A szabadkai Á. B. esete semmiben sem különbözik annyi más vajdasági magyar történetétől: egy szórakozóhelyen nemzeti hovatartozása miatt sértegették és szidalmazták, majd a verbális támadás után öklök ütöttek le rá. Á. B. története egyrészről azért más, mert volt bátorsága visszaütni, másrészről pedig azért, mert a rendőrség, az ügyészség és a bíróság a vonatkozó törvényekkel összhangban járt el a támadóval szemben.
A férfit, aki egyebek mellett Á. B. „magyar anyját” szidta, nemzeti, faji és vallási gyűlöletkeltés miatt nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte az ügyben eljáró bíróság.
„HÁROM CSÓK, MINT FELTÉTEL”
Á. B. és társasága rendszeresen focival vezetik le a munkanapok rohanásában felgyülemlett feszültséget. A harmincas éveik környékén járó fiatalemberek a foci után mindig ugyanabban a szabadkai kávézóban ülnek össze beszélgetni. Jól ismerik a kávézó tulajdonosát és a pincért is. Azon az estén, 2011 decemberében, néhányuk barátnője és felesége is csatlakozott a társasághoz. Hogy tartalmasabb legyen az est, elkezdtek dartsozni.
Minden olyan volt, mint bármikor máskor. Addig, amíg a tavankúti Đ. B., annak barátja és egy fiatal hölgy be nem léptek a kávézóba. Ekkor este tíz óra körül járt az idő, a társaságból három férfi és két nő maradt a szórakozóhelyen, ők továbbra is dartsoztak.
– Đ. B. először a pincérrel kezdett el hangoskodni. Akkor még nem tudtam, hogy társaságunk képezi a vita tárgyát. Végül meghallottam, Đ. B.-t az „bántotta”, hogy magyarul beszélgetünk egymás között. „Ez Szerbia, a kurva anyjukat, takarodjanak innen”– kiabálta a férfi. Odamentem hozzá, és megpróbáltam beszélgetni vele. Igyekeztem tudtára adni, hogy jól beszélek szerbül, több szerb nemzetiségű barátom is van, de ha egy társaságban mindenki magyar, akkor természetes, hogy anyanyelvünkön beszélgetünk. Megkértem, hogy ne gerjesszen incidenst, nők is vannak a társaságban, sőt, egy italra is meghívtam. Đ. B. szájából azonban szakadatlanul záporoztak a szidalmak. Ehhez képest barátja egy szót sem szólt, a velük levő fiatal hölgy pedig gúnyos arckifejezéssel nevetgélt. Đ. B. egyszer csak azt mondta, ha háromszor arcon csókolom, akkor minden további nélkül elhagyják a kávézót. Válaszként közöltem vele: sem egyszer, sem háromszor nem csókolom arcon. Đ. B. ekkor megütött, én pedig visszaütöttem. Đ. B. barátja megkísérelte megakadályozni, hogy a barátaim beavatkozzanak a verekedésbe, és ő sem csatlakozott, mondva: majd Đ. B. és én elintézzük egymás között a dolgot. A probléma az volt, hogy minden különösebb nehézség nélkül felülkerekedtem Đ. B.-n, aki képtelen volt megvédeni magát. A másik szerb férfi, aki szerintem meglehetősen jártas a küzdősportokban, látva ezt, végül beavatkozott a verekedésbe, és igyekezett megvédeni barátját. Többször fejbe rúgott. Ekkor már barátaim is csatlakoztak, és minden egyes ütést visszaadtunk. Erre büszke is vagyok. Nem hagyhattuk, hogy a párjaink végignézzék, ahogyan megaláznak és megvernek bennünket. Ilyesmi még soha nem történt meg velem, csak hallottam hasonló incidensekről. Az egésznek úgy lett vége, hogy a két szerb férfi, akiken végül felülkerekedtünk, egyszer csak megdermedtek, közölték, hogy minden rendben van, és kirohantak az objektumból. Valószínűleg feltételezték, hogy a kávézó tulajdonosa kihívta a rendőrséget. És pontosan ez történt. Hamarosan megérkeztek a rendőrök, meghallgattak bennünket, és azonnal megkérdezték, hogy szeretném-e feljelenteni támadómat. Akkor még azt mondtam, hogy nem, hiszen képtelen voltam higgadtan gondolkodni. Másnap viszont kiderült, hogy nemzeti gyűlöletkeltés esetén a rendőrség hivatalból köteles bűnvádi feljelentést tenni. Ez meg is történt, és még aznap elfogták a két férfit és a nőt. A rendőrség azonnal értesített erről. Ezek után az ügyészség hamarosan vádat emelt Đ. B., a másik szerb férfi és a hölgy ellen, majd a szabadkai Felső Bíróságon nem sokkal később elindult a büntetőeljárás – idézte fel a történteket Á. B.
NYOLC HÓNAP SZABADSÁGVESZTÉS
Az eljárásban tanúként meghallgatták a magyar társaság tagjait, a kávézó tulajdonosát, a pincért, tanúként és sértettként pedig Á. B.-t. A bírósági eljárás egyik érdekessége az volt, hogy a fővádlott, Đ. B., nem tagadta a történteket: elismerte, hogy magyarságuk miatt szidalmazta és sértegette a társaságot, majd rátámadt Á. B.-re. Az eljárás során az is kiderült, hogy a másik vádlott nem sértegette a társaságot, a nemzeti gyűlöletkeltés vádja alól őt fel is mentették, csak pénzbírság fizetésére ítélték.
