A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által létrehozott Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként a horgosi származású Tóth Tamara 2016 augusztusától 2017 májusának végéig a Dublinban működő Magyar Kulturális Napok/Hungarian Culture Days civil szervezetnél dolgozott. A 24 éves lány az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakán diplomázott, jelenleg magyar-filozófia tanári mesterszakon végzi tanulmányait. Tamara számára nem volt újdonság egy távolabbi magyar közösség életébe bekapcsolódni, hiszen 2015 szeptembere és 2016 tavasza között már a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként Erdély déli részén, a nagyszebeni, valamint a vízaknai közösséget segítette munkájával. Ezúttal a dublini magyarok között szerzett tapasztalatairól és a Kőrösi Csoma Sándor Program nyújtotta lehetőségekről beszélgettünk vele:
Tamara az írországi, legnagyobb tömegeket megmozgató magyar kulturális rendezvény koordinálását végezte
Hogyan találkoztál a programmal és mi ösztönzött arra, hogy megpályázd?
– Már indulásakor, vagyis öt évvel ezelőtt is ismertem a programot, akkor azonban még nem jelentkezhettem, ugyanis nem voltam magyar állampolgár. Miután állampolgár lettem és az alapszakos tanulmányaimat befejeztem, jelentkeztem a Petőfi Sándor Programra, ami abban az évben indult először. Az Erdélyben töltött idő alatt nagyon sokat tanultam az ott élő közösségszervező vezetők munkájából, és magától a szórványközösségtől is, és úgy éreztem, ezeket a fontos tapasztalatokat megszerezve és hasznosítva, új kihívást jelentene egy diaszpóra közösségben dolgozni. Vajdasági magyarként ismertem egy szeletet abból, hogy milyen peremre szorultan, kisebbségiként élni egy országban. Viszont ez korántsem jelenti azt, hogy általánosítva kijelenthetném, ismerem a szórványmagyarság, vagy a diaszpóra magyarság helyzetét, leginkább tehát a kíváncsiság és a tudásszerzés hajtott, amikor a programra jelentkeztem.
Hogyan történt a kiválasztás?
– A programban két tényező meghatározó a kiválasztásnál: egyrészt az alapkövetelmény, hogy az ösztöndíjas rendelkezzen közösségszervező, hagyományőrző vagy egyéb közösségi munkatapasztalattal, másrészt pedig a szórvány- illetve a diaszpóra magyar közösség valamely intézménye, szervezete igényeinek megfeleljen. Vannak specifikus kérések, például kizárólag néptánctanárt, etnológust vagy éppen pályázatírót keresnek a fogadószervezetek, az ő igényük szerint alakul az elbírálás. Arról, hogy az ember hová kap ösztöndíjat, a Nemzetpolitikai Államtitkárság többtagú bizottsága dönt.
Egy tanítási nap a dublini hétvégi magyar iskolában – Tamara az elsősök házi feladatát ellenőrzi
Téged Dublinba küldtek. Mi volt ott a dolgod, célod, küldetésed?
– A Dublinban működő Magyar Kulturális Napok/Hungarian Culture Days civil szervezetnél dolgoztam, mely profilját tekintve egyedülálló a városban: a magyar kultúra képviseletében rendezvényeket, szórakozási és kapcsolattartási lehetőséget kínálnak az Írországban élő magyaroknak és az ír közönségnek egyaránt, párbeszédet teremtenek az ír–magyar közösségek között, segítik és népszerűsítik a dublini kötődésű magyar művészek és vállalkozók munkáját. Elsődlegesen program- és rendezvényszervezéssel foglalkoztam ennél a szervezetnél, a 9 hónapos munkám főtevékenysége egy 4 napos belvárosi fesztivál megszervezése volt, a rendezvény teljes koordinálásáért voltam felelős. Ez a hagyományosan tavasszal megvalósuló fesztivál a legnagyobb tömegeket megmozgató magyar kulturális rendezvény Írországban.
