Két évet hagyott az állam 2012-ben a polgároknak arra, hogy benyújtsák vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó kérelmeiket. A határidő hamarosan lejár, egészen pontosan 2014. március 1-jén. A törvény értelmében a kártérítés értéke nem haladhatja meg egy személy esetében az 500 ezer eurós felső határértéket. A vagyon-visszaszármaztatási kérelmek fogadásának kezdetekor közölt becslések azzal számoltak, hogy mintegy 150 ezer kérelmet kell majd az illetékes bizottságoknak elbírálniuk, s az országnak mintegy 4,5 milliárd eurójába fog kerülni a kártérítés, beleszámítva azt a kétmilliárdot is, melyet kötvények kibocsátása révén terveztek elkölteni a megkárosított polgárok kárpótlására.
Fotó: Molnár Edvárd
Az elsődleges tervek szerint a kötvényeket 2015 elején bocsátanák ki, tizenöt évre szólnának. Jelenleg azonban megkérdőjelezhető, hogy az államnak lesz-e elég pénze a felvázolt tervek végrehajtására. Varga Lászlóval, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselőjével beszélgettünk arról, meddig jutott el ez a folyamat, s milyen fejlemények várhatók a közeljövőben. Mint ismeretes, a restitúciós törvény elfogadásakor még az sem volt biztos, hogy a kérdést megfelelőképp rendezi majd az állam a vajdasági magyar közösségre vonatkozóan.
– Ahogyan az Szerbiában lenni szokott, amikor nagy jelentőségű kérdésekkel kell az országnak szembesülnie, akkor azok megoldása külső nyomásgyakorlás, kényszerítés nélkül nagyon ritkán szokott megtörténni. Így volt ez a vagyon-visszaszármaztatás esetében is. Amennyiben e jogszabály megszületése nem lett volna az uniós tagjelölti státus elnyerésének a feltétele, biztos lennék benne, hogy a törvény ma sem létezne. Az uniós kényszerítés ellenére is egy évtized kellett mindehhez. Mint ismeretes, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék már 2000-ben arról beszélt, hogy meg fog ez a törvény születni. Emlékezetes volt a törvény azon rendelkezése, mely ellen mi határozottan tiltakoztunk: ki akarták zárni a restitúció folyamatából mindazokat, akiknek a felmenői a honvédség kötelékeiben szolgáltak. A VMSZ nem is szavazta meg emiatt a jogszabályt. Utána a rehabilitációról szóló törvény révén a kérdés megfelelően rendeződött. A másik kifogásunk a jogszabállyal kapcsolatban az volt, hogy a legtöbb esetben nem irányozta elő a csereingatlan útján történő kárpótlás lehetőségét. A jogszabály alkalmazásának elmúlt két éve, azt hiszem, bizonyítja, hogy igazunk volt, amikor ezt kifogásoltuk.
A folyamat kezdetekor mintegy 150 ezer kérelemmel számoltak az illetékesek. Mi valósult meg ezekből a becslésekből? Születtek-e már végzések?
– Eddig 24 ezer kérelmet nyújtottak be. Mivel még néhány hónap maradt a határidő lejártáig, valószínűsíthető, hogy hozzávetőleg 30 ezer kérelem érkezik majd az államhoz. Az eddigiekben mintegy kétezer végzést hoztak meg a korábban átadott kérelmekkel kapcsolatban. Ezek elsőfokú végzések, ami annyit jelent, hogy elbírálták az ügyet. Információim szerint van még további ötezer olyan ügy, melynek kapcsán már a vége felé tart az eljárás. El lehet tehát mondani, hogy az átadott visszaigénylések egyharmada kapcsán már vagy született végzés, vagy hamarosan meg fog születni.
Hogyan minősíthető mindennek fényében a munkavégzés?
– Ha az érintetteket kérdezzük, biztosan azt a választ kapjuk, hogy nagyon lassan zajlik a döntések meghozása. Más országok gyakorlatát meg a szerbiai körülményeket figyelembe véve nem ez mondható el. A vagyon-visszaszármaztatási ügynökség munkáját egyébként minden európai uniós dokumentum nagyra értékeli. Nem magát a folyamatot méltatják, hanem a szóban forgó ügynökség erőfeszítéseit, melyekkel a lehető leggyorsabban kíván a végére jutni az egész folyamatnak.
