A természet alkotói elemeiből, vízből és földből készít mindennapi konyhai használatra mázas cserépedényeket Orcsik Csaba adai fazekas. Az alapanyagokat a fazekas tudása, keze és leginkább lelke formálja művészi értékkel bíró használati eszközzé.
Népszerűsítené az emberek között a fazekasságot, hogy minél többen megismerjék a magyarságnak ezt a gazdag kultúrkincsét. Továbbá magyarországi példára vidékünkön is intézményesítené a szakmát, annak fennmaradása és színvonala, valamint az utánpótlás végett.
Orcsik Csaba negyvenévesen, 2006-ban került szoros kapcsolatba a népművészettel, azon belül fazekassággal, miután beiratkozott a szabadkai Vajdasági Magyar Folklórközpont tanfolyamára. Többet szeretet volna tudni erről a mesterségről, ezért hamarosan jelentkezett a békéscsabai Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola felnőttképzésére, ahol népi fazekas végzettséget szerzett. Ezt követően Adán fazekasműhelyt alakított ki, majd vállalkozó lett. Tavaly azonban kénytelen volt bezárni a vállalkozást, miután az általános pénztelenség miatt megcsappant a vásárlóerő, és nem érte meg tovább fenntartani. A fazekas mostanság ausztriai szakmai vásárokon igyekszik bemutatni és értékesíteni termékeit, amelyek szépségét szerinte a forma adja meg. Számára másodlagos az írókázott díszítés, ami széppé teszi ugyan az edényt, de rengeteg mindent el is takarhat.
– A műhelyemben olyan mázas kerámiákat készítek, amelyek a magyar népi konyhában használati tárgyak voltak. Ezek nem dísztárgyak, sokszor meg kell magyarázni az embereknek, hogy ezek bizony olyan edények, amelyek mindennap használhatók a konyhában, ugyanúgy, ahogyan régen használták őket. Csak az a baj, hogy mi elszoktunk ezektől az edényektől – magyarázta Orcsik Csaba.– Sokszor tapasztalom a vásárokban, hogy a szülők nem engedik, hogy a gyerekek megfogják az edényt, ami bosszantó. Régen csecsemőkortól ezzel játszottak, ezt használták, megszokták a súlyát, és megszerették a formáját. A használata mindennapos volt, ma meg a szülők ijesztgetik a gyereket, hogy ne fogd meg, mert összetörik. A következő generációt, amelynek az ember dolgozna és alkotna, azt úgy nevelik, hogy ne fogd meg a kerámiát, mert összetörik. Az emberek azért is pártoltak el a népi kerámiáktól, mert ezek sérülékenyebbek. Megszokták a műanyagot, a bádogot és a fémet, amit nem kell kímélni, ezekre viszont vigyázni kell. A termékeim között megtalálhatók főzőedények, bögrék, mézes csuprok, különféle tálak, tálalóedények, amiben melegíteni és tálalni lehet, valamint tányérok. Étkészleteket nem készítek, mert ezek nem gyári technológiával készültek, hanem kézzel, és látható az eltérés a készlet darabjai között. Az edények készítésekor a népi konyhára és ízlésre alapozok, de ebben megpróbálom a saját látásmódomat képviselni, azt, ahogyan én ezeket szépnek látom. Habár még nem foglalkozok olyan hosszú ideje a fazekassággal, hogy kiforrott fazekasnak számítanék, akinek azonnal felismerik a munkáját. Hála istennek, most már szokták mondani, hogy ezt biztosan a Csaba csinálta. Ennek örülök, mert ez lendületet ad a munkámhoz, amit sokan ódivatúnak tartanak. Azt is kétségbe vonják, hogy valaki megvásárolja a termékeim. Ezzel találkozni a piacokon és a vásárokon is, nemcsak pénztelenség miatt, hanem mert ilyen az emberek esztétikai igénye – mesélte a fazekas, aki szerint néhány évvel ezelőtt még könnyebb volt értékesíteni a jó minőségű fazekas termékeket.
Az elmúlt évek során Orcsik Csaba a magyarországi Népi Iparművészeti Tanácsnál több fazekas termékét minősíttette, hogy megszerezze a népi iparművész címet és igazolványt, ami legalább hároméves folyamat. Mint mondta, a fazekasságnál 30–35 darabot minősít a szigorú szakmai zsűri, amely előtt öt A- és harminc B-kategóriás feltételnek kell megfelelni.
–A népi iparművészi cím nemcsak kedvezményekkel, hanem hatalmas felelősséggel jár, hiszen köteles vagy megőrizni és továbbadni a magyar népi kultúrát, amit újra is formálhatsz a megszabott határok között – magyarázta a fazekas. – Az A-kategória feltételeit teljesítettem, a B-ből sem sok hiányzik. Még néhány darabot kell zsűriztetnem, majd beadom az igényt a címre, amit jövőre szeretnék megszerezni, hogy meglegyen. Jóllehet nálunk nincs semmi értéke. Több idevalósi hímző és szövő szerezte meg a népi iparművész címet, de nem tudom, hogy mennyire támogatják őket. Annak ellenére, hogy ezek a személyek nép- és iparművészeti értékeket teremtenek. Ezeket az embereket intézményesen kellene támogatni, hogy a fiatal, de még az idősebb generációkkal is megismertessék a mesterségüket, amelynek kiváló szakértői. Aki megkapta népi iparművész címet, már nem hobbiból műveli, hanem teljesen más szemmel tekint a népművészetre és a szakmára. Ha megszerzem a címet, magam is nagyon szívesen felvállalnám az ifjabb nemzedékek tanítását – mondta Orcsik Csaba.
Az adai fazekas szerint népszerűsítetni kellene a népi kézművességet, de nem úgy, ahogyan a határon átnyúló pályázatokon már több alkalommal megtörtént, hogy kézműveseket támogattak. Meglátása szerint ezt a pénzt inkább a kézműves szakmák széles körű megismertetésére kellene fordítani.
– Nagyon fontosnak tartom a népi kézművesség népszerűsítését, nemcsak azért mert ezzel foglalkozok, hanem mert tudom, hogy mennyire gazdag ez a kultúra, és mennyi szépséget rejt magában. Az emberek mindezzel nem találkoznak, mert nincs, aki bemutassa nekik. Ezért kellene népszerűsíteni, hogy minden ember találkozzon vele, a tehetségekkel pedig tudjunk foglalkozni. Az adai Vadvirág-táborokban találkoztam néhány nagyon ügyes gyerekkel, akiknél ez automatikusan működött, nem kellett nekik magyarázni. Számomra ez furcsa volt, bár rám is azt mondták, hogy nem igaz, hogy a múlt életemben nem fazekas voltam, mert úgy nyúltam a koronghoz. A táborban én is azt tapasztaltam, hogy vannak olyan gyerekek, akik hordozzák magukba ezt az adományt, ha viszont nem próbálják ki, akkor lehet, hogy leélik az életüket, és soha nem foglalkoznak vele – állapította meg Orcsik Csaba.
