Regőce

A beszélgetőtársainkkal egyeztetett találkozóhelyre tartva átszeljük a falut. Az olykor harsány színűre meszelt házak között megbújnak a régi, helyenként omladozó oromzatú épületek, amelyek még így, hanyatlásukban is mesélnek egykori szebb napjaikról, hiszen még ott láthatóak a míves, szépen kidolgozott díszek a kapukon, az ablakok mentén, a tetőkön... Elhaladunk az egykor patinás, ma már fényében megkopott, üresen álló Kovách-kastély mellett, hogy utána a két templom, a falu központjának két felén tornyosuló katolikus és pravoszláv templom között elhaladva folytassuk utunkat egészen a katolikus temetőig, ahol egy rendezett templomkert, nemrégiben felújított kápolna és szintén felújított stációk fogadnak bennünket.

– A magyarokat itt a templom fogja össze. Leginkább e köré szerveződünk. Összefogunk, amikor ünnepre készülünk, mint az idén is, amikor az Urunk mennybemenetele templom 200 éves évfordulóját ünnepeljük. Összejövünk nemcsak a templombúcsún, amelyet 40 nappal húsvét után tartunk, hanem a Fájdalmas szűzanya elnevezésű kápolna búcsúján is szeptember 16-án. A kápolna 2005-ben újult meg, a hozzá vezető stációk pedig 2011-ben lettek megújítva. A rajta lévő festményeket Drobina Gábor atya készítette. Ő most Zomborban él, de regőcei születésű, gyakran hazajár hozzánk. 2008-ban kezdtük rendbe tenni a temetőt is. A temető egyes részeit, a régi német, elhagyatott sírokat már teljesen benőtte a gaz. Ez a kis terem is a magunk munkája, mindenki hozta, amit hozzá tudott tenni, és így lett itt a kápolna mellett egy közösségi helyünk – hallottuk beszélgetőtársainktól, Rabata Draganától, férjétől, Tibortól és Drobina Margittól, akik aktív szerepet vállalnak a falu magyarságát érintő események szervezésében. Majd Drobina Gábor káplán is csatlakozik hozzánk, kezében a falu készülő monográfiájának a kéziratával. A falu történetéről a Dunatájban is írt sorozatot, és folyamatosan kutat. Mint mondja, még el kell látogatnia a kalocsai érsekség levéltárába, hogy onnan is adatokat gyűjtsön, majd pedig igyekszik kiadót találni. S ha ez sikerül, a templombúcsúra akár már meg is jelenhetne a monográfia.

Regőcét, ezt a ma mintegy 1300 lakosú települést 1346-ban alapították. A legrégebbi és a legészakibb falu a zombori községben. Zombortól 27 kilométerre keletre, a magyar államhatártól pedig csupán 2 kilométerre fekszik. Bár volt kezdeményezés ideiglenes határátkelő megnyitására, határátkelő nincs az egymás mellett lévő Gara és Regőce között, így a lakosok kénytelenek nagy kerülővel átjutni egymáshoz. Most pedig már ott húzódik a drótkerítés is Regőce határában. Amíg ezt nem húzták fel, a szomszédos települések lakói hivatalos engedéllyel többször tarthattak úgynevezett piknikeket, amikor asztalokat sorakoztattak a határra, és ki-ki a maga felén sütött, főzött, de arra is volt példa, hogy kereszteket szenteltek, és ekkor a lakosság ünnepi menetben átsétálhatott egymáshoz.

A krónikák szerint az első világháború végén Regőcén még 1000 magyar és 1000 német nemzetiségű lakos élt. A ma már szerb többségű faluban a 2002-es adatok szerint 217 magyar volt, ma mintegy 120 magyar él a faluban, ebbe már a vegyes házasságban született gyerekek is beletartoznak, és mint a lakosság többsége, ők is főként mezőgazdaságból élnek, vagy éppen az Apple World nevű belgrádi székhelyű cég almatermelő és feldolgozóüzemében dolgoznak napszámosként. És főként az idősebb generáció képviselői. Mint mondják ugyanis, fiatalok már nem nagyon vannak a faluban. Sokan Szabadkára költöztek, vagy a tanulmányaik után maradtak ott, főleg a ’70-es, ’80-as években. Az elmúlt években pedig – miután a munkalehetőséget nyújtó zombori gyárak is csődbe mentek – egyre többen próbálnak külföldön boldogulni, főleg Németországban és Ausztriában.

EGY MAGYAR DIÁK

A település iskoláját 1626-ban alapították, így ez az egyik legrégebbi iskola Vajdaság területén. Ma már nincs magyar tannyelvű oktatás az iskolában, ez az ötvenes években szűnt meg. 1993-ban anyanyelvápolás indult a faluban a magyar gyermekek számára, a tanulókkal Đurašković Verona tanárnő foglalkozott. A mintegy 20 diákkal az akkor már nyugdíjba vonult és Regőcére visszaköltözött tanárnő találkozott.

– Mivel egy csoportot alkottak az alsósok és egy csoportot a felsősök, nem lehetett minden diákkal ugyanúgy foglalkozni. Így amíg egyik diákkal foglalkoztam, addig egy másiknak feladatot adtam, hogy önállóan végezze el. Főként magyar szülők gyerekei voltak, akik jól beszéltek magyarul, bár az évek során akadtak olyan diákok is, akik nehezen beszéltek magyarul. Ám még a magyarul egyébként jól beszélők is a magyarórákon tanulták meg például a tanári, napló, ellenőrző, osztályzat szavakat, hiszen ezeket csak szerbül ismerték – mesélte a tanárnő.

