Fogatversenyeket már az ókorban is rendeztek, Rómában rendszeres, jól szervezett lóversenyélet folyt, istállókkal, versenyszínekkel, fogadásokkal. A mai ügető egy speciális fogatverseny, amelyen a lovakat a hajtó egy kis kétkerekű versenykocsiból, a sulkyból irányítja. A lovak ügető jármódban versenyeznek, a vágtázás kizárást von maga után. Az óbecsei Német János a volt Jugoszlávia legjobb ügetői közé tartozott. A 62 éves férfit az idén a tavalyi év legjobb ügetőjévé választotta az óbecsei Tiszamente Lovasklub – a bő négy évtized alatt immár 22. alkalommal.
Nemet Jánosnak gazdag serleggyűjteménye van (Fehér Rózsa felvétele)
János nagyszülei, szülei földműveléssel foglalkoztak, lovakat is tartottak, és a kamaszfiú megszerette a hátasokat. Már 14 évesen beült a sulkyba, de szülői engedéllyel csak a szakiskola elvégzése után, 18 évesen indulhatott profi versenyen. A férfit elképesztő memóriával áldotta meg a sors, a több mint negyven év alatt hetven csikót nevelt fel, de pontosan tudja, melyik hol, mikor és milyen eredménnyel versenyzett, és a fényképeken is magabiztosan ismeri fel az összeset.
– 1985-ben nyertem legtöbbet, egy év alatt 30 ezer márka jött össze. A kilencvenes évekig jó pénzdíjak voltak, de a legjobban a karađorđevói verseny fizetett, ott Skipperrel győztük le Jugoszlávia legjobb lovait. Abból a 12 600 márkás nyereményből két évig tudtam versenyeztetni hét lovat. Most a szabadkai versenyen az első helyért 15 ezer dinárt kaptam, és ezer dinár volt csak a nevezési díj. Az éves költségek fedezésére egy kétezer eurós nyereményre lenne szükségem – mondja János.
Az évek alatt ez a sport is sokat fejlődött, egyre gyorsabbak a lovak, és ebben persze itt is szerepe van az egészségkárosító doppingszereknek. Verseny előtt Jánostól is kapnak a lovai egy kevés speciális tápot, de ő főleg természetes élelmiszert, zabot és kukoricát ad nekik, meg minden verseny előtti héten másfél kiló mazsolát. Ha jól teljesítenek, alma és répa a jutalom.
Jánosnak jelenleg két lova van, őket vette, mert csikókat már nem nevel.
– Fontos a tréning és a figyelem, hiszen a ló nem tud beszélni, de a jó abrakolás is felér egy művészettel. A biztonságos ügetés elérésére fontosak a különböző balanszok, nehezékek a lábra, a speciális patkók. Több mint ezer patkóval gazdálkodom, a lónak ez olyan, mint a focistának a jó cipő. Dolceo a harmadik lovam, amelyet nem patkolok meg – ez már jó minőséget jelent – állítja.
Amióta rokkantnyugdíjas, János délelőtt a sertésekkel foglalkozik, és olykor disznót vág, ebből fedezi szenvedélyének a költségeit. Pedig épp e szenvedély miatt lett idejekorán rokkantnyugdíjas. 2003-ban, az adai Budapest–Vajdaság futamon a hetedik győzelmére készült, amikor a célba érés előtt az egyik elszabadult ló szembefordult a pályán, és összeütköztek. A ló azonnal szörnyethalt, Jánost pedig súlyos törésekkel vitték a kórházba. Hosszú lábadozás után, új forgóval 52 évesen vonult nyugdíjba.
Maximus szépen futott, de nem nyert (Fehér Rózsa felvétele)
Nemrégiben az orvosok amiatt panaszkodtak előtte, hogy gyermekkoruk óta nem ettek igazi kranji kolbászt, hát vitt nekik. János ugyanis egész életében hentesként dolgozott. Asztalra is kerül gyorsan a finom házi kolbász, a saját füstölésű, ízes sonka. János szerint a finom hentesárunak semmi titka nincs, egyszerűen húsból kell azt készíteni.
– Így tanultam még inasként, de mire letettem a henteskötényt, hús helyett a legtöbb helyen legfeljebb bőrke került a kolbászbélbe. Sajnos nekem is meg kellett tanulnom hús nélkül dolgozni. Az üzletemben a tiszta hústermék mellett szója- és adalékanyag-tartalmút is árulnom kellett, mert sajnos sokan nem tudják megfizetni a húst. A nagyipari húsfeldogozásban a legrosszabb a nem friss alapanyag, a rossz higiénia és a sok adalék, ízesítő. A húsipar felett a korrupció miatt ellenőrzés sincs – mondja.
János pontosan tudja, miről beszél: több mint két évtizedig a helyi vágóhídon, majd több évig egy húsipari cég tanácsadójaként dolgozott, végül privát húsfeldolgozó vállalkozásba fogott, amely 15 éven át üzemelt. János hentestudományát a fiai örökölték, de a lovak iránti szeretete nem ragadt át rájuk. Ha valamelyik ló elpusztul, ők dolgozzák fel az állatot, mert bár János a lókolbászról nem mond le, a kezében remegő húsbárddal nem tud lesújtani az állatra.
János kortársai már nemigen versenyeznek. Ő még bírja szusszal, és eredményei is vannak. Azt mondja: kár lenne abbahagyni akkor, amikor a legnagyobb tudással rendelkezik, ezért csinálja, amíg az ereje kitart.
