Bár nagyjából két hete kiírták a rendkívüli köztársasági választásokat, és azóta mintegy tíz politikai párt, illetve választási koalíció adta át választási listáját, meglepően nagy a csend és a nyugalom. Egyelőre még nem állnak minden utcasarkon és út mellett óriásplakátok, amelyekről politikusok mosolyognának ránk, fodrászszalonokban vagy istállókban tett látogatásokra sem került még sor, és akármilyen meglepő, eddig a hangzatos ígértektől is megkímélték a választókat. Az sem egyértelmű, hogy mi az idei választások tétje, de az sem, hogy mit kínálnak pontosan a pártok cserébe a polgárok szavazatáért.
Fotó: Molnár Edvárd
Az, hogy a 2012 második felében megalakult hatalmi többség nem marad együtt négy évig, legkésőbb a megalakulását követő első néhány hónapban kiderült. Az sem hessegette el a gyanút, hogy a kormánypártok képviselői folyamatosan hangoztatták: minden a legnagyobb rendben van, egyetértésben és konszenzussal hozzák meg döntéseiket. Sőt, talán saját maguk is hozzájárultak a rendkívüli választásokkal kapcsolatos találgatásokhoz, hiszen ha valóban minden a legnagyobb rendben volt, akkor azt nem kellett volna hangoztatni.
Tény, hogy két évvel ezelőtt természetellenes helyzet állt elő: a kormány nem a legerősebb párt körül alakult meg. 2012. május 6-án a szavazásra jogosultak 24,04 százaléka a Szerb Haladó Párt köré tömörülő koalícióra adta le voksát, 22,11 százalékuk a Demokrata Pártot támogatta, 14,53 százalékuk pedig a Szerbiai Szocialista Párt választási koalícióraja szavazott. Ugyanakkor a kormányt nem a haladók és listavezetőjük, Aleksandar Vučić, hanem a szocialista Ivica Dačić alakította meg. Azt, hogy ez a kapcsolat természetellenes, és nem lehet tartós, Mihal Ramacs politikai elemző már 2012 nyarán kifejtette: a haladóknak a demokratákkal kellett volna megállapodniuk, majd kidolgozniuk egy egységes nemzeti programot, amely mentén elkezdődhetett volna az ország és a gazdaság érdemi reformja. Egy ilyen összetételű és ilyen alapokra helyezett hatalmi többség tartós lehetett volna, mondta az elemző.
Az SZHP támogatottsága pillanatnyilag meghaladja a 40 százalékot. Ez feltehetőleg Vučić úgynevezett korrupció és szervezett bűnözés elleni küzdelmének tudható be. Az utóbbi két évben olyan ismert személyeket tartóztattak le visszaélés és egyéb bűncselekmények gyanújával, mint amilyen a demokrata Oliver Dulić volt környezetvédelmi miniszter, a szintén demokrata Saša Dragin volt mezőgazdasági miniszter, valamint a Szerbia első számú mágnásaként emlegetett Miroslav Mišković. A társadalom szegénységben és kilátástalanságban élő rétegét feltehetőleg már maguknak a letartóztatásoknak a híre lenyűgözte, így nem tartották fontosnak figyelemmel kísérni a szóban forgó ügyek alakulását a bíróságokon.
Az ügyes marketing mellett az SZHP és a szerb kormány az utóbbi két évben kevés olyan konkrét eredményt mutatott fel, amely igazolná, hogy a párt támogatottsága mostanra megduplázódott, Aleksandar Vučić pártelnök, kormányfő-helyettes támogatottsága pedig 64 százalék körül alakul. Ezeknek a számoknak az ismeretében valóban várható volt, hogy az SZHP megkísérel tőkét kovácsolni saját és első emberének népszerűségéből. A Dačić vezette kormány legnagyobb és egyben egyetlen említésre méltó eredménye a Belgrád és Pristina kapcsolatát rendező brüsszeli megállapodás, valamint az ennek folyományaként megkezdett csatlakozási tárgyalások.