Đ. B.-t nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte az ügyben eljáró bírói tanács. Az ítélet felolvasása után az elítéltet megkérdezték, kíván-e élni a panasz lehetőségével, ő azonban elutasította ezt. Így azonnal jogerőssé vált az ítélet. Mindez valamikor tavaly októberben történt.
– Đ. B. az utolsó szó lehetőségével élve közölte velem: a verekedést sajnálja, amiatt elnézést kér, a verbális támadást azonban nem bánta meg. Ennek ellenére azért kezet nyújtott az ítélethirdetés után. A bíró tudatta velem, hogy jogomban áll kártérítést követelni az elítélttől, ezt a lehetőséget azonban elutasítottam. Számomra az eljárás jelzésértéke volt a fontos, hogy senkit sem lehet nemzeti hovatartozása miatt sértegetni, szidalmazni, bántalmazni. Reméltem, hogy az ügynek súlya lesz, és esetleg gyakorlattá válhat a jövőben a hasonló incidensek tekintetében. Ugyanezt mondtam el az utolsó szó jogával élve. Az rendített meg a leginkább, hogy úgy tűnik: ilyesmi bárkivel megtörténhet. Mindez különösen fájó akkor, amikor arról beszélünk, hogy miként tartsuk itthon fiataljainkat, akik előtt hatalmas lehetőségek állnak valahol Európában. Bevallom, ezek után bennem is felmerült a kérdés, hogy valóban érdemes-e itthon maradni, vagy mi lesz majd egyszer a gyermekeimmel, milyen sors vár rájuk. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy semmi kifogást nem hozhatok fel a rendőrség, az ügyészség és a bíróság eljárási módjával, munkájával szemben. Ennek a gyakorlatnak kellene elterjednie mindenhol. Akkor talán kevesebbekben merülne fel a kérdés, hogy hazánkban vagy valahol idegenben építsük jövőnket. Abban is bízom, hogy minden sértettnek, minden áldozatnak lesz bátorsága bejelenteni az őt ért támadást. Ha mindannyian hangosan kiálltunk, akkor az illetékesek biztosan meghallják hangunkat, és nem ignorálhatják azt – fejtette ki beszélgetésünk végén Á. B.
A történet minél teljesebb bemutatásának érdekében szerettünk volna betekintést nyerni az ügyhöz kapcsolódó bírósági iratokba, az ügyben eljáró szabadkai bíróság illetékesei azonban többszöri megkeresés után sem találtak időt a beszélgetésre vagy a papírok kiadására.
PRECEDENS ÉRTÉKŰ ÍTÉLET
Az esetről értesülvén Buckó György szabadkai ügyvéd első reakciója az volt, hogy huszonöt éves pályafutása során eddig még sajnos egyetlen ilyen esettel sem találkozott. Azért a sajnos szó, mert a hasonló incidensek tekintetében mind így kellene eljárnia a hatóságoknak, és ehhez a törvényes keret már hosszú ideje adott, mondta Buckó, hozzátéve: a korábbi gyakorlathoz képest valóban pozitív, üdvözlendő változásról van szó.
– A rendőrség végre a vonatkozó törvény értelmében járt el, és nem kísérelte meg elkendőzni a dolgokat, mint ahogyan azt oly sok éven át tette. Korábban legrosszabb esetben közrend megzavarásának címén az elkövetőkkel egyetemben a sértettet is feljelentették. Ilyen esetekben szabálysértési eljárás indult, és az elkövetőnek, de a sértettnek is pénzbírságot kellett fizetnie. Súlyosabb testi sérülés esetén ugyan bekapcsolódott az ügyész, és elindult a büntetőeljárás, de nem a lényeg, a nemzeti gyűlöletkeltés, hanem leggyakrabban testi sérülés okozása miatt. A szóban forgó szabadkai incidens tekintetében az a bűnvádi eljárás indult, amelyet a büntető törvénykönyv előír. Egyébként jelenleg még egy hasonló eljárás aktuális a szabadkai bíróságon. A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium előtti téren történt támadásról van szó. Ebben az esetben szintén nemzeti gyűlöletkeltés miatt emeltek vádat a magyar fiatalokat megtámadó személyek ellen. A nemzeti gyűlöletkeltés bűncselekményt a szerbiai büntető törvénykönyv 317. szakasza szabályozza. A kiróható büntetés hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztés lehet. Ennek értelmében megfelelőnek tartom a Đ. K. elleni ítéletet – magyarázta Buckó.
Az ügyvéd szerint a gyakorlatváltás a mind erősebb belföldi és külföldi politikai nyomásgyakorlásnak tudható be. Szerbia az Európai Unió felé igyekszik, és így már nem söpörhető örökké szőnyeg alá a nemzeti gyűlöletkeltés témája, fejtegette Buckó, hozzátéve, hogy a folyamatokat feltehetőleg az egyre erősödő magyar–szerb kapcsolatok is befolyásolják.
– Ha a jövőben is ez a gyakorlat terjed el, és erről tudomást szerez a közvélemény – főleg a fiatalok –, akkor meglátásom szerint egyre kevesebb ilyen incidens történik majd. A nacionalista beállítottságú embereknek, vagy azoknak, akik mindezt csak egy jó „heccnek” tartják, meg kell tudniuk, hogy a hatóságok szigorúan járnak el. Egyébként a sértett kártérítést is követelhet az eljárás végén, illetve polgári perben kell jeleznie ebbéli igényét. A megtörtént sérelmet pénzzel ugyan nem lehet orvosolni, viszont hiszem, hogy ez is elrettentő erejű lehet, hiszen a zsebét érintő dolgokat mindenki komolyabban veszi – összegezte Buckó.
