A betonba nem lehet gyökeret ereszteni, a földbe lehet. Ha nem is tudta így megfogalmazni magának a gondolatot, mégis gyermekkorától ösztönösen kereste a földet, ahol gyökeret verhet.
Horváth Lehel szabadkai építőmérnök hatalmas gazdaságban, földközelben nőtt fel. Vagyonuk konfiskálása, majd édesapja halála után Szabadkára került. Igazi aszfaltbetyár lett belőle. Aztán, ahogy múltak az évek, egyre inkább erősödött benne az igény, hogy visszatérjen a Földhöz. Még egyetemista volt, amikor megvette a Szabadka melletti erdőben lévő tanyáját. Valahol születésétől benne volt az ősi ösztön a harmónia, az ember és a természet olyan együttélése iránt, amikor nem egymást kirabolva, hanem egymást segítve lehet élni. Ezt vallja:
„Istentelen világban nem lehet élni. Ki a természettel harmóniában cselekszik, isteni dolgot tesz. Ilyen egyszerű. Keresem és elfogadom a legjobb választ, de a kérdést megőrzöm. Ebben a keresésben számomra a sejtés biztosabb útmutató, mint a tudás. A tudás az ismeretekből von le következtetéseket, míg a sejtés az ismeretlen lehetőségekből is. Ezt az utat járom. Nem akadálymentes, ha az volna, valószínűleg nem vezetne sehova.
Föld Anya, aki ringat, táplál saját testéből, gondoskodik rólunk, így hívtuk ősidők óta. Azóta nagyot fejlődtünk. Föld anya személytelenné degradálódik az erőforrás megnevezéssel, mellyel egy személytelen lényt rabolunk ki, lelkiismeret nélkül. Hálátlan gyermek vagy inkább kapzsi rablók módjára. Mi, emberek pedig… az érző, gondolkodó lényből erőforrássá silányultunk. Biorobottá. A biorobot és a robot között annyi a különbség, hogy az első szerves anyagot fogyaszt a másik áramot. Önálló akarat sehol. Van minisztériumunk is: humán erőforrások minisztériuma. A föld kielégít minden szükségletet, csak a kapzsiságot nem, hogy Gandhi szavait idézzem.”
Életfilozófiája a rabságidő minimálisra csökkentése. Rabságidőnek azt nevezi, amit arra fordítunk, hogy a rendszer diktálta igényeket kielégítsük. Értelmetlen sokat dolgozni, hogy sokat költhessünk felesleges dolgokra, mondja. A fenntartható élet számára az elfogadható. Ezért kezdte el tanyáján építeni a szalmaházat, és segít most Vajdaság- és Szerbia-szerte másoknak, hogy szalmából építsék meg otthonukat.
– Két dologban gondolkodom: az első az épület, a másik meg az ember és a közösség. Nem csak szalmából lehet házat építeni. Bármilyen természetes anyagból lehet, attól függ, a Föld melyik részén élünk. A mi vidékünkön a szalma az az épületanyag, amelyből olcsó és fenntartható házat lehet építeni. A szalma tulajdonságaiból eredően az ilyen ház nyáron hűvös lesz, télen pedig meleg, mert jó szigetelő. De nem csupán a szalma a szigetelő, hanem a felületén lévő sárvakolat a hőtároló. Ez azt jelenti, olyan minőségű, mintha egy 25centiméter vastag falra még 26 centiméter sztiroport raknánk szigetelőanyagnak. Ilyent ugye nem csinál senki. Nos, a szalmaház ilyen kondíciókkal rendelkezik. Nagyon kevés fűtéssel télen felfűthető. Fűtéséhez nem kell radiátorrendszer, nem kell kazán, elég egy földből, sárból készült tömegkályha, ami hosszan sugározza a hőt. Ez egy fafűtéses kályha. A házakat nem különböző lyukaknak tervezzük, hanem az őseink által kitalált közösségi tereket építünk, a jurtához hasonlóan. Ezt most nappalinak hívjuk. Ez az épület 80 százaléka, a szobák fűtése pedig úgy történhet, hogy a falakban kap helyet a kályha, hogy két helyiséget is fűtsön, vagy bádog csövekkel elvezetjük a hőt – mondja.
Horváth Lehel azt vallja, azért fontos a fenntartható ház és az önellátó életmód, mert egyfelől egészségesebb, másfelől ez szabaddá tesz. Nem válunk a rendszer rabjaivá. De von ki lehet-e teljesen lépni a rendszerből?
– Teljesen nem lehet, ez illuzórikus. Efelé kell törekedni. Ha van áram, akkor azt használni kell, de mivel minőséges házban lakunk, akkor ez kis mennyiség. A fenntartható háznak szinte nincs rezsije. Ha megtermeljük az egészséges élelmet, a rezsi alacsony, akkor nem kell plusz munkát vállalni, hogy kifizessük a hatalmas rezsit. A mai életnek az a lényege, hogy az ember biorobottá váljon. Ha valaki lekapcsolja mondjuk az áramot, akkor mindenki lázad, könyörög. De ne gondoljuk, hogy mindenki kivonulhat a természetbe. Akinek van bátorsága, igénye erre, az tegye meg. Jobban, nyugodtabban lehet így élni. Én most egy Svájcból hazatérő házaspárnak segítek a szalmaházát felépíteni Belgrádtól 130 kilométerre délre. A férfi szobrász, az asszonyka a kerttel és a gyerekekkel foglalkozik, és lesz egy öko-bio házuk a hegyoldalban, a patak partján. Ők ezt vállalták, kivonultak a rendszerből – magyarázza a szabadkai mérnök.
Az a meggyőződése, hogy a termésszettel való közeli kapcsolat feltételezi a jól működő emberi kapcsolatokat is.
– Gondoljunk csak a törzsekre. Amelyik közösség jól működött, az túlélte a veszélyeket. Most oda jutottunk, hogy atomizálják az embereket. Szétverik a közösségeket, már a legkisebbet, a családot is. A legjobb fogyasztó ugyanis a szingli, mert egyedül fizeti a rezsit, egyedül vesz autót stb. S mindeközben az egyedül élő emberek azt gondolják, hogy önmagukat valósították meg, pedig csak a fogyasztói társadalom leghűségesebb alattvalói lettek – magyarázza.
Horváth Lehel kiterjedt baráti kapcsolatokat ápol. Azt mondja, számára a közösség megnyugtató. Saját tanyáján alkalom adatán közös munkákat szervez. Az együtt dolgozás, a természet közelsége minden emberből a legjobbat hozza ki. A makkhetesi tanyán szigorú szabályok vannak, ugyanis Horváth Lehel szerint az általunk szemétnek minősített és kidobásra ítélt anyagoknak legfeljebb a 10 százaléka valóban szemét. Nála évtizedek óta ki kell válogatni a papírt, a műanyagot, az üveget, a szerves anyagokat, ugyanis minden újrahasznosítható, mondja. A bútorgyártáshoz, de az ajtók készítéséhez és épületanyagnak is bontott faanyagot, téglát és cserepet használ.
Azt hiszem, még nem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire tisztelné a fát, a természetes anyagot, mint ő. És olyannal sem, aki ilyen megszállottan igyekszik környezetét meggyőzni arról, hogy a természet kincs, és nemcsak a feladatunk vigyázni rá, hanem felelősségünk is megőrizni, ellenkező esetben saját magunk halálos ítéletét készítjük elő.