A Nagybecskereki Egyházmegye egyetlen Mária-kegyhelyén, Töröktopolyán, annak 1899-ben épült római katolikus plébániatemplomában, amely a Szűz Mária Mennybemenetele – Nagyboldogasszony elnevezést viseli, esztendős ünnepre készülnek. A töröktopolyai augusztus 14-én és 15-én szerveződő búcsúra, e Nagykikindától délre, 20 kilométernyi távolságra fekvő kb. 600 lelket számláló faluba mintegy ezer zarándok érkezik a célból, hogy részesüljenek a kegyhely kisugárzásából, elnyerjék a Szűzanya közbenjárását.
A kegyhely lelkészséggé emelését az 1854. december 14-én és 20-án, valamint az 1855-ben még hat ízben megismétlődő Mária-jelenéseknek köszönheti, 1859 óta engedélyezett az oda való zarándoklás. Látogatásunk a bánáti, megközelítőleg kétszáz fős magyar közösséggel bíró településre, a búcsúra való lelki felkészülés időszakára esett. Azokban a napokban zajlott, amikor is a búcsújáró hely, a falu központjában álló templom nagytakarításán fáradozott a hívek harmincas csoportja, köztük nemcsak katolikusok, hanem pravoszláv barátaik is, akik a falu egyetlen templomát maguk is látogatják.
Már Töröktopolyára való érkezésünkkor, amikor is a pozitív kisugárzású, szorgoskodó falubeliekkel való ismerkedés kezdetén jártunk, és a helyiek a templomkertbe betérve szentképekkel ajándékoztak meg bennünket, egyúttal egy olyan tapasztalással is gazdagabbak lettünk, miszerint az ottani többnemzetiségű, többségében pravoszlávokat számláló közösség tagjai erős összetartásban és hitben, teljes egységben élnek, bízva a Szűzanya közbenjárásában. Erről a tényről a folytatásban készített beszélgetéseink során minden riportalanyunk külön-külön újra és újra meggyőzött. 2016-ban tizenegyen haláloztak el a faluban, az elmúlt egy évben huszonöt fiatal családfő hagyta el Töröktopolyát, az özvegyasszonyok száma nyolcvan, informált ezen, általa vezetett adatokról az egyik falubeli asszony, de azt, hogy a felsoroltak közül ki, milyen nemzethez tartozónak tartja, tartotta magát, nem jegyzi az emlékezet.
Ft. Mellár József esperesplébánosnak 2011. augusztus 1-jétől szól a kinevezése, melynek értelmében a törökbecsei és az aracsi plébánosi tisztség betöltése mellett, kijáró lelkészként a töröktopolyai híveket is szolgálja. Mint tőle a törökbecsei plébániahivatalban való felkeresése alkalmával megtudtuk: az elmúlt öt évben évről évre legalább háromszor annyi temetés volt Töröktopolyán, mint ahányszor ott keresztelt. Az utóbbira legfeljebb évente háromszor került sor a Szűz Mária Mennybemenetele – Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban. Az idén nem volt bérmálás Töröktopolyán, május 29-én három elsőáldozó részesült ezen szentségben. Bár – elsősorban keresztelések alkalmával – a gyermeküket nevelő szülők házasságrendezésére ugyan sor került a falu templomában, az idén egy ünnepélyes egyházi esküvői szertartás is lezajlik majd, melyre az utóbbi öt évre visszamenőleg nem volt példa.
– Szép számban járnak azonban templomba a töröktopolyaiak, számuk negyvenen felüli is, ezért is indokolt, hogy minden vasárnap menjek oda misézni. A vasárnapi szentmise 15 órakor van a faluban. Igényt tartanak a szentmisékre és a szent gyónáshoz is szeretettel járulnak. Elég erős a hagyomány, hogy megtartsák a hathetes, hat hónapos és egyéves szentmisét a halottaikért. Ezek a szentmisék, csakúgy, mint a temetések, tömegesek. Háztól temetünk Töröktopolyán, ahol ma is megadják a tiszteletet az elhunytaknak, számon tartják egymást, segítőkészek a gyászoló család irányában is. A hittanosok, akik száma évről évre 15–17 körül mozog, a Törökbecséről érkező Micsik Béla hitoktató jóvoltából az iskolában is részesülnek hitoktatásban, ugyanakkor a plébánián is szervezünk számukra hittant – osztotta meg velünk az esperesplébános.