Mi a helyzet a termőföldek visszaigénylése esetében? A törvény meghozásakor arr
Két évet hagyott az állam 2012-ben a polgároknak arra, hogy benyújtsák vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó kérelmeiket. A határidő hamarosan lejár, egészen pontosan 2014. március 1-jén. A törvény értelmében a kártérítés értéke nem haladhatja meg egy személy esetében az 500 ezer eurós felső határértéket. A vagyon-visszaszármaztatási kérelmek fogadásának kezdetekor közölt becslések azzal számoltak, hogy mintegy 150 ezer kérelmet kell majd az illetékes bizottságoknak elbírálniuk, s az országnak mintegy 4,5 milliárd eurójába fog kerülni a kártérítés, beleszámítva azt a kétmilliárdot is, melyet kötvények kibocsátása révén terveztek elkölteni a megkárosított polgárok kárpótlására. Az elsődleges tervek szerint a kötvényeket 2015 elején bocsátanák ki, tizenöt évre szólnának. Jelenleg azonban megkérdőjelezhető, hogy az államnak lesz-e elég pénze a felvázolt tervek végrehajtására. Varga Lászlóval, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselőjével beszélgettünk arról, meddig jutott el ez a folyamat, s milyen fejlemények várhatók a közeljövőben. Mint ismeretes, a restitúciós törvény elfogadásakor még az sem volt biztos, hogy a kérdést megfelelőképp rendezi majd az állam a vajdasági magyar közösségre vonatkozóan.
– Ahogyan az Szerbiában lenni szokott, amikor nagy jelentőségű kérdésekkel kell az országnak szembesülnie, akkor azok megoldása külső nyomásgyakorlás, kényszerítés nélkül nagyon ritkán szokott megtörténni. Így volt ez a vagyon-visszaszármaztatás esetében is. Amennyiben e jogszabály megszületése nem lett volna az uniós tagjelölti státus elnyerésének a feltétele, biztos lennék benne, hogy a törvény ma sem létezne. Az uniós kényszerítés ellenére is egy évtized kellett mindehhez. Mint ismeretes, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék már 2000-ben arról beszélt, hogy meg fog ez a törvény születni. Emlékezetes volt a törvény azon rendelkezése, mely ellen mi határozottan tiltakoztunk: ki akarták zárni a restitúció folyamatából mindazokat, akiknek a felmenői a honvédség kötelékeiben szolgáltak. A VMSZ nem is szavazta meg emiatt a jogszabályt. Utána a rehabilitációról szóló törvény révén a kérdés megfelelően rendeződött. A másik kifogásunk a jogszabállyal kapcsolatban az volt, hogy a legtöbb esetben nem irányozta elő a csereingatlan útján történő kárpótlás lehetőségét. A jogszabály alkalmazásának elmúlt két éve, azt hiszem, bizonyítja, hogy igazunk volt, amikor ezt kifogásoltuk.
A folyamat kezdetekor mintegy 150 ezer kérelemmel számoltak az illetékesek. Mi valósult meg ezekből a becslésekből? Születtek-e már végzések?
– Eddig 24 ezer kérelmet nyújtottak be. Mivel még néhány hónap maradt a határidő lejártáig, valószínűsíthető, hogy hozzávetőleg 30 ezer kérelem érkezik majd az államhoz. Az eddigiekben mintegy kétezer végzést hoztak meg a korábban átadott kérelmekkel kapcsolatban. Ezek elsőfokú végzések, ami annyit jelent, hogy elbírálták az ügyet. Információim szerint van még további ötezer olyan ügy, melynek kapcsán már a vége felé tart az eljárás. El lehet tehát mondani, hogy az átadott visszaigénylések egyharmada kapcsán már vagy született végzés, vagy hamarosan meg fog születni.
Hogyan minősíthető mindennek fényében a munkavégzés?
– Ha az érintetteket kérdezzük, biztosan azt a választ kapjuk, hogy nagyon lassan zajlik a döntések meghozása. Más országok gyakorlatát meg a szerbiai körülményeket figyelembe véve nem ez mondható el. A vagyon-visszaszármaztatási ügynökség munkáját egyébként minden európai uniós dokumentum nagyra értékeli. Nem magát a folyamatot méltatják, hanem a szóban forgó ügynökség erőfeszítéseit, melyekkel a lehető leggyorsabban kíván a végére jutni az egész folyamatnak.
Mi a helyzet a termőföldek visszaigénylése esetében? A törvény meghozásakor arra számítottak, hogy 300 ezer hektárt fognak visszakövetelni a károsultak.
– Ez az egyik legbeszédesebb rendelkezésünkre álló számadat. Összesen 1200 hektárnyi földterület került visszaszármaztatásra eddig, a beérkezett kérelmek pedig mintegy százezer hektárnyit igényelnek vissza Vajdaságban. Feltételezhető, hogy nem találják majd mind a százezer hektár esetében megalapozottnak a kérelmeket, de tavaszig még újabbak is befutnak, így feltételezhető, hogy nagyságrendileg hasonló számadattal állunk majd szemben a határidő lejártakor. Ha figyelembe vesszük, hogy eddig mindössze 1200 hektárnyit származtattak vissza, akkor sok mindent megtudunk a folyamat hatékonyságáról. Itt kanyarodnék vissza mindahhoz, amit a beszélgetés elején elmondtam: a törvény hiányossága a cserealapon történő kárpótlás akadályozása. A termőföld egy olyan kategória, amelynek esetében lehetséges lenne ez a csere, vagyis, hogy a károsultak ne pont azt a földterületet kapják vissza, amelyet annak idején eltulajdonítottak tőlük. Ez a lehetőség viszont a felállított szabályrendszer miatt nem érvényesülhet. Felmerül tehát a kérdés, hogy mikor kerül majd sor a vagyon-visszaszármaztatási törvény módosítására. Ez bizonyára függ a belpolitikai helyzet alakulásától, attól, hogy lesznek-e jövőre parlamenti választások vagy sem. A módosítás olyan rendszert állítana fel, amely a gyakorlatban is lehetővé tenni a csereingatlanszerű kárpótlást, hisz az államnak van nagyjából 400 ezer hektárnyi termőföldje, amivel kielégíthetné ezt a 100 ezer hektárra vonatkozó visszaigénylést is.
