A bácsgyulafalvi (telecskai) Celler István úgy véli, kevés indok áll amellett, hogy a továbbiakban állampolgárságával tüntesse ki azt az országot, amelynek bűnüldözése és igazságszolgáltatása hátat fordít a falun élő magyar embernek. Teljesen kiszolgáltatva érzi magát lakhelyén, ahol az anyagi javakat besurranó tolvajok, a baromfiállományt rókák fosztogatják, és ahol éjszaka ellopják azt, amit nappal kihelyeznek.
Az eset még 2011 augusztusában történt. A faluszélen lakó Celler Istvánék disznót vágtak, István az udvaron őrizte a kisütött töpörtőt, hogy kihűljön, mielőtt bevinnék a kamrába, amikor éjféltájon kerékpárcsörgésre lett figyelmes. Zajtalanul kinyitotta a kaput, kikémlelt, és azt látta, hogy a tőle harmadik ház kerítésén két fiatalember mászik át. Az utcai világítás mellett fölismerte őket, ugyanis helybeliek voltak. Telefonon értesítette a zombori rendőrállomást, majd a szomszédoknak is telefonált.
– Vagy kilencen gyűltünk össze anyám háza előtt, ahová beugrottak a fiatalemberek, és csöndben várakoztunk, amíg kiért a rendőrjárőr – meséli Kőműves Károly, akinek édesanyja, Katalin az eset idején Szabadkán tartózkodott. – A betörők megneszelhették a jelenlétünket, mert mire a rendőrség megérkezett, a kertek alján leléceltek. Csakhogy az utca túloldalán lévő bozótosban ott hagyták kerékpárjaikat, ezeket az egyik rendőr és a szomszéd később betolták Cellerék udvarába. Másnap a kerényi rendőrőrsről jöttek, kérdezték, mit vittek el a tolvajok, milyen érték volt a házban. Mondtam, ugyan milyen érték lehetne egy 91 éves asszony házában, aki ráadásul nem is tartózkodik tartósan a faluban, nem vittek el semmit. De harmadnap megjelent egy kerényi ócskavasas, azzal, hogy megvenné az udvaron álló kukoricagórézót. Gondolom, a besurranóknak volt idejük körülnézni.
– Tizenöt éven át tartalékos rendőr voltam, ezért furcsállottam, hogy se a zombori, se a kerényi rendőrök nem vettek föl jegyzőkönyvet az esetről, az utóbbiak csak harmadnapra vitték el a kerékpárokat, azt is jegyzőkönyv nélkül. De nem az őrsre, hanem egyenesen vissza a biciklik tulajdonosához – kapcsolódik a beszélgetésbe Celler István. – Kár nem esett, baj nem történt, el is felejtettük az esetet. Egy hétre rá, dinnyeszezon lévén, elindultam kerékpáron, hogy vigyek anyámnak egy kis dinnyét meg margarint. A feltételezett elkövetők háza előtt egy pótkocsi állt, és több kisgyerek ült a fal mellett. Ahogy elhaladtam a pótkocsi előtt, mögém ugrott egy férfi, és egy szöges végű léccel hátulról leütött, majd ütlegelni kezdett a fejemen, hátamon, karomon. Sikerült föltápászkodnom és eljutnom anyámhoz, ahonnét telefonon értesítettem a rendőrséget. A járőr vitt be a kórházba, ahol ellátták erősen vérző sebemet, majd hazaengedtek, de vissza kellett mennem, mert idehaza elájultam. A rendőrségen az eset után két nappal tettem bejelentést. Aztán a bíróságon se az engem kórházba szállító rendőr, se a tetthellyel szemben lakó menekült házaspár, amely látta az esetet, nem tanúskodott, az utóbbiak azért, mert nem akartak konfliktusba kerülni a cigányokkal.
Csakhogy az ütlegelő tettes másként vallott a rendőrségen. Szerinte és a családtagjai közül nyilatkozó tanú, illetve az intézkedő rendőr szerint Celler István, amikor meglátta a vélt elkövetők édesapját, ahogy az udvaron ül, leszállt a biciklijéről, és szidalmazni, fenyegetni kezdte, tolvajnak titulálta, szexuális és halálos fenyegetést tartalmazó mondatokat mondott. A házban lakó nyomatékosan kérte, hogy menyjen el, ne provokálja, de amikor ez nem történt meg, fölindulásból fölkapta a keze ügyében lévő lécet, és Celler nyomába eredt, aki menekülés közben leesett a kerékpárról, ekkor ő hétszer-nyolcszor hátba vágta, és egyszer fejen ütötte. A rendőrség hivatalból följelentést tett rendháborítás miatt Celler István ellen a szabálysértési bíróságon, míg a verekedővel szemben bűnvádi eljárást kezdeményezett.
A szabálysértési bíróság idén április derekán tárgyalta az ügyet, és Celler Istvánt bizonyítékok hiányában fölmentette azon vádpont alól, hogy Jovanović Željkót és családját életveszélyesen vagy bármiképpen megfenyegette, a bíró viszont bizonyítottnak találta, hogy az édesanyját szidalmazta, és emiatt 3000 dinár pénzbírságra, vagy 5 nap elzárásra és 1000 dináros perköltség megtérítésére ítélte. Az ítélethozatalkor figyelembe vette, hogy a vádlott munkanélküli, mert a büntetési tétel valójában 30 000 dinár vagy 60 nap elzárás.
– A verést és a büntetést is azért kaptam, mert tisztességes állampolgárként bejelentettem egy rablási kísérletet. Akkorát csalódtam az eset nyomán, hogy legszívesebben lemondanék a szerb állampolgárságról, mert ez az állam soha nem úgy viselkedett irántam, mint lojális polgárához. Ha háborúba kellett menni, meg tartalékba, akkor nyomban megtalált, most meg, hogy az igazságomat kellene alátámasztani, ellenem fordult – panaszolja Celler István.
A faluban azt beszélik, sok a lopás, az egyik mobilátjátszó állomás kábeleit állítólag már négyszer elvitték, de az olyan csalás se ritka, hogy megvesznek üresen álló házat, a tulajdonosnak adnak néhány száz eurót, azzal, hogy a maradékot átíratás után kapja meg. Aztán meg csak nézheti, hogy a házból eltűnt ajtó-ablak, kiszedték a horogfákat, eladták a nagykaput, kitépték a falakból a vezetékeket…
– Valóban gondot okoznak a lopások – mondja Elvegyi Ákos, a helyi közösség titkára. – A közelmúltban a Kossuth és a Petőfi utcákban betonkarókkal és a rájuk erősített rézlemezekkel jelölték meg, merre halad a gázvezeték. Másnap reggelre az összes rézlap eltűnt. Lopják a baromfit, ahol nem ember, ott a rókák, és ezek ugyancsak a két említett utca lakóit fosztogