Temesvár, Újvidék és egy görög város fog osztozni 2021-ben Európa kulturális fővárosa címén. Mindkét – egykor monarchiabeli város – szebb napokat is megélt, ám ez a hízelgő cím és a vele járó, várható pénzügyi injekció a következő években fellendülés reményét sejteti. Farkas-Ráduly Melánia temesvári újságíró-szerkesztővel egyfajta négykezesre vállalkoztunk. Ugyanazon a nyomvonalon szólunk a hozzánk közelálló városról. Temesvárral kezdtük a múlt héten, most Újvidékkel folytatjuk. A kérdésekre az Újvidék vonzáskörében élő, temerini Nagy Magdolna újságíró, szerkesztő válaszolt.
A forgalmas Duna utca (Ótos András felvétele)
Mivel érdemelhette ki a város, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa lehet? Hogyan fogadták a hírt a helybeliek?
– Hozzám hasonlóan nagyon sokan reménykedtek abban, hogy Újvidékkel végre valami jó is történik. És megtörtént. Sőt, nem sokkal az európai kulturális fővárosi rang elnyerése után a kontinens ifjúsági fővárosa címet is megszerezte, melyet három év múlva tölt be ugyancsak egyéves időtartamban. Azt gondolom, hogy a város kiváló projektummal pályázott mindkét címre, és nem kevésbé jól lobbizott, ám az EXIT hírneve és csapata híján nem lett volna ennyire sikeres. Abban is biztos vagyok, hogy ennek a szebb időket is megért városnak nagy szüksége van a pozitívumokra, a tőkére, a nyüzsgésre, ablakainak kitárására a világra… A kulturális fővárosság elnyerésével sokak reménye szerint sikerül lelassítani (megállítani bizonyára nem) Újvidék urbánus képének fokozatos rombolását, mely az utóbbi években szemérmetlen méreteket öltött. Épp ez az a mozzanat, ami miatt sokan furcsállották, hogy Újvidék elnyerte a címet, méghozzá elsőként az uniós tagjelölt országok városai közül.
Mit mutatnál meg városodból, ha most érdeklődnének iránta?
– Sok mindent. Mindig is szerettem Újvidéket, és ezt oly sok embertől hallottam hasonló egyszerűséggel megfogalmazni. Lehet, hogy először is a történelmileg jelentős szerepet betöltő, különálló Péterváradra invitálnám a látogatót, mert a várból kiváló panoráma nyílik Újvidékre. A 17 éve lerombolt, máig részben megújított hídjaira, a gyönyörűen kialakított, felfrissülésre, sportolásra alkalmas Duna-parti sétányára, mely az elhanyagoltságában is fenséges Betyár-strand mentén vezet a hivatalos városi strandig. A perspektívát a Tarcal, a Fruška gora zárja, fenségesen. Megmutatnám a város messziről is jól kivehető, talán legszebb pontját, a Mária Neve belvárosi nagytemplomot és környékét, mely leginkább őrzi Újvidék közép-európai, vagy ha úgy tetszik, monarchiabeli jellegét. Nem hagynám ki a Duna utcát a Duna parkkal, a Futaki úti temetőt, a Telep egyes utcáit, az egyetemi várost, az új kollégiumokat – ahol még önfeledt magyar szót is lehet hallani –, a Halpiacot… Viszont gondban lennék, ha a város soknyelvűségét, kulturális sokoldalúságát kellene tetten érni, nem véletlenül mondták ki többen is, hogy a multikulturalizmusból már csak a szép szavak maradtak meg.
Számítasz-e rá, hogy öt év múlva más képet mutat majd a város?
– Szeretném, ha a város megmaradt, egykori magván már nem esne több csorba, ám erre kevés az esély, hiszen máris épül a hatalmas Pupin-palota a rég lerombolt örmény templom helyén, ami újabb forgalmat fog indukálni a békésebb sorsra érdemes városközpontban. Nagy esélyünk van tehát arra, hogy a városkép átalakul, a két fővárosi rang kivívása pedig egyenesen azt a reményt ébreszti, hogy a szellemi, a kulturális, a sport, vagy a társasági élet felpezsdül majd, és Újvidék teljesíti a projektumban meghirdetett elképzeléseit. Ez pedig nem más, mint az európai kultúra sokféleségének támogatása és őrzése, melyet hosszú távú stratégiaként tüntettek fel.