KONKRÉTUMOK NÉLKÜL
Mivel Szerbia idén az év elején formálisan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, az európai integráció témájában már nemigen fogalmazhatnak meg választási ígéreteket a pártok. Pedig ez a téma örökzöld volt a 2000-es demokratikus rendszerváltást követően sorra kerülő választások kampányában. A koszovói kérdés, azaz annak megoldása és a hágai törvényszékkel való együttműködés szintén lekerült terítékről. Egy téma maradt asztalon, ez pedig a romokban heverő gazdaság felépítése. Feltehetőleg ez az oka annak, hogy ezúttal elmaradni látszanak a hangzatos ígéretek, hiszen egy rendkívül fájdalmas témáról van szó, amelyhez népszerűtlen intézkedések kapcsolódnak.
A választásokon indulni kívánó pártok egytől egyig a gazdaság fellendítésének és a munkahelyteremtésnek a fontosságát hangsúlyozzák, konkrétan azonban egyik sem fejti ki, hogy hogyan, milyen intézkedésekkel élesztenék fel a gazdaságot, vagy milyen módon adnának munkát az embereknek.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hivatalos mutatóinak értelmében az országban nagyjából 760 ezren vannak munka nélkül, az alkalmazottak száma pedig megközelítőleg 1,8 millió körül alakul. Közülük 750 ezren dolgoznak a közszférában, a szakértők szerint legalább 30 százalékuk munkaerő-feleslegnek számít. Az országban 153 vállalat van átszervezés alatt. Ez a néhány mutató jól szemlélteti, hogy mennyire szükség lenne a sokat emlegetett reformokra. Az SZHP tisztségviselői egyébként éppen a reformok végrehajtásának szükségessége miatt követelték a rendkívüli választások kiírását, arra azonban nem adtak választ, hogy az aktuális összetételű, jelenleg ügyvezető kormányban akadályozta-e bárki is ezek megfogalmazását és végrehajtását, ha pedig igen, akkor ki. A nem sokkal a választások előtt lemondását átadó Saša Radulović gazdasági miniszternek a témához kapcsolódó vádjaira szintén nem válaszolt érdemben senki az SZHP-ből.
Radulović, aki az új és meglehetősen szigorú megszorításokat tartalmazó munkaügyi, a csődeljárásról és magánosításról szóló törvények egyik kidolgozója, a következőkkel indokolta lemondását: „Miután a kormány átszervezése során gazdasági miniszter lettem, részt vettem a kormányfő expozéjának gazdasági témákra vonatkozó részének megfogalmazásában. Az akkor megfogalmazott tervek képezték a szerb kormány gazdaságpolitikájának alapját. Olyan reformokról van szó, amelyeket már több évtizeddel ezelőtt végre kellett volna hajtani, és amelyek nélkül nem jegyezhetünk gazdasági növekedést, nem nyílhatnak új munkahelyek, és nem javulhat a polgárok életszínvonala. A kormány és elsősorban a kormányfő-helyettes kabinetje azonban szinte elejétől kezdve akadályozta a gazdasági tárca munkáját. A reformoktól való elállás azonnal világossá tette, hogy hamarosan választások lesznek Szerbiában.”
Ha igazak Radulović állításai, akkor az SZHP vagy nem is kívánja végrehajtani a szükséges reformokat, vagy ha mégis, akkor nem a választások előtt, hiszen olyan népszerűtlen intézkedésekről van szó, amelyek miatt visszaeshet a párt támogatottsága.
Valószínűleg emiatt van az, hogy eddig nincsenek hangzatos ígéretek, amelyeknek a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) két évvel ezelőtti felmérésének értelmében egyébként sem hisz az átlagos választópolgár, ugyanakkor akármennyire is ellentmondásos, az emberek várják ezeket az ígéreteket.
AZ ELSŐ HELY NEM KÉRDÉSES
Akármelyik szervezet is készíti a felméréseket, az SZHP mindegyik kimutatásban messzemenően megelőzi a többi pártot, vagyis megállapíthatjuk, hogy ezek a választások nem arról szólnak, hogy ki állhat majd fel a dobogó legfelső fokára, hanem arról, hogy ki a másodikra, illetve a harmadikra, valamint arról, hogy az első helyezett kinek kínál fel majd maga mellett helyet.
