ügyelnek (Gegely Árpád felvétele)
A két járműn nyugdíjas hölgyek utaztak, a két sofőrrel, velem együtt összesen négy férfi tartott a csoporttal. Ennek ellenére, alig hogy elindultunk, előkerült a házi barackpálinka, és senkit se kellett nagyon noszogatni. Ásotthalomnál a magyar vámos megkérdezte, van-e nálunk alkohol és cigaretta, amire útvezetőnk azt válaszolta, hogy van nálunk fél liter pálinka, de azt a következő hat kilométeren megisszuk, és megkínálta a fiatalembert, aki elutasította a nedűt, de látszott a szemén, hogy ha szolgálaton kívül a szájához emelné az italt, behorpadna a palack oldala. Azzal köszönt el, hogy csak óvatosan a pálinkával, nehogy megbuggyanjanak, majd amikor rádöbbent, mekkora marhaságot mondott, kötött sapkájáig elvörösödött és gyorsan behúzta a gépkocsi ajtaját.
Korábban mindössze egyszer jártam Mórahalmon, akkoriban nyitották meg, árnyék egy szál nem volt sehol, tömeg viszont már igen, étkezde csupán egy, sort kellett állni az ebédért. A fedett rész gyógyászati célokat szolgált. Első tapasztalatom az volt, hogy ott is lopják a strandpapucsokat, miként bármely gyógyfürdőben, ténylegesen anyám frissen vásárolt lábbelijét.
Most viszont teljesen mást mutat a födött rész. Az öltöző tágas, a kabinok úgyszintén a terebélyesebb emberekre lettek szabva, az illemhelyek könnyen megközelíthetők, tiszták, sorjáznak a gyógy- és melegvizes medencék, kisebbek, nagyobbak, fedett és nyílttéri úszómedencék, az utóbbi persze most ideiglenesen fedett. Van hideg vizescsobbanó, mellette jégkásakút, amibe folyamatosan hullik a darabos jég a mögötte elhelyezett jéggépből. Szauna, Kneip-fürdő, ez taposókövekkel bélelt váltófürdő medence, váltakozó hideg és meleg vizű rekeszekkel, csúszdák, méretes jakuzzi, vízköpők és minden medencében alsó vagy oldalsó vízbefúvók működnek, mindez bele van számolva a belépőbe, akárcsak a szabadtéri wellness és gyógyvizes részleg.
A falu központjának legjelentősebb épülete a fürdő (Gegely Árpád felvétele)
ÉLMÉNYFÜRDŐ
Számomra az élményfürdő nem igazából a pancsolást, hanem az emberek megfigyelését jelenti. Kezdtem a csoporttal, amely szívélyesen körükbe fogadott. A hölgyek gyakorlott balneológusok, vidáman végigcseverészték az odavezető utat, mindenük összecsomagolva, egyikőjük se panaszkodott, hogy elfelejtett volna valamit. A fürdőbe érve pillanatok alatt fürdőruhára vedlettek, ami a januári utcai öltözék ismeretében nagy alakításnak számít, majd szétspricceltek, kettesével-hármasával bukkantak föl egy-egy medencében, szemben számos más nyugdíjas csoporttal, amelynek tagjai kiskacsaként járnak az útvezető sarkában. Ugyanígy, apró csoportokban ebédeltek, majd a fürdőzés végén szinte a semmiből tűntek elő, immár átöltözve, és már indulhattunk is hazafelé. Bevallom, zavart, hogy senki nem mondta, hogy mikor és hol lesz a gyülekező hazainduláskor, de a hölgyek belső órája összehangolva működött.
A fürdőben nagy a tisztaság, de valami megmagyarázhatatlan okból ridegnek tűnik. Az egyik gyógyvizes medencében lebzselve figyeltem föl egy takarító menyecskére, aki a padló fölött alig fél méterre kimagasló ablakpárkányt törülgette egy kéttenyérnyi kendővel. Majd elvonult, a látószögemből kifelé, újra megjelent a bizonyára kiöblített rongyocskájával, és így legalább tízszer. Már a számomon volt, hogy beleszólok a munkájába, és felvetem, hogy ha hozna egy vödör vizet, nem kellene lejárnia a lábát, amire megjelent a takarító személyzet másik tagja, két műanyag vödörrel is. Azokba rakva elhordták az ablakból a dieffenbachiákat (buzogányvirágokat). Hogy ki takarította le végül az ablakpárkányt, már nem vártam meg.
