A Szerbiai Képviselőház december végén egyik utolsó ülésén elfogadta a vagyon-visszaszármaztatásról és kárpótlásról szóló törvény módosítását. Ennek értelmében nem az idén januárban, hanem csak 2018 decemberének második felében kezdődik meg az értékpapírbeli, azaz pénzbeli kárpótlások kifizetése, amely a módosítás szerint nem 15, hanem 12 évig tartó folyamat lesz. Strahinja Sekulić, a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség igazgatója azt nehezményezte, hogy a törvénymódosításból végül törölték azokat a rendelkezéseket, amelyek megkönnyítették volna az egykor elkobzott, majd később tagosított termőföldek visszaszolgáltatásának folyamatát.
Varga László (Fotó: Molnár Edvárd)
A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség igazgatója szerint a jövőben Szerbiának hatalmas költségekkel kell szembenéznie amiatt, hogy az államvezetés most nemet mondott a földterületek visszaszolgáltatását egyszerűbbé és olcsóbbá tevő megoldásokra. Sekulić azt sem tartja kizártnak, hogy különböző érdekcsoportok obstruálják az egykor megkárosítottak, azaz leszármazottaik csere útján történő kárpótlását. Lapunknak Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője nyilatkozott a téma kapcsán.
Mi volt az oka a törvénymódosításnak? Csupán az, hogy az államnak jelenleg nem lenne pénze a kártérítések kifizetésére vagy esetleg valami más is?
– Talán érdemes lenne a törvénymódosítás folyamatának az egészével kezdeni. Valamikor a tavalyi év első felében egy munkacsoport készítette elő a módosítást. A munkacsoport július végén fejezte be a tervezetet, amely számos pontjában módosította volna a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvényt és nem csak azokban a kérdésekben, amelyek decemberben elfogadásra kerültek. Ezek közül kulcsfontosságú a termőföldek visszaszármaztatását érintette volna, a vonatkozó rendelkezéseket azonban az utolsó pillanatban törölték a javaslatból. A kormány elé már egy olyan tervezet került, amelyből az érdemi – a visszaigénylők érdekét szolgáló és a procedúrát egyszerűbbé tevő – pontosítások nem voltak benne. Így a december végén elfogadott módosítás kizárólag az értékpapírbeli kártérítéssel kapcsolatos részletekre vonatkozott. Ezeket a módosításokat valóban azért kellett megejteni, mert jelenleg nincsen lehetőség arra, hogy az állami költségvetésből megkezdődjön az értékpapírbeli kárpótlás kifizetése. Egyébként azért is szükség volt a törvénymódosításra, mert rendkívül lassan halad a természetbeni vagyon-visszaszármaztatás, ezért pillanatnyilag lehetetlen felbecsülni, hogy mekkora lesz az értékpapírbeli igénylés. A kormánynak márciusban kellett volna meghatároznia a szorzórendszert, amely alapján kiszámították volna, hogy azok, akiknek természetben nem lehet visszaadni az elkobzott vagyonukat, milyen értékpapírbeli, azaz pénzbeli kárpótlásra jogosultak. Ezt a bonyolult matematikai műveletet addig nem lehet elvégezni, amíg nem derül ki, hogy pontosan hányan kaphatják vissza természetben vagyonukat, és hány embert kell értékpapírok formájában kárpótolni.
A törvénymódosítást előkészítő munkacsoportnak pontosan milyen javaslata volt a termőföldek visszaszolgáltatására vonatkozóan?
– A munkacsoport egy olyan eljárási rendet állított fel, amely a gyakorlatban lehetővé tette volna, hogy ha valakitől elkoboztak egy bizonyos földterületet, amely ma nem adható vissza, akkor egy máshol található, ugyanolyan értékű termőfölddel kárpótolják ezt a személyt vagy leszármazottait.
A dolgok jelenlegi állása szerint a termőföldek visszaszolgáltatását igénylő emberek mire számíthatnak? Ha az állam nemet mondott a cserére, akkor számukra is a pénzbeli kártérítés marad lehetőségként?
– Szerintem arra számíthatnak, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a cserét. Csak az a kérdés, hogy mikor. Most is csak egy hajszálon múlt. A mezőgazdasági minisztériumon belül létezik egy állami szerv, a termőföld-területeket kezelő igazgatóság. Gyakorlatilag ennek a szervnek az ellenállásán bukott meg a törvénymódosítás. Ugyanakkor ezt a helyzetet lehetetlen lenne a végtelenségig fenntartani. Javaslatának indoklásában a munkacsoport leírta, hogy egy lengyel állampolgár hasonló ügyben eljárást indított Lengyelország ellen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, a bíróság pedig az állampolgár javára döntött. A szóban forgó ügy és a Szerbiában jelenleg jellemző termőföld-visszaszármaztatási problémák között egyértelmű párhuzam vonható. Szerintem a termőföldeket visszaigénylők nem számíthatnak arra, hogy a költségvetésben mondjuk három év múlva lesz pénz az ő értékpapírbeli kárpótlásukra. Sokkal reálisabb az, hogy a mezőgazdasági minisztérium igazgatósága előbb vagy utóbb belenyugszik abba, hogy a jelenleg állami tulajdonban levő és általa kezelt földterületek jelentős részét azoknak kell adni, akiktől valamikor termőföldet vett el az állam.