Mi várható a határidő lejártát követően? Lehet-e zökkenőmentes a visszaszármaztatás?
– A törvény, mint tudjuk, azt mondja ki, hogy ott, ahol nem lehetséges a természetbeni visszaszármaztatás, értékpapírban történő kárpótlás fog bekövetkezni. Erre kétmilliárd eurót fog az állam a költségvetésből előirányozni. Figyelembe véve az aktuális gazdasági helyzetet, azt gondolom, hogy ennek az államnak nem lesz kétmilliárd eurója az értékpapírokra. Ez is azt valószínűsíti, hogy az előttünk álló hónapokban, esetleg egy-két évben, amíg el nem indul a kárpótlás, módosítani fogják a restitúciós törvényt, s megteremtődik a csereingatlan alapján történő kárpótlás lehetősége is. Egyszerűbb lenne, s nem okozna komolyabb megterhelést az országnak, ha az egyébként is állami tulajdonban álló ingatlanokból utalna vissza Szerbia a károsultaknak. Szerintem akkor van reális esély arra, hogy az államnak e kérdéshez való hozzáállása javuljon, ha újra felerősödik az Európai Unió nyomása. Ha a csatlakozási tárgyalások során kissé háttérbe szorul majd Koszovó kérdése, akkor bizonyára előtérbe kerülhet a restitúció problematikája.
a számítottak, hogy 300 ezer hektárt fognak visszakövetelni a károsultak.
– Ez az egyik legbeszédesebb rendelkezésünkre álló számadat. Összesen 1200 hektárnyi földterület került visszaszármaztatásra eddig, a beérkezett kérelmek pedig mintegy százezer hektárnyit igényelnek vissza Vajdaságban. Feltételezhető, hogy nem találják majd mind a százezer hektár esetében megalapozottnak a kérelmeket, de tavaszig még újabbak is befutnak, így feltételezhető, hogy nagyságrendileg hasonló számadattal állunk majd szemben a határidő lejártakor. Ha figyelembe vesszük, hogy eddig mindössze 1200 hektárnyit származtattak vissza, akkor sok mindent megtudunk a folyamat hatékonyságáról. Itt kanyarodnék vissza mindahhoz, amit a beszélgetés elején elmondtam: a törvény hiányossága a cserealapon történő kárpótlás akadályozása. A termőföld egy olyan kategória, amelynek esetében lehetséges lenne ez a csere, vagyis, hogy a károsultak ne pont azt a földterületet kapják vissza, amelyet annak idején eltulajdonítottak tőlük. Ez a lehetőség viszont a felállított szabályrendszer miatt nem érvényesülhet. Felmerül tehát a kérdés, hogy mikor kerül majd sor a vagyon-visszaszármaztatási törvény módosítására. Ez bizonyára függ a belpolitikai helyzet alakulásától, attól, hogy lesznek-e jövőre parlamenti választások vagy sem. A módosítás olyan rendszert állítana fel, amely a gyakorlatban is lehetővé tenni a csereingatlanszerű kárpótlást, hisz az államnak van nagyjából 400 ezer hektárnyi termőföldje, amivel kielégíthetné ezt a 100 ezer hektárra vonatkozó visszaigénylést is.
Mi várható a határidő lejártát követően? Lehet-e zökkenőmentes a visszaszármaztatás?
– A törvény, mint tudjuk, azt mondja ki, hogy ott, ahol nem lehetséges a természetbeni visszaszármaztatás, értékpapírban történő kárpótlás fog bekövetkezni. Erre kétmilliárd eurót fog az állam a költségvetésből előirányozni. Figyelembe véve az aktuális gazdasági helyzetet, azt gondolom, hogy ennek az államnak nem lesz kétmilliárd eurója az értékpapírokra. Ez is azt valószínűsíti, hogy az előttünk álló hónapokban, esetleg egy-két évben, amíg el nem indul a kárpótlás, módosítani fogják a restitúciós törvényt, s megteremtődik a csereingatlan alapján történő kárpótlás lehetősége is. Egyszerűbb lenne, s nem okozna komolyabb megterhelést az országnak, ha az egyébként is állami tulajdonban álló ingatlanokból utalna vissza Szerbia a károsultaknak. Szerintem akkor van reális esély arra, hogy az államnak e kérdéshez való hozzáállása javuljon, ha újra felerősödik az Európai Unió nyomása. Ha a csatlakozási tárgyalások során kissé háttérbe szorul majd Koszovó kérdése, akkor bizonyára előtérbe kerülhet a restitúció problematikája.
