A takaros ház és a színes virágokkal, dús pázsittal, csobogós tavacskával és gyermekjátékokkal tarkított udvar arról tanúskodik, hogy szorgalmas és kreatív emberek lakják be ezt az otthont, olyanok, akik az életben jelentkező problémákra megoldásokat keresnek és nem kifogásokat. Gulyás Tibor és Heléna a közelmúltban jegyzett házassági évfordulójuk hangulatában emlékezett vissza közös életük kezdetére, illetve meséltek a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett pályázatok alkalmával elért sikereikről.
Pacsériak lévén gyermekkoruk óta ismerik egymást. Tizenöt éve kezdődött kapcsolatuk, tíz évvel ezelőtt költöztek a családi fészekbe, majd hat évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy összeházasodnak. Ez után érkezett a szemük fénye, Filip, aki ovisként járul hozzá a családi sikerekhez: szénahordáskor már kormányozott traktort, és az állatok etetéséből is ki szokta venni a részét. Volt kitől örökölnie a felelősségteljes hozzáállást, hiszen apukája szorgalmasan és kreatívan – több lábon állva – igyekszik a család szilárd hátterét biztosítani. Tibor elmondta, hogy amikor korábban a közös jövőjükről álmodoztak, már nagyjából tudták, mivel szeretnének foglalkozni, a mezőgazdaság labilis anyagi talaján viszont több lábon kell állni.
– Abban biztosak voltunk, hogy jószágok nevelésével foglalkozunk majd. A disznótenyésztést először hizlalással kezdtük, de ez az út nem bizonyult járhatónak számunkra. Ekkor az anyaállomány felerősítésére, a malactenyésztésre fektettük a hangsúlyt, és az ide vonatkozó szakszerű alapfeltételek tiszteletben tartásával apránként, a sikerélmények hatására indultunk meg ebben az irányban. Három hold saját szántóföld mellett kénytelenek vagyunk bérben tartani egy meghatározott mennyiséget, hogy biztosítani tudjuk az állatok szükségleteit. A tapasztalatoknak és ismeretségeknek köszönhetően ma már az értékesítést külső segítség nélkül is meg tudják oldani – árulta el Tibor, aki nem rejti véka alá, miszerint nem volt egyszerű ezt elérniük.
– Hosszú évek kellettek, hogy a piac minőségi és mennyiségi követelményeit teljesíteni tudjuk, „hátszél” nem igen állt mögöttünk, főleg magunknak tapostuk ki az utat. Az interneten nagyon sok tapasztalat és ötlet fellelhető, de igazából az „élet iskolájának” tandíját behajtotta rajtunk a sors. Kezdő tőkénk nem volt, kapcsolatunk kezdetén mindketten munkaviszonyban voltunk, ebből indultunk, ma már a feleségemmel itthon igyekszünk kamatoztatni a megszerzett tudást – tette hozzá.
Gulyásék a szüleik segítségével leltek családi fészekre, és a mezőgazdasági eszközeik zömét is a nagyszülőktől „kölcsönzik”, mára azonban ezek igencsak elöregedtek.
Heléna a háztartási teendők mellett kiveszi a részét a hátsó udvarral kapcsolatos munkából is. Ha Tibor éppen a szántóföldön dolgozik, akkor a feleség ellátja az állatokat, helyt áll a malacozásnál. Valamivel több, mint 30 anyakoca tartozik a gazdaságukhoz. Munka van bőven.
A Prosperitati Alapítvány által kiírt pályázati lehetőségekről már a kezdetektől hallottak, és mivel az ő generációjuk már aktív internet-felhasználó, a világhálón igyekeztek megismerkedni a feltételekkel. Heléna elmesélte, hogy a kezdetekben nagyon sokan szkeptikusan viszonyultak az egészhez.
– Habár többen azzal ijesztgettek, hogy a „jó kapcsolati háttér” a siker alapfeltétele, mi nem riadtunk vissza és beadtuk a kérvényünket, először egy trágyarakóra. Már tudtuk, hogy mit szeretnénk vásárolni, és egy temerini vállalat terméke árban és műszakilag is megfelelt az elképzeléseinknek, nem is keresgéltünk mást. Erre valamivel több, mint 300 ezer dináros támogatást kaptunk, amihez körülbelül 110 ezer dináros önrészt kellett biztosítanunk. A sikerélményen felbuzdulva pályáztunk másodszor. Az elavult kétvasú ágyekénk helyére egy háromvasú, forgatós eszközre nyújtottunk be kérvényt. Most a több, mint 600 ezer dináros támogatáshoz 300 ezer dinár körüli önrészt kellett hozzáfizetnünk.
Az előző pályázati körben nyert rakón és a hamarosan az udvarba érkező ekén kívül minden eszközük lelkiismeretesen karbantartott és felújított, de szinte muzeális életkorú – traktoraikat is beleértve. Ennek ellenére legközelebb csak jövőre lesz anyagi keretük bármire is pályázni, és akkor az éppen javításra szoruló permetezőt szeretnék lecserélni.
A pályázatírásokhoz és az ügyintézésekhez Topolya Község Fejlesztési Társulásának segítségét kérték. Az első alkalommal tapasztalt kisebb kihívások után második alkalommal már gördülékenyen vették az akadályokat. A családfő, amikor az ezzel kapcsolatos nehézségek iránt érdeklődöm, elárulja, hogy csak a Prosperitati irodája előtt órák hosszat tartó sorban állás jelentett bosszankodást.
Hosszú távon a sertés-anyaállományt szeretnék növelni, viszont ebben erősen bele szól, hogy nem igen találni a faluban olyan munkást, aki lelkiismeretesen elvégzi a rá bízott feladatot.
Gulyásék nem élnek nagy lábon, szemmel láthatóan nem veti fel őket a pénz, de igyekeznek minden bevételüket ésszerűen befektetni és hasznosítani. Mint mondják, számukra nem is volt kérdés, hogy itthon maradnak, hiszen a nagyszülők támogatását és a barátok szeretetét máshol nem találnák meg, és sehol sincs kolbászból a kerítés.
Azoknak pedig, akik fintorogva és irigykedve méregetik a sikereiket – mert hogy sajnos akadnak ilyenek is – Tibor és Heléna azt a tanácsot adja, hogy próbálják ki az ő útjukat, hiszen nincs benne semmi ördöngösség. Csak keményen kell dolgozni, hajnaltól estig – akár éjjel is, ha a helyzet megkívánja –, és persze ésszerűen és előrelátóan kell befektetni a bevételt.
