Kevés olyan Halló, TV! került bemutatásra gyerekkoromban, amelyiket elmulasztottam volna megnézni. Már akkor érdekeltek a médiumok, az, melyik műsor hogyan, milyen főcímdallal indul, hogyan néznek ki a hírstúdiók, s hogy sikerül-e az esti híradót elkezdeni pont akkor, amikor a másodpercmutató a 12-esre ér, vagy könyörtelenül megváratják a nézőket a technikusok pár másodpercig. A pontosság már ekkor is döntő volt nálam, s nem is volt igazi híradó az, amelyik pár másodpercet késett, hiszen minek találták ki az egészet, ha egyszer nem lehet időben elkezdeni?!
A Halló, TV! esetében persze nem ez a pontosság volt a döntő, nem emiatt tartott a képernyő előtt. Más típusú műsor volt, szórakoztató tartalommal, egyedülálló hozzáállással a vajdasági magyar médiatérben. Érdekes volt ennek alakulását látni. Természetesen egyik műsorvezetőjének, Buda Hajnalkánaka stílusa is hozzájárult ahhoz, hogy az egész műsor egyedinek és másnak tűnjön, még ha a magyarországi adók akkoriban már eljutottak a Friderikusz-show-ig, miegymásig. S hogy miért osztom mindezt meg az olvasóval? Csak hogy tudassam, örömömre szolgált, amikor a televízió mostani jubileuma és az ünnepek közeledte kapcsán végre alkalmam volt személyesen is találkozni Hajnalkával, aki a Vajdasági Televízió magyar nyelvű műsorainak főszerkesztője ma, de meg fogja bocsátani nekem, ha örök időkre a ház említett szórakoztató műsorával fogom őt azonosítani, melynek ma is műsorvezetője, s melyet ma is ugyanolyan kedvvel és odaadással készít, mint évekkel és évtizedekkel ezelőtt.
Fontos jubileumhoz érkezett az idén a vajdasági köztévé. Megosztaná az olvasókkal, miről is van szó, s hogyan érinti ez a magyar szerkesztőséget?
– 1975. november 29-én – akkoriban, ugye, minden november 29-én történt – beindult az ötnyelvű műsorszórás az újonnan megnyitott újvidéki tévéstúdióból. Ehhez azonban mindig hozzá kell tenni azt is, hogy maga a magyar szerkesztőség idősebb, mint a televízió. Az ugyanis a belgrádi tévé fiókszerkesztőségeként jött létre még 1968. január 1-jén. Amikor tehát a 40. jubileumot ünnepli most a tévé, mi már tulajdonképpen 48 évesek leszünk. Lelkesen részt vettünk persze ennek az évfordulónak a megünneplésében, már csak azért is, mert egy mérföldkő volt ez a többnyelvű tájékoztatásban. Ahogyan azt még anno megfogalmazták: azért hozták létre a tévét, hogy öt nyelven tájékoztasson, ma tíz nyelven teszi ezt. Beindulásakor is eleget tett tehát a közszolgálatiság követelményeinek – szórakoztatott, oktatott, de mindenekelőtt tájékoztatott mind az öt nyelven.
Mi változott meg mára, mi a küldetése ma a vajdasági köztévé magyar szerkesztőségének?
– Ma a magyar nyelvű műsorok szerkesztőségének hívnak bennünket, az egész televíziót képviseljük, mondjam úgy, kicsiben. A napi rendszerességű tájékoztatás alatt – nézőink tudják: tízperces hírek egy órakor, s a legnézettebb esti híradónk hétkor – mi igyekszünk átfogóan, pontosan és tárgyilagosan ismertetni a közvéleménnyel a híreket. Helyet kap a kultúra és a sport is. A művészek közül sokan felróják, hogy a művelődésre jut a legkevesebb idő – nem mindig van ez így, de néha valóban politikai események határoznak meg egy-egy napot. Mi igyekszünk. A szószátyár politikusok mondandóját gyakran rövidítjük, s meglehet: érthetőbbé is tesszük ezáltal. Tájékoztatni, szórakoztatni és nevelni is akarunk, ebben látjuk a valódi közszolgálatiságot.
Hogyan fogadják a nézők a változásokat? Korábban egy csatorna volt, majd a kettesen kaptak helyet a kisebbségiek, kezdési időpontok változtak…
– Ez sokszor attól függ, hogy mennyire jó a hírverés. Az új technológiákkal könnyebb dolgozni, amikor akár félóránként fel tudjuk a figyelmet hívni arra, hogy változás van, akkor nem nehéz a nézőt rávenni arra, nézzen bennünket továbbra is. Nehezebb volt, amikor csak egyes csatornája volt a tévének, vagy a kettes csatorna kezdetekor, amikor még rendes lefedettsége sem volt a bombázások miatt. Mindezen, idővel, szerencsére, változtatni tudtunk.
Mennyire viseli szívén az állam a közszolgálati médiumok sorsát, s mennyire megértő a közvélemény irántuk?