Emellett tanítottam a hétvégi magyar iskolában, a Dublini Iskola és Óvodában (DIÓ). Az intézmény alapvető célja a gyermekek magyar nyelvi és kulturális nevelése, interaktív, játékosan oktató órákon, foglalkozásokon keresztül, én a komplex hagyományőrző-honismereti órát tanítottam. Továbbá drámapedagógiai foglalkozásokat vezettem, valamint bekapcsolódtam a Magyar–ír Színház munkájába, a társulattal közösen írtunk egy darabot, mely a kivándorlásról, a külföldön való élet örömeiről és bánatairól szólt. Valamint a kezdeményezésemre tavaly ősszel kocsmakvíz indult Dublinban, mellyel valójában a magyarországi QuizNight kvízbajnokságba kapcsolódtunk be.
Hogyan fogadtak ott téged, hogyan tekintettek rád?
– Egy percre sem éreztem magam „idegennek” köztük, hiszen már az első pillanattól kezdve a mentorom, és a fogadószervezet szakmai csapata úgy fordult hozzám, mintha évek óta a csapat tagja lettem volna. Abban biztos vagyok, hogy sokkal többet tanultam tőlük, az egész csapattól, mint amennyit én valaha viszont nyújthatnék, de igyekeztem annyit adni, amennyi csak tőlem tellett.
A Magyar Kulturális Napok szervezet két vezető tagjával a jótékonysági karácsonyi vásáron
A Magyar–ír Színház társulatával a dublini FilmBase épületében
Neked személyesen mi volt a célod Dublinban, mi volt a küldetésed, a magaddal szembeni elvárásod?
– Ezek az elvárások akkor fogalmazódtak meg, miután már kiértem, ugyanis célokat kitűzni a közösség igényeinek ismerete nélkül lehetetlen. Miután megismertem a dublini magyar közösséget és fogadószervezetem helyzetét, célom volt, hogy minél több munkafolyamatot átvállaljak azoktól a közösségszervező emberektől, akik saját munkaidejükön túl, önkéntesen vállalt feladatként dolgoznak a dublini diaszpórában. Talán azt mondanám, ezek a célok útközben, apránként alakultak ki, és szerencsére sosem fogytak el. Például miután láttam, hogy nincs Dublinban magyar közösségi ház, vagyis egy olyan hely, ami állandó, rendszeres alkalmat adhatna találkozásra a közösségnek, akkor elindítottam a hétfőnkénti kocsmakvízeket. Persze ebben közrejátszott az a segítő tényező is, hogy a város lehetőségeiből adódóan ez a műveltségi vetélkedő a dublini kocsmakultúrába könnyen beágyazható volt.
Mennyire érzed sikeresnek az ott töltött hónapokat?
– A visszajelzésekből úgy gondolom, sikeres volt a munkám. Talán a legemlékezetesebb sikeres pillanat volt a színházi előadás fogadtatása. Ugyanis a darab főhőse jobb munkakörülményeket, célokat, változást keresve azt próbálgatta, hogy meddig húzhatók ki, és tarthatók meg az otthon gyökerei, ezeket a dilemmákat sokan magukénak érezték. Az előadás mottója, mely röviden talán reprezentálja a darab tartalmát is, Domonkos István vajdasági, külföldre emigrált költő versrészlete volt: „bírni el pici egér // hátán egész-ház // ha bebújni lyuk?”
Azóta, hogy visszajöttél, mit csinálsz, milyen további terveid vannak?
– A nyarat itthon töltöm, Vajdaságban, ősszel pedig folytatom kétlaki életmódomat Horgos és Budapest között, ugyanis folytatom egyetemi tanulmányaimat.
Kinek ajánlanád a Kőrösi Csoma Sándor Programot?
– Könnyen alkalmazkodó, nyitott, elhivatott embereknek, akik feltétel nélkül képesek bekapcsolódni egy közösség életébe.
Mi volt a legfontosabb tapasztalatod?
– A legfontosabb személyes tapasztalat számomra talán az, hogy itthon több erőt kellene befektetni a vezető személyeknek abba, hogy az „itt-maradás” lehetőségét megteremtsék a fiatalok számára, mert külföldön sincs – hogy tapintatos szófordulattal éljek – kolbászból a kerítés.