A faluba, amely az 1800-as évek elejétől viseli a Töröktopolya nevet, 1790-ben telepített német és magyar katolikusokat Karátsonyi Bogdán. Feljegyzések szerint 1910-ben 1149 lakos lakta az 1893-ban önálló községgé alakult Töröktopolyát, közülük 544 volt magyar, 596 pedig német lakos. Akkoriban 1140 polgár vallotta magát katolikusnak. 2011-ben a lakosok száma 900 alá esett, mára körülbelül hatszázan élnek a településen. Az etnikai összetételt illetően ők jelenleg többségükben szerbek. A magyarok a teljes lakosságnak valamivel több mint 40 százalékát teszik ki. Az 1850-ben létesített iskola, amelynek tanterme egykor imaházul is szolgált, volt a Mária-jelenések színhelye, és az a helyszín, ahol a leendő, 1899-ben emelt templomépület felépült. Tornyának kiépítését 1914-ben fejezték be. A XX. században már nem volt, és ma sincs Töröktopolyának helyben lakó plébánosa. Az elmúlt évtizedekben a Nagybecskereki Egyházmegye közbenjárására, a helyi hívek alázatos munkája, adományai mellett, mindenekelőtt dr. Páter Sóti János plébános lelkészsége idején, a falu egyetlen templomán számtalan tatarozást végeztek. Mint arról ft. Mellár esperesplébános is megemlékezett: elődje szolgálata idején felújították a templomtetőt, a tornyot és a fő homlokzatot, a toronysapka bádogborítását újrafestették. Közreműködtek, hogy a templom belső falai kiszáradjanak, majd azokat újra vakolták és meszelték. 1991-ben készültek el mennyezet renoválásával, kazettás mennyezetű templomok mintájára kalotaszegi díszítőelemek felhasználásával újították azt fel. A főtisztelendő hangsúlyozta: többek között tervezett a jövőben a szentély csempével való fedése, a templomhajóban egyelőre a padlóborítás téglajárdaszerű. 2015-ben a püspökség új hittantermet, közösségi házat emeltetett, ugyanakkor a hívők gyűjtést szerveztek, hogy az omladozó templomkerítés utcai falát rendezzék, annak kovácsoltvas részét átfessék. A lelkész kiemelte, jellemző a töröktopolyai hívő közösségre, hogy önkéntesen adakozik, önkéntes munkát is befektet a templom és környezete folyamatos karbantartására. Évente többször, nemcsak ünnep idején.
A posta, a tűzoltóállomás, helyi közösség épülete, az iskola, a munkanapokon mintegy három órán át üzemelő egészségügyi rendelő, a hetente kétszer nyitva tartó gyógyszertár közvetlen szomszédságában lévő templomkertben találkoztunk a beodrai származású, egészségügyi nővérként dolgozó, háromgyermekes Kiss Melindával, aki 2002 óta él Töröktopolyán, férje szüleivel és sógoráékkal tizenegyes létszámú nagycsaládi közösségben, nagyobb családi, állattartásból és mezőgazdaságból álló gazdaságot is fenntartva. Mint Töröktopolyát járva megtudtuk: a faluban mostanra csupán két nagyobb és egy kisebb családi gazdaság működik, bár egykoron, a hatvanas-hetvenes években – a jelenleg megközelítőleg tíz munkást foglalkoztató Bánát birtokon – hat egységben, egységenként 250–350 munkás is dolgozott, sokan közülük a munkahelyük mellett továbbhizlalássál is foglalkozva. Kiss Melinda anyósa 40 évig látta el a helyi templomban a kántor szerepét, amelyet immár Melinda zenetanárként tevékeny mennytársa vett át tőle. A nagycsalád örömét leli a templom körüli munkálatokban: ők lettek megbízva a sekrestyés és a harangozói szerepkörökkel, a férfi családtagok az egyházi tanács tagjai, az öt gyermek szorgalmas ministráns.
