A Katalin névnaphoz kötődő, november 25-én vízbe kerülő Katalin-ág karácsonyra zöldült ki, csakúgy, mint a december 4-én, Borbála napkor tört és vízbe tett cseresznye-, barack- vagy mandulagallyacska. Ha kizöldül a gally, állítja a néphit, hamarosan férjhez megy a lány, öröm, vidámság lesz az élete. A Luca napján sarjasztani kezdett búza, a karácsonyig kizöldellő Katalin- és Borbála-ággal egyetemben a megújuló élet jele, magyarázom a kiskamasz lányomnak, aki immár arról érdeklődik, mikor sütöttem ki életem első Luca-pogácsáját, milyen eredménnyel… Karácsonykor a Luca-búza égő gyertyával a közepében kerülhet asztalra. Az adventi koszorún is lobog már ekkorra minden gyertya, amikor is a Fiú beleszületik az emberiség családjába. Ezen időszak lezárásakor, a születés misztériumában az emberfeletti és az emberi találkozását élhetjük meg az ünnep központi szimbólumánál, az ajándékokkal körülvett fenyőnél. Miért pontosan négy a gyertyák száma az adventi koszorún? Ezzel a kérdéssel pedig a négy és fél éves fiam fordult hozzám a minap, az új egyházi év küszöbén, advent első vasárnapja közeledtével.
Fotó: Ótos András
Az advent mozgó ünnep, minden évben más időpontban veszi kezdetét az új egyházi év, más időpontban éled fel az első gyertyaláng a koszorún. A karácsonyt megelőző négy hétben a figyelmes, éber várakozás, a bűnbánat, a böjt időszakát éljük. Úrjövet első vasárnapját Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Andrást egyébként a néphit házasságszerző szentnek tartja. Ezen a napon a lányok böjtöltek, remélve, hogy utána megálmodják, kihez mennek majd férjhez. Az András mellett, a Katalin és a Borbála névnap is sok helyen férjjósló, -varázsló, illetve asszonyi dologtiltó napnak számított, fűzöm hozzá a gyerekeknek mesélve, mire a lányom ismét felkapja a fejét… Én meg nagyokat mosolygok.
A hívő ember karácsony közeledtével is töltekezhet az egyházi gyülekezetek nyújtotta pozitív, lélekemelő, belső nyugalmat árasztó hangulatából. Úgy érzem, nekem a mostani adventi időszakban, életem első olyan várakozással, vágyakozással teli időszakában, amelyet szeretett nagymamám meghatározó jelenléte nélkül leszünk kénytelenek megélni, a belső nyugalmat árasztó, lélekre ható, mindenekelőtt családi és (szűkebb) közösségi élményszerzési lehetőségekre, hatásokra szükséges összpontosítanom. Azokat begyűjtenem. Ezekből a közegekből erőt, reményt kell merítenem, hogy könnyebben lángra tudjon lobbanni már az adventi koszorú első gyertyája is. Ez a szimbólum is segít a titok feltárásában, miért lett Isten emberré, kifejezve: örökös várakozásban élünk. Advent első vasárnapja új kezdetre figyelmeztet: Krisztus követésében, a bűnbocsánat lehetőségében folyamatosan mindent elölről kezdhetünk. Újból és újból, nap mint nap, a jelent bénító múltbéli terhek elrendezésének lehetőségével is élve. Az adventi időszak segíthet abban is, olvashatjuk lelki pásztoraink ajánlásában, hogy a hívek hitében megelevenedjen az ún. második advent, a végső Krisztus-eljövetel. Az adventi naptárak, házikók, naponta nyitogatható ablakaikkal, a mögéjük rejtett apró figyelmességeikkel családi közösségekben, így a mi családunkban is, a várakozás misztériumát segítik megteremteni. Az új egyházi esztendő kezdeti időszakában, arra hangolódva, készülődve persze nekem is komoly feladatot jelent, hogy szelíd ritmusban, gondosan végezzek ,,nagytakarítást” lelkemben és magam körül. Hol jobban, hol kevésbé jól sikerül ,,teljesítenem” e feladatot, elérnem, hogy sikerüljön lassítani annak érdekében: lélekben is felkészülten élhessük át a karácsonyt és az arra való felkészülés, hangolódás időszakát. Mióta azonban édesanya vagyok újra és/vagy még inkább csillámporos lélekkel és szinte gyermeki csodavárással készülődöm a karácsonyokra. Otthonomban közös éneklés, olvasás kíséri a mézeskalácssütést, a fenyődíszek készítését, karácsonyi csillag hajtogatását, az adventi koszorú megformázását. A koszorú, a kör az örökkévalóság jelképeként az ősi hitvilághoz kapcsolódik, soha el nem múló, meg nem törő varázserőt is szimbolizált. Az ősi kultúrában a koszorút szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból fonták, vörös vagy aranyszín szalagokkal díszítették. Az ősi hagyomány újraértelmezésére, felújítására 1838-ban Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész vállalkozott. Az általa alapított első hamburgi gyermekotthon egyik termébe fából hatalmas csillárt készíttetett, és minden istentiszteleten egy újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Az ötlet követőkre talált. 1860-ban, szintén német közegben született meg a gondolat, hogy a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. A hagyományos adventi koszorú fenyőből készül, rajta három, a liturgiai fájdalomszínnel egyező, a bűnbánatot, a szent fegyelmet szimbolizáló violaszínű és egy rózsaszínű gyertyával. A rózsaszín, amely egyben advent harmadik vasárnapjához kapcsolódik, az örömöt szimbolizálja. Az adventi koszorú mintegy élő naptárként segítheti elmélyedésünket, jelzi egy-egy templomi közösségnek és a családnak is a karácsony közeledését. Az adventi koszorú készítése nem a távoli múltba nyúlik vissza, maga az advent, az Úr eljövetelére való felkészülés időszaka azonban valószínűleg már a negyedik századtól él. Feltehetően a gallikán szertartásrend honosította meg a hagyományt: a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, az azt megelőző három hetet pedig a felkészülésnek szentelték. Az ötödik században került az adventi időszak karácsony elé. Kezdetben hat héten át tartott, később pedig négy hétre módosult időtartama.