A várost emberek teszik. Hogyan jellemeznéd az újvidékieket?
– A tősgyökeres újvidékiek soraiban többnyire nagy a csalódottság, hisz szülőföldjükön már-már idegennek érzik magukat. A város oly léptekkel nőtt az utóbbi két és fél évtizedben, hogy elvesztette egykori – számomra derűs, barátságos – arcát, az új pedig még jellegtelen, megfogalmazhatatlan, legalábbis számomra.
|
Három nagy projektumra fog összpontosulni a város figyelme a következő években. Kiépül a Liman 3-on a New Novi Sad művészeti központ zenedével, balettiskolával és hangversenyteremmel, ezenkívül átalakítják a jelenlegi Kínai Negyedet a város egyfajta kreatív központjává Youth Creative Polis néven, a harmadik pedig a rég dédelgetett álom: gyalogoshíd kiépítése a Horgászsziget és a Strand között. Nyilván nem csak ez utóbbi miatt kapta az egész pályázat az Új hidakért mottót, de tény, hogy mintegy 30–100 millió eurós beruházásra lehet számítani a közeljövőben. Hamarosan megkezdődnek a munkálatok a városközpont homlokzati megújításán, majd az infrastrukturális beruházások, a kulturális intézmények megfiatalításán. |
Jártál-e már Temesváron?
– Igen. Szegedre emlékeztet néhány épület az óvárosban, noha a lépten-nyomon felbukkanó ortodox templomok, vagy az elcsúfított opera épülete erősen megkérdőjelezi ennek a társításnak a jogosságát. Alkalmam volt bekukkantani a temesvári szerb kisebbség küzdelmes oktatási, és művelődési próbálkozásaiba, ami mély benyomással volt rám, és emlékeztet az itteni állapotokra.
Az Újvidékre érkező nem kerülheti el: Mária Neve római katolikus templom (Ótos András felvétele)
Szerethető-e a városod?
– Nagyon. Sík vidéken terül el, de itt a hegy, a folyó a közelben. Karnyújtásnyira van az élő múlt (Pétervárad), a múzeumok. Magam is diákként ismertem meg, most is sok fiatal lakja, hiszen Újvidék egyetemi város. Itt van a Magyar Szó-ház, mely egyre inkább betölti az újvidéki magyar központ szerepét, a Vajdasági Rádió és Televízió, az Újvidéki Színház, melyet a város színházkedvelő része nemzeti hovatartozástól függetlenül igencsak kedvel, a telepi Petőfi, a Duna-part kocogópályával, és sok más. Persze a hiányosságokat is érezzük, sajnálatosan kevés a zöld oázis, az egykor oly jellemző nemzeti sokaság már csak nyomaiban lelhető fel, a gyakran parolaként használt nemzeti sokszínűség főleg a rádióban és a televízióban jelenik meg, a mindennapi életben elvétve. Kevés a magyar rendezvény, hirtelenjében az Újvidéki Rádió M-Stúdiójában megrendezésre kerülő Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő jut eszembe. Temesváron például már 21. alkalommal szervezte meg a Bánsági Magyar Napokat a Szász Enikő színművésznő elnökletével működő Temesvári Magyar Nőszövetség, vagy egy teljesen új rendezvény is útjára indult idén, ez pedig a Temesvári Magyar Napok.
Mindkét város a monarchiában fejlődött ki, megőrzött-e valamit Újvidék múltjából, egykori fényéből?
– Nem tagadható le a város közép-európai, vagy monarchiabeli jellege még most sem. A város fejlődik-változik, egyre nagyobb a kiterjedése, ám a városmagot foggal-körömmel kellene őrizni – mint annyi helyen a világban –, s a befektetés többszörösen megtérülne. Sajnos még olyan épületekre sem terjed ki a figyelem – csak egyet említek –, mint Milena Marić Einstein Kiszácsi utcai háza. Csak remélni lehet, hogy a kulturális fővárosságra való készülődés során a következő években sok más épülethez hasonlóan ez is megmenekül az enyészettől, és a városban fellelhető nem is kevés szunnyadó lehetőség életre kel.