Kalandmedence csúszdákkal (Fekete J. József felvétele)
Szent Erzsébet gyógyvizes medence (Fekete J. József felvétele)
A fürdő csendes, nincsen bömbölő zene, kisgyerekből is kevés, azok se visonganak. Volt viszont két hazánkfia, egyik Tisza menti városból érkezett férfiak, akik végig ordították a napot. Négyszemközt voltak pedig, egymás arcába meredve, de olyan hangerővel szórakoztatták egymást, hogy szerintem Zentán is meghallották őket. Persze, mintha a világ legviccesebb anekdotáit sorolták volna, hatalmasakat vihogtak. Olyannyira el voltak egymással, hogy arra nem figyeltek, hogy bárhol megjelentek, a medence pánikszerűen kiürült.
Végül a szelfiző. Egyike az önmániásoknak. Egyébként tisztes kiállású férfiember, beállt csodatelefonjával a csúszdák kivezető csöve elé, majd hosszasan célzott – önmagára. Eközben viszont a szeme összeszűkült, mind Bud Spencernek a kiadós pofozkodás előtt, a száját meg eltátotta a célzás örömében. Gondolom, meglepődött, amikor visszanézte a fölvételeit, és egy másnapos tökmagárus fizimiskáját ismeri föl rajta, aki mámorában elkeveredett egy vigyorgó tevecsordában.
A FÜRDŐ
A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő nyáron 21 medencével, 11 szaunával és 3 csúszdával várja vendégeit, télen pedig 15 födött és 2 szabadtéri medence,10 szauna, 1 gőzkabin, és 2 beltéri csúszda áll a vendégek rendelkezésére. A fürdőnek két gyógyvize van, a Szent Erzsébet és az Árpád elnevezésűek, mindkettő alkalmas ízületi és gerincbetegségek, izomreuma és nőgyógyászati betegségek enyhítésére. A jódos jellegű gyógyvíz hőmérséklete 35–39 fok. A létesítményben harmincnál több kezelés áll a gyógyulásra vágyók rendelkezésére, a kozmetikai kínálat szinte felsorolhatatlan. A büfékben mindig van szabad asztal, a lángossütőből terjengő fokhagymaillat ínycsiklandó, mégis egy félig önkiszolgáló (megrendeled az eledelt, elkészítik, tálcára pakolják, magadnak kell az asztalodhoz vinni, végül az evőeszközöket visszavinni az ételkiadóhoz.
A Kneip-medencék (Fekete J. József felvétele)
Na, ez a Varga Csárda megérdemli, hogy nevén nevezzem. Szakácsai bizonyára nem nézik a tévéműsorokat eldugító főzőversenyeket, ahol némely föltálalt eledel úgy fest, mint egy elmosogatatlan tányér. Itt bőségesek az adagok, finoman készítenek mindent, és olcsón. Ismeretlen helyen nem szívesen rendelek pacalt, noha imádom, mert az utóbbi időben találkoztam néhány rosszul elkészítettel, de itt megkockáztattam, gondolván, ha nem ízlik, majd rendelek valami mást, amit nem lehet elrontani, megengedhetem magamnak. A pacal kiállta az evés próbáját, nem dobálták tele szemes borssal, nem uralkodott el az ízek felett a babérlevél, a paradicsomlé, állaga, mennyisége nem hagyott maga után kívánnivalót, miként az őrölt paprika minősége sem.
Jégkása a hideg dolgok kedvelőinek (Fekete J. József felvétele)
MIT KERESTÜNK MI MÓRAHALMON?
Ezt a kérdést már hazafelé a szerb rendőr tette föl az útlevél
-ellenőrzést követően a sofőrünknek, „Zašto si ih vozio u banju?” formában. A kombiban nyomban megszületett a válasz, miszerint ha Szerbiában lenne ilyen távolságra és ilyen árak mellett ilyen színvonalú gyógyfürdő, nem kellene Magyarországra járnunk. Közben kiderült, az piszkálta a rend őrének csőrét, hogy a kisbuszunk kilenc személyes, amivel elvileg nem lehetne utasokat szállítani, hanem csupán a rokonságot, viszont a 12 személyessel már lehetne. A sofőrünk erre megemlítette, hogy ezt a törvény nem fejti ki konkrétan, mire azt a választ kapta, hogy meglehet, de a biztonság okáért feljelentést tesz ellene.
Mintha csak azt mondta volna, Üdvözlégy Szerbiában!
Jut eszembe, még odafelé a határon a szerb oldalon az útlevélkezelő már a leadminisztrált útlevelekkel benézett a kombiba, és megkérdezte, melyikünk a József. A társaságban én voltam az egyetlen férfi. (A másik az utánunk lévő kombiban utazott.) Hm, ez milyen határőr?
