A macskaköves utcán jövő-menő sapkák, kabátok előbb csak megmártóznak, akár a félénk állatok, majd fel is szívódnak a hajnali ködben. Gallérig húzódnak a vállak, a lépések kimértebbek, csoszogók, mégis van valami légies az imbolygó alakok igyekezetében. Valami valószerűtlen. Mintha megszűnt volna a határ fönn és lenn között. Apránként rajzolódik ki a táj, az aláhulló fehérség maga alá rejti a színeket, csupán sövényre, tűzcsapra, kerékpárra, törött derekú szemétkosárra, libikókára emlékeztető formák sorjáznak kétoldalt, a járdaszegély mellett, s a vedlett házak megadóan hullnak térdre súlyos, hószín fövegük alatt. Ágakról csüngő, fenyőfákat, csillagokat formázó lámpafüzérek hordozzák némiképp az ünnep hangulatát, s a csönd, a szendergő vagy éppen ébredező város csöndje, melyben még ott az éjszaka hideg rettenete, de már az újra kész várakozás is.
(Fotó: Molnár Edvárd)
A városi park padjai körül lábnyomok. Megannyi ormótlan férficipő és kecses kis női cipellő talpának lenyomata. Szanaszét műanyagpoharak hevernek, papírkígyók tekergőznek, konfettik milliói pöttyözik az örökzöldek krétaszín leveleit. A csobogó szikkadt kávája kormos, mintha vicces kedvű kéményseprők tekintették volna jelzőkarónak, s ákombákomaikkal ily módon próbálnának üzenni egymásnak. Odébb mini-rakétavető lapul, alighanem a csobogón állhatott. Hiába a téren szervezett szilveszteri bulit kísérő tűzijáték, mindig akadnak olyanok, akik maguk is puffogtatni szeretnének. Ki dugót, ki rakétát, ki fegyvert. Két napja, éjféltájt, itt még töltényhüvelyek röpködtek, egy-egy eltévedt golyó nyomán hangos reccsenéssel törött be a sétálóutca cikornyás épületeinek némely ablaka.
A hirdetőoszlopokról alulöltözött hölgyek és kalózruhás férfiak mosolyognak. Gondosan retusált partiarcok. Szilveszteri klubbulikra, koncertekre, rendezvényekre próbálták ráhangolni az arra járót. Fekete filccel sminkelték őket foghíjassá ügyes suhanckezek. A filcből a moziplakátokra is jutott. Pikáns kis ábrák tarkítják a nyáron vetített filmek rongyolt reklámlapjait.
A parkolókban megjelennek az első taxik. Ügyesen lavíroznak a sofőrök, kerülgetik a szanaszét hajigált popkorntasakokat, a pépesre ázott papírkalapkákat, a szilánkosra törött bombicákat. A fityókos üvegcséket hívják így errefelé, a vinjakos, pálinkás, pelinkovacos pár kortyosokat, amelyek szelíden meglapulhatnak a tinédzserek kabátzsebében, rejtve a szülői pillantások elől. Vidám figurák a taxisok, amint leparkolnak, felcsavarják kocsijukban a zenét, és letekert ablak mellett, dohányozva, disznó viccekkel szórakoztatják egymást. Jobban telik így az idő, várakoznak a fuvarra.
Az épületek közötti beszögellésekben csatakos kis ebek bandáznak. A többségük láthatóan régebb óta tengődik az utcán. Magabiztosabbak, hetykén vizelik le a csatornafedeleket, csaholva kergetik meg a totyogó galambokat, átkeléskor várakoznak a szemafor piros lámpájánál, ahogy a kétlábúaktól eltanulták. Az újonc kutyák behúzott farokkal somfordálnak a többiek után. Tekintetük riadt, rettennek a fékcsikorgás zajára, gyomrukat talán most először mardossa az éhség. Nyilván a petárdazaj űzte őket a kertkapukon túlra. A zűrzavarból csak a futásra emlékeznek, és sehol a megnyugtató kéz, sehol az ismerős szagok.
Kenyérillat illan a hajnali ködben. Álmos szemű pékek simítják át hideg vízzel a frissen sült vekniket, hogy szép fényes maradjon a héjuk. A pultoslányok sietve igazgatják mutatós halmokba a pereceket, kifliket, majd leseprik a bejáratok lépcsőit, hisz nemsokára betoppannak a korán kelő, kockás cekkert cipelő nyugdíjasok.
Az állomás felől egyre hangosabb a zaj. Induló-érkező vonatok sípolása nyomja el a hangosbemondó baritonját. Gesztenyepattogás, gőzölög az első adag, szikrát hány a sütödés széntüzelésű kályhája. A korai szerelvénnyel érkezők szét is kapkodják a papírstaniclibe csomagolt húszdekákat. A türelmetlenebbek falni kezdenek tüstént, kormos gesztenyehéjat bontogatnak a bejárat előtt topogva. A restiben helyükre kerülnek az asztalok, székek, visszájára fordítják a piros-fehér kockás abroszokat. Vőlegényzakóba bújt, gyűrt arcú pincérek savanyú bort főznek fel vízzel és cukorral, majd árpaőrleménnyel dúsított törökkávét szervíroznak babkávémintás bögrékbe töltve. A váróban, a falak tövében fekve, bűzlő kis batyujukkal fejük alatt haldokolnak a szakállas angyalok.