Az igazgatóság csak amiatt ellenkezett, mert nem szeretne földterületeket elveszíteni, vagy esetleg valami más is áll a dolgok hátterében?
– A szóban forgó igazgatóság közleményben fejtette ki, hogy miért ellenkeztek a csere útján történő kárpótlás ellen. Több szakmai kifogásuk is volt.
A termőföld visszaszolgáltatása folyik a leglassabban (Fotó: Molnár Edvárd)
Egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy számos állami földterületen öntözőrendszert alakítottak ki, és igazságtalan lenne ezekből visszaadni olyan földek helyett, amelyeken nem volt öntözőrendszer. Ellenkezésük valódi oka az, hogy a jelenleg állami tulajdonban lévő, több száz hektár földből az államnak, illetve elsősorban a mezőgazdasági tárcának, jelentős bevétele van. Persze, ha ezekből a földterületekből visszaadnának az egykor megkárosítottaknak, az államnak továbbra is bevétele lenne, egyebek mellett az ingatlanadó által, de akkor már a költségvetés egy másik részébe folynának be a pénzösszegek. Hiszem, hogy elsősorban pénzbeli okai vannak az egyelőre fennálló ellenállásnak.
Ön szerint mekkora valóságtartalma van azoknak az állításoknak, hogy bizonyos üzletemberek, érdekcsoportok is akadályozzák, hogy az állam csere által kárpótolja a földeket visszaigénylő polgárokat?
– Ez egy leellenőrizhetetlen állítás, ugyanakkor tény, hogy az állami tulajdonban lévő földterületeket, amelyek nagy területek, és amelyekből vissza lehetne adni, jelenleg valakik bérlik. Nyilvánvalóan nem elsősorban a bérlőként megjelenő kistermelőknek van lehetőségük arra, hogy a háttérben befolyásolják a döntéshozókat. Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a kérdésben megjelölt csoport gyakorol hatást azokra, akik erről határoznak.
A lakóépületek, üzlethelyiségek vonatkozásában van-e értesülése arról, hogy eddig hány objektumot szolgáltattak vissza? Mi lesz azokkal, akiknek egykor elkobozták a házát, lakását, napjainkban ezeknek viszont új tulajdonosaik vannak?
– A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség honlapján megtalálható, hogy tavaly év végéig nagyjából háromezer lakóépület és üzlethelyiség visszaadására került sor. Ez a szám tűnhet kevésnek is, soknak is, ugyanakkor szerintem az a legfontosabb, hogy a lakóépületek és üzlethelyiségek esetében az ügynökség egy-két éven belül befejezheti a visszaszármaztatás folyamatát. Azok, akiknek egykor elkobozták az ingatlanát, majd valamilyen jogügylettel új tulajdonos vette át az ingatlant, értékpapírbeli kárpótlásra számíthatnak. Talán érdemes lenne megemlíteni, hogy a visszaszármaztatás kötelezettjei, tehát az önkormányzatok, közvállalatok, állami, tartományi vagy önkormányzati tulajdonú cégek, különböző állami szervek, nagyjából a visszaszolgáltatásról szóló döntések 20 százalékára nyújtanak be fellebbezést. Ennél csak az érdekesebb, hogy a termőföldek visszaadásának témájában az esetek 90 százalékában nyújtanak be fellebbezést a visszaszármaztatás kötelezettjei.
Külföldről hányan igényeltek visszaszármaztatást, kárpótlást, és hányan kapták eddig vissza elkobzott vagyonukat?
– Külföldről 650 kérelem érkezett, 350 Németországból, 150 Ausztriából, 100 Magyarországról és nagyjából 50 Izraelből. Ez elenyésző az összesen benyújtott 74 ezer kérelemhez képest. Azt, hogy a külföldi kérelmek milyen arányban jártak sikerrel, nem tudom, az viszont valószínűsíthető, hogy ezeknek az eseteknek nagy részében rehabilitációs eljárásra is szükség lesz, hiszen valószínűleg olyan emberekről van szó, akik felmenőitől vagyonelkobzás útján vették el vagyonukat, majd elüldözték őket.
Az ígéretek szerint az idén kerül elfogadásra az a jogszabály, amely megválaszolja majd a holokauszt azon áldozatai vagyonának kérdését, akiknek nincsenek leszármazottaik, hozzátartozóik. Van-e értesülése arról, hogy pontosan milyen megoldásokkal kezelné az állam ezt a témakört?
– A megoldás minden bizonnyal az lesz, hogy a zsidó közösséget képviselő valamely jogi személy – nagy valószínűséggel ez a zsidó hitközség lesz – lehet jogosult ebben a folyamatban. Az is elképzelhető, hogy esetleg létrejön valamiféle új szervezet, amely a zsidó örökség ápolásával foglalkozna, és ez kapná vissza a vagyont. Ez a téma tudtommal azonban egyelőre csak a gondolkodás fázisában van, még a törvény-előkészítés fázisáig sem jutott el.