– Tudja, igencsak kicsiny hely ez a mi Topolyánk. Azt is tudjuk, több helyütt havonta már csak kétszer van mise, félünk attól, nehogy ez bekövetkezzen. Azon vagyunk, hogy ez nálunk ne történjen meg. A gyerekek is az iskolából ide vonzzák a barátokat, azokkal a szüleik is jönnek – mondja a mosolygós, tettre kész fiatalasszony, aki kiemeli: a családjuk nyelve magyar, azonban nagy sajnálatára gyermekei már nem tudnak anyanyelvükön tanulni a helyi iskolában, hiszen ott szerb nyelven folyik az oktatás. Büszke azonban, hogy a mindannyian nagyon jól tanulnak, zeneiskolába is járnak Nagykikindára, aktívak a szentmiséken, szoros barátságot ápolnak ők is a szerb és a bosnyák családokból származó gyermekekkel, akik szintén jól beszélik a magyart, mint környezetnyelvet. Tőle tudom meg, hogy az óvodai oktatás során, ahol Töröktopolyán általában évről évre kb. 15 kisgyermeket nevelnek, tanítanak magyar ajkú óvónő irányításával, a gyakorlatban szinte kétnyelvű képzés valósul meg.
A helyi Testvériség-Egység Általános Iskolában a 33 éves munkatapasztalattal bíró töröktopolyai származású, Nagykikindán élő Fejes Melitta zenetanárnő oktatja az anyanyelvápolást, környezetnyelvet. Az elmúlt tanévben 42 tanulóval működő helyi iskolából a 2015/2016-os tanév végén négyen ballagtak el, helyükre ősztől három elsős kisdiák érkezik. Tíz éve megszűnt az akkoriban az alsós tagozatokban még működő magyar tannyelvű iskolai oktatás, így aztán a leendő három elsős is, kombinált tagozatban, szerb tannyelven, a harmadikos kisdiákokkal tanul majd. Ötödiktől minden tagozat külön-külön osztályban tanul. A Fejes Melitta osztályfőnöksége alatt vezetett leendő hatodikban lesz a legtöbb tanuló: három vegyes házasságból származó diákból és három olyan társukból áll az osztály, akik édesanyja és édesapja is magyar. Fejes tanárnő örül annak, hogy a teljes diáklétszám fele, évről évre kb. húsz tanuló él a lehetőséggel, hogy hetente egyszer, két tanórában, délután megvalósuló, fakultatív oktatás keretében tanulja a magyar nyelvet és irodalmat. Köztük általában három-négy diák a magyar mint környezetnyelv iránt érdeklődő. Megítélése szerint a gyermekek, akik hozzá járnak, társalgási szinten beszélik a magyart, a vegyes házasságokban is gyakorolják, csak fájlalja: olvasmányélmények híján az ékes, ízes magyar beszédet nem tudják elsajátítani. Művelődési egyesület nem működik a faluban, a kóruskultúra, néptánc- és népzenekultúra éltetésére sohasem volt igény, csupán egy lelkes, tehetséges egyetemista fiatal, Ökrös Kornél és az általa létrehozott Scena Pozorište polgári egyesület jóvoltából éledezik egy éve a színjátszás hagyománya a fiatalok körében. Töröktopolyára való látogatásukkor egyik legmeghatározóbb élmény volt felkeresni a 77 éves Ács Pált otthonában. A közösségnek azt a megbecsült tagját, aki egykor a helyi közösség vezetőségében, a Bánát Birtokon és a Topolyai Földműves Szövetkezetben is vezető szerepet töltött be, egy évig a tiszavirág életű, négy évig működő Testvériség-Egység Művelődési Egyesület elnökségi tisztségét is betöltötte mintegy három évtizeddel ezelőtt, színjátszással is foglalkozott, és féltve őrzi magángyűjteményében Bánát és szülőhelye értékes tárgyi és szellemi emlékeit.