– Amikor fiatal újságíróként elkezdtem a televíziózást, hat állami pénzelésű tévéközpont létezett egy-egy csatornával, úgy érzem néha, azokban az időkben mindent könnyebb volt véghez vinni. Most se szeri se száma a tévécsatornáknak, persze kereskedelmi adók képezik a csatornák többségét, melyek gyakran szeretik nemzeti vagy közszolgálati csatornáknak feltüntetni magukat.
Névlegesen az állam ma is gondot visel a közszolgálatiságról. Ténylegesen? Úgy érzem, mintha mostohagyerekek lennénk. Mindenki el szereti mondani: nagyon jó, hogy van a közszolgálati televízió. Viszont a gyakorlatban felhördülnek sokan akkor is, amikor azt mondjuk, ismét lesz előfizetés, s a 150 dinárt is sokallják havonta. Meg kell érteni, miért kell támogatni a közszolgálatiságot. Van olyan néző, aki kijelenti, nem nézi a közszolgálati adókat, viszont ugyanaz a néző azt is beismeri, hogy borzalmasak azok a műsorok, valóságshow-k, amelyek a magáncsatornákon láthatók. Nekünk éppen azért kell az az előfizetés, mert szeretnénk minőségi terméket adni a nézőnek, kielégíteni minden igényt, oktatni-nevelni akarjuk a jövő generációit is. Nagy baj lesz, ha egyedül ezeken a valóságshow-kon nevelkednek. Minden réteghez olyan szinten kell szólnunk, amellyel emelhetünk a műveltség, tanultság és az egyszerű emberi jóság szintjén is.
Közelednek az ünnepek, a karácsonyi és újévi ünnepkör előtt állunk, hogyan készülnek ezekre?
– A magyar szerkesztőségnek régóta van vallási műsora, tradíció, hogy élőben közvetítjük a karácsonyi éjféli misét, ezúttal Moholról fogjuk közvetíteni azt. Másnap este a református istentiszteletről adunk összefoglalót, forgatócsoportunk ez alkalommal Bácsfeketehegyre látogat el. Közben megtűzdeljük műsorainkat szép karácsonyi dalokkal. Brücker István kollégám kívánságműsorát nagyon szeretik a nézők, ezt 26-án láthatják, éppen István-napkor.
A Halló, TV! is ünnepi műsorral lép a nézők elé 27-én, a két ünnep között: visszapillantunk kicsit a karácsonyra, de előrepillantunk az új esztendőre is. Velünk lesz az SU együttes, Jónás Gabriella színművész, Lengyel Gábor zeneszerző és Szabó Róbert zeneszerző és muzsikus. Sok színes riporttal készülünk, láthatják a műsorban a Sebestyén Mártával készült interjúnkat is, aki most járt hazánkban egy adventi turnén.
Mire számíthatunk újévkor?
– Már szokássá vált, hogy a kettes csatornán kilenc nyelvű újévi műsorral rukkolunk elő este 9 és éjjel fél egy között. Lesznek a nézőhöz egy-egy nyelven szóló blokkok, de éjfél körül mindenki együtt ünnepel majd, s egymást váltogatják a nemzetiségek szórakoztató- vagy népdalai.
Ha a jövőbe tekintünk és a 2016-os évre gondolunk, akkor bizonyára számos feladatot, nehézséget, tervet láthatunk. Mivel kellene megbirkózni jövőre?
– Szeretem elmondani: örülök, hogy sok fiatal tagja van a szerkesztőségnek, valóban sok tehetséges fiatal újságíró. Az újévbe mindig azzal a kívánsággal megyek, hogy végre talán megoldódik a most már örökösnek tűnő probléma: végre talán fel tudjuk őket venni, állandó munkaviszonyban alkalmazhatjuk őket. A gazdasági helyzet, úgy tűnik, még egyszer keresztülhúzta ezeket a kívánságokat, megint úgy tűnik, hogy az állam a munkaerőstopot továbbra is fenntartja, így továbbra is csak ideiglenes munkaviszonyba tudunk felvenni fiatalokat. Nekem ez azért szívfájdalmam, mert visszaemlékszem mindig arra a periódusra, amikor magam is kezdőnek számítottam a tévében, s elmentem a bankba, hogy tudnék-e bármilyen módon lakáshitelhez jutni. Azt mondták nekem: ideiglenes szerződéssel, kedves hölgyem, még fogyasztói kölcsönt sem vehet fel. Ezek 25–30 év körüli tehetséges fiatalok, biztosan ugyanazt szeretnék ma, amit én is akkoriban szerettem volna magamnak. Mi sem normálisabb ennél. Ha a fizetéséből rakosgat félre, még húsz év múlva sem tud majd lakást venni. Nekem ez a legfontosabb, de félek tőle, hogy 2016-ban sem tehetünk pontot a téma végére.
Azért azt feltételezem, a nézőknek és olvasóinknak meg tudja ígérni, hogy a megszokott tartalmat és minőséget jövőre is közvetíteni tudják.
– Ezt meg tudom ígérni, sőt, még túl is fogjuk szárnyalni!