Egy február 5-én készített felmérés értelmében az SZSZP köré tömörülő koalíció támogatottsága 13,1 százalék, a DP-re a megkérdezettek 11,6 százaléka, a Szerbiai Demokrata Pártra 7 százalékuk, a Boris Tadić köré tömörülő koalícióra 6,8 százalékuk, a Liberális Demokrata Pártra pedig 5,2 százalékuk szavazna. Kategorikusan csak az SZDP és a DP tisztségviselői jelentették ki, hogy nem kívánnak kormányt alakítani az SZHP-vel.
A szocialista pártelnök Ivica Dačić nyíltan kimondta, hogy a választásokat követően elsőként a haladókkal kíván tárgyalni. Ehhez kapcsolódóan Dinko Gruhonjić politikai elemző kifejtette, hogy szerinte az SZHP ezúttal nem óhajtja maga mellé venni a kormányba a szocialistákat, sőt, szerinte a választások egyik célja pontosan az, hogy a haladók megszabaduljanak az SZSZP-től, mivel később annak magas rangú tisztségviselőivel is le kívánnak számolni a korrupció és szervezett bűnözés elleni küzdelemben. Ha beigazolódik az elemző meglátása, akkor az SZHP valószínűleg valamelyik, a választási küszöb szélén ingadozó pártot hívja majd meg a hatalmi koalícióba.
Azt, hogy a politikában az erkölcs és az elvszerűség határai olykor összemosódnak az érdek határaival, némelyik választási koalíciói is bizonyítja.
Boris Tadić, aki 2012-es bukását követően elismerte, az volt az egyik legnagyobb hibája, hogy a DP elnökeként nem foglalkozott azon párttagokkal, akik szemtelenül és gyanúsan meggazdagodtak, miután beléptek a pártba, most egyebek mellett a DP-ből korábban kizárt Dušan Petrovićtyal közösen vesz részt a választásokon. A šabaci Petrović nevéhez több gyanús, ám soha fel nem göngyölített ügylet is kötődik.
Čedomir Jovanović, az LDP elnöke január végén még azt nyilatkozta, hogy pártja feltehetőleg önállóan indul a választásokon, mivel a szavazók akaratára nézve sértőnek és önzőnek találja a választási koalíciókat. Ehhez képest két héttel később koalícióra lépett a Szociáldemokrata Unióval és a sandžaki Bosnyák Demokrata Közösséggel. A BDK az igencsak konzervatív és szélsőséges elveket valló, olykor a belgrádi központi hatalom fenyegetésétől sem ódzkodó Muamer Zukorlić mufti támogatását élvezi.
Azzal kapcsolatban, hogy elvárhatunk-e egyáltalán következetességet bármelyik politikustól vagy politikai párttól, és hogy mennyire hibáztathatjuk magunkat azok magatartásáért a kampányban, Teofil Pančić újságíró korábban elmondta: „A politikusoktól ugyanazt kell elvárni, mint bárki mástól. Ugyanakkor alacsony elvárásaival a szerbiai társadalom megengedte, hogy politikusaink sokkal rosszabbak legyenek az átlagembernél. A szerbiai választópolgár általában naivan viselkedik, és elhiszi a populista ígéreteket. Azonfelül hajlamos olyan dolgokat is elfelejteni, amelyek nem merülhetnének feledésbe. Így annak a politikai csoportosulásnak, amely esetleg megpróbálna őszinte vagy becsületes lenni, és közölné a kampányban, hogy nagyon rossz a helyzet, nem ígérhet gyors javulást, egyedül azt, hogy mindent megtesz majd a válság megoldásáért, labdába sem rúghat, mert az emberek nem fognak rá szavazni.”
Szomorú, hogy ezt az őszinte kiállást egyetlen opció sem vállalja fel. Elképzelhető, hogy a több évtizedes nyomor miatt az emberek mégis díjaznák az őszinteséget, hiszen most már csak a legnaivabbak hiszik el, hogy fájdalmas intézkedések nélkül is talpra lehet állítani ezt az országot.
