Herkócán a középkorú és idősebb generáció foglalkozik mezőgazdasággal (Ótos András felvétele)
Sokan járnak horgászni a Szávára (Ótos András felvétele)
A katolikus templom 1826-ban épült (Ótos András felvétele)
Ivica Živković plébános (Ótos András felvétele)
Ötször több a temetés, mint a keresztelő (Ótos András felvétele)
Herkóca nyugat-szerémségi település. Közigazgatásilag a 16 kilométerre lévő Rumához tartozik, de ugyanilyen távol van Mitrovicától is. Kimondottan jó földrajzi helyzete van, hisz rajta keresztül halad az Újvidék–Ruma–Szabács országút, mely kitűnő alkalmat nyújt a helyi termelők számára, hogy az út mentén lévő rögtönzött eladóhelyeiken felkínálhassák a megtermelt konyhakerti javaikat az arra utazóknak.
Herkóca közvetlenül a Száva folyó mellett terül el, a falu első házai mintegy 20 métere vannak a folyó meredek partjától, és egyben attól a Gomolava kőkorszaki régészeti lelőhelytől, amely bizonyítja nemcsak azt, hogy évezredeken keresztül éltek ott emberek, szervezett közösségben, hanem hogy kultúrájuk egész Délkelet-Európa és a Duna menti régió civilizációjának fejlődése szempontjából példaértékű. Sajnos, a 20 század kilencvenes éveiben történt háborús események évtizedekre rányomták a bélyeget a falu polgárainak életére, lelki világára, mindennapjaira. Mintha az évezredes civilizációs értékekről megfeledkeztek volna azok, akik az 1992 májusában megtartott falugyűlésen felolvasták annak a 17 horvát családnak a nevét, amelyeknek azonnal távozniuk kellett az akkor még horvát többségű faluból, ahol több száz magyar is élt – él.
A huszonnégy évvel ezelőtti állandó fenyegetések és a félelem miatt sokan elhagyták otthonukat. Akik maradtak, megpróbálnak felejteni, mindennapi szorgalmas munkájukkal építeni a közösséget, biztosítani családjuk egzisztenciáját, de aligha fogják kiheverni a traumákat. Sohasem volt könnyű magyarnak lenni a végeken! Egy olyan környezetben pedig, ahol az etnikai tisztogatás szele végigsodort – végképp nem! Sajnos, a múlt kísértete még mindig kering – az emberek negyed évszázad után is félnek. Ez világosan kitűnik abból, hogy a magyarok közül, akik maradtak, nemigen kívánkozik senki nyilatkozni, inkább hallgatásba burkolózik. Magyar nyelvű oktatás, nyelvápolás már nem létezik a faluban. A templom a megtartó erő. A helyi római katolikus egyházközösségben, ahol horvát nyelven miséznek, a több, mint 500 hívő fele még mindig magyarnak vallja magát!
KILENCVENRŐL TÍZRE
A múltra mindenki jól emlékszik, de igyekszik megfeledkezni arról és a jövőre összpontosítani – mondja el nekünk Ivica Živković herkócai katolikus plébános, aki szerint a múltból és a politikai csatározásokból nem lehet megélni. Tíz éve lelkipásztora a falunak, ahol 537 bejegyzett katolikus hívő él, a közösség több mint a fele magyar. Mise napi rendszerességgel van Herkócán, hétköznap és szombaton 18, vasárnap 11 órától. A hívekkel folytatott beszélgetésekből kiviláglik, meséli, hogy az embereket, mint mindenütt, itt is az anyagi, gazdasági problémák nyomasztják a leginkább, ebből erednek aztán a családi és házasságon belüli problémák, viták is. Belelapoz az egyházi nyilvántartást tartalmazó anyakönyvbe, s miközben pásztázik a bejegyzések között, már előrebocsátja: a keresztelők száma sajnos itt is kisebb a temetések számánál. Az elmúlt évtizedben, amióta a plébániát vezeti, évente átlagban három vagy négy gyermeket keresztelt meg, az utolsó búcsúk száma azonban eléri vagy meghaladja a tizenötöt.
A falu katolikus temploma még 1826-ban megépült. A pravoszláv templomot a múlt század kilencvenes éveiben kapta meg a település, nem titok, a lakosság számarányának rohamos változása egyik következményeként. A második világháborút követően a németeket kényszerítették távozásra, a kilencvenes években a horvát lakosságot, aminek következtében sok magyar is máshova költözött innen. Az adatok magukért beszélnek: a világháborút követően a németek nyolcvan százaléka tűnt el innen, de csak a kilencvenes évek történéseinek hatására a katolikus lakosság számaránya kilencven százalékról 12 százalékra apadt.
Az iskola falai még megvannak, magyar tanítás viszont már évtizedek óta nincs a faluban (Ótos András felvétele)
A ROMOS FALAK MARADTAK
Živković plébános egyébként Herkóca mellett még Nyékincán és Fénybereken (Platičevo) is szolgálatot teljesít. A hitoktatást bevezették az iskolában is választható tantárgyként, de Herkócán csak néhány évig volt valamilyen érdeklődés iránta, a tanulók számának csökkenése miatt megszüntették: négyen lettek volna az órán. Ebből azért látszik még ma is az, hogy az emberek nem szívesen „vallanak színt”. Az egyház keretein belül működő hitoktatás továbbra is folyik, a másik két faluban pedig az iskolában is tanít továbbra is a plébános.