A diákok száma azonban fogyatkozott, a korábbi heti 4 tanóra heti kettőre csökkent, egy, az alsósok és egy, a felsősök alkotta csoport számára, majd végül már csak annyian maradtak, hogy minden magyar gyermek egy csoportot alkotott, és 9 év után, amikor a diákok száma összesen (1–8. osztályosok) nem érte el már a tizenötöt, a minisztérium nem engedélyezte tovább az anyanyelvápolás-órákat.

– Ha jól emlékszem, az utolsó években legtöbb a 11 diák volt, elsőtől nyolcadikig. Amikor a minisztérium megszüntette az anyanyelvápolást, a szülők még megkerestek, kérték, hogy legyenek valahogyan még magyarórák. Akkor volt arról szó, hogy alakul egy magyar művelődési egyesület, és annak keretében lehetnének magyarórák, de végül a művelődési egyesület nem jött létre. Azóta sincs ilyen a faluban. Most az iskolában összesen mintegy 110 tanuló van, de közöttük alig akad már magyar gyerek, a számuk biztosan nem éri el a tízet sem. Ha belegondolok, csak egyetlen egy teljesen magyar diákról tudok. Sok a vegyes házasság, ahol a használt nyelv a szerb, sok ilyen vegyes házasságból született gyerek nem is tud már magyarul. Sőt, van arra is példa, hogy a magyar családokban is inkább szerbül beszélnek egymással, mert a gyerekeknek bővebb a szókincsük szerbül, mivel szerbül tanulnak, úgy is gondolkodnak, könnyebb kifejezni magukat szerbül, és megtörténik, hogy ilyen esetekben a szülők is inkább szerbül beszélnek a gyerekekkel – tette hozzá Đurašković Verona.

Szép ellenpélda erre Dragana története. Ő ugyanis szerb nemzetiségű, s amikor feleségül ment Tiborhoz, még egy szót sem beszélt magyarul.

– Az anyósom azt mondta, hogy ez nem ellenem irányul, de ő a fiával nem tud szerbül beszélni, és hogy ne haragudjak, de ő magyarul fog továbbra is a fiával beszélni. Én meg hallgattam, ahogy beszélnek, és arra gondoltam, hogy ez olyan nehéz nyelv, hogy sosem fogom megtanulni. Mondták, hogy majd ahogy jönnek a gyerekek, akkor majd velük együtt megtanulok. És így is lett. Megszületett Norbert fiunk, azután Tímea lányunk, és én 2 év alatt meg is tanultam magyarul – meséli Dragana, akitől azt is megtudtuk, hogy mindkét gyermekük kétnyelvű, magyarul is beszélnek. Norbert most 26 éves, az újvidéki mezőgazdasági karon végzett növényvédelem szakon. Azután hazajött Regőcére, és most együtt gazdálkodik a szüleivel. A 24 éves Tímea pénzügyi szakon tanult Belgrádban, profi kézilabdázó, a szerbiai válogatott tagja is volt. Most Aranđelovacon él a vőlegényével, és készül a nyári esküvőjére.

TEMPLOMJUBILEUM

Hivatalosan bejegyzett magyar szervezet egy sincs, de nem hivatalos társulás sem. A magyarság tehát a katolikus templom köré csoportosul.

Az Urunk mennybemenetele templom a falu egyik látványossága. Az egykor impozáns, ma már romos állapotban lévő, 1806-ban épült Kovách-kastély mellett áll, amely gróf Kovács Imre földbirtokos otthona volt, és Kovács Imre nevéhez kötődik a katolikus templom is, mivel a templomot is a földbirtokos emeltette 1816-ban. Miközben Drobina Gábor káplán végigvezet bennünket a templomban, megtudjuk, hogy az idei évfordulóra szeretnék, ha sikerülne újítani a templomon. A faluból elszármazott németek családjainak a segítségére is számítanak, ahogyan történt ez 1989-ben is. Kívülről akkor újították fel a templomot az elszármazott regőcei német ajkú hívek és a helyi hívek adományaiból, és akkor ajándékozott új toronyórát a templomnak Rettig Adam családja. Azóta a villám már kétszer is belecsapott az órába, így az most nem működik, az évfordulóra szeretnék újra működésbe hozni. Ottjártunkkor még állt a betlehemi jászol, amely Vajdaság egyik legrégebbi jászla, 1927-ben készült. Az oltár melletti Szent Anna-kápolna is felújításra szorul, hogy újra használható állapotba kerüljön. A kápolna központi helyén lévő festményt már sikerült restauráltatni, egy leszakadó gerenda szakította át. Most becsomagolva őrzik. A templom alatti kriptába is lesétáltunk, itt nyugszik a gróf. Immár ismét nyugalomban a befalazott nyughelyén. Néhány éve ugyanis betörtek ide, a rézkoporsót ellopták, a csontokat pedig szétszórták.

A szentmiséket a nemesmiliticsi Egedi Antal atya tartja, s mintegy 25-en ülnek a padokban. Gábor atya optimistán megjegyzi, hogy ha a százalékot nézzük, akkor ez nagyon jó arány, a magyar lakosság egynegyede érzi fontosnak, hogy eljárjon a misékre. Az optimizmus fontos, mondják is a vendéglátóink. Bár amikor azt kérdeztük, hogy milyen sors vár a regőcei magyarságra, nem kaptunk megnyugtató választ, búcsúzáskor mégis azzal indítottak útra bennünket, hogy kitartanak, igyekeznek összefogni a magyarságot, és teszik a dolgukat, ameddig csak lehet, hogy az utódaiknak is legyen mire büszkének lenni.