Herkócán az egyház által rendelkezésre bocsátott egyik parókiai teremben 2008 és 2014 között magyar nyelvápolási kurzus folyt, amíg támogatást adott arra az anyaország. Iskolai magyar oktatás már évtizedek óta nincs, a régi magyar iskola romos falai még állnak a falu központjában. Az egyházban szervezett tanításra 15 diák járt, tudjuk meg, különböző korosztályok közös oktatása volt ez, mitrovicai tanítónő végezte az oktatást. A támogatás megszűnése a tanfolyam megszűnését eredményezte.
Magócs Tibor dohánytermesztéssel foglalkozik (Ótos András felvétele)
MÁS MINT A TÖBBI
Már Magócs Tiborral, herkócai vendéglátónkkal beszélgetünk, ahol szintén szóba kerül, hogy a faluban sajnos semmilyen magyar nyelvtanulási lehetőség sincs, s bizonyára ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a művelődési élet sem egy helyi, hanem az öt kilométerre lévő nyékincai aktív művelődési egyesült tevékenységéhez kötődik. Mint megtudjuk, van a fiatalok között olyan, akit érdekel a néptánc, így csatlakozott az ottani Petőfi Sándor egyesülethez. Mint ismeretes, Herkócán mintegy háromezren laknak a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, tíz százalékuk, háromszáz személy vallotta magát magyarnak. A nyelvet azonban csak kevesen beszélik, s mint azt beszélgetőpartnerünk elmondja, nehéz is rávenni a fiatalokat arra, hogy megtanuljanak magyarul. Megtudjuk, hogy a faluban a magyar állampolgárság iránt sincs túl nagy igény, nem jellemező az a jelenség, amit sok más helyütt tapasztalni lehet, hogy a fiatalabb generáció tagjai az uniós okmánnyal a kezükben ideiglenesen vagy tartósan külföldön igyekeznek szerencsét próbálni, új életet kezdeni. Tibor elmondja, hogy a fiatalabb és az idősebb generáció közötti különbség elsősorban inkább az érdeklődési kör alapján lelhető fel: míg az idősebbek a mezőgazdasághoz szoktak hozzá, azzal foglalkoznak, a fiatalabbak ebben nem látnak semmilyen fantáziát sem, és inkább más munkalehetőség, foglalkozás után kutatnak. Az általános iskola elvégzése után Rumán és Mitrovicán folytatják a tanulmányaikat, majd közülük sokan Rumán és Szabácson helyezkednek el valamelyik üzemben.
A herkócai Magócs Tiborhoz egyébként újvidéki ismerősök segítségével jutottunk el. Akitől csak megkérdeztük, kit tudna ajánlani beszélgetőpartnernek ebben a faluban, az ő nevét és elérhetőségét adta meg, mondván, ha hivatalosan nem is elnöke semmilyen egyesületnek, mégis ő tekinthető a helyi magyarokat érintő ügyekben szervezőnek. Tőle tudjuk meg beszélgetésünk végén, hogy ez elsősorban azért van így, mert még a korábbi magyar igazolványok intézésében segített a falubelieknek, amennyit csak lehetett.
Konc Željko (Ótos András felvétele)
A kőkorszaki régészeti lelőhely Herkócán (Ótos András felvétele)
EGYEDÜLI JÖVEDELEMFORRÁS - A TERMŐFÖLD
A herkócai határ mintegy 5000 hektár termőföldből áll. Az ott található szántók szinte minden kultúra termesztésére megfelelnek, a helyi lakosság zöme mezőgazdasággal foglalkozik. Miután ugyanis a gyárakat privatizálták vagy tönkretették, sokan munka nélkül maradtak. Napszámba mennek, alkalmi munkából élnek meg, meg abból a néhány hold földből, ami saját tulajdonukban van. Konc Željko példáján látjuk, milyen nehéz az élet Herkócán. A helyi nábob, újdonsült földesúr 7500 holdas birtokán traktorista volt egy ideig 40 ezer dináros havi bérért, egész nap permetezett, szántott, aratott. Sajnos, a hajsza akkora, hogy az ember nem sokáig bírja ki:
– A munkás, azaz a traktorista szatelitos megfigyelés mellett dolgozik, ha valami baj van, mondjuk hibásodás áll be a gépeken, akkor a javítás költségeit a munkáltató levonja a fizetésből… Kilenc évig a Mitrovicai papírgyárban dolgoztam. A gyárnak 2500 dolgozója volt, most már nem termel, a gépeket eladták ócskavasba. Nekem szerencsém volt, a kapott végkielégítésen traktort vásároltam, mondja Željko, aki hozzáteszi azt is, hogy a termelő kiszolgáltatottságáról tanúskodik, a napraforgóért mindössze 30 dinárt fizettek nekik, holott a nyilvánosan sokkal nagyobb felvásárlási árat emlegettek…
A herkócaiak leleményes emberek. Gyorsan rájöttek, hogy a hagyományos gabonatermesztésből nem lehet megélni, ha kevés föld van. De minden rossznak van valami jó oldala is. Lám, a 90-es években a faluba települt szlavóniai menekültektől is tanultak, mégpedig a dohánytermesztés fortélyait nézték el tőlük. Magócs Tibor 40 holdon gazdálkodik, ebből 13 holdon dohányt termel:
– A dohánytermelésbe ezért mentem bele, mert előre ismertek a feltételek, a felvásárlási ár: az első osztályú dohányért kilónként 2,40, a másodikért 2,00, a harmadikért 1,80 eurót fizet a mitrovicai Tabex. A dohányon kívül termesztek még görögdinnyét, amelynek kilóját az idén 10 dinárért tudtuk nagyban értékesíteni, tavaly pedig 20 dinárt kaptunk. Nem panaszkodom, hiszen holdanként 60 tonna termett belőle! Újabban pedig azt tervezem, hogy meggyfákat telepítek. Saját magam szaporítom a fiatal meggyfákat, tőről, mondja Tibor.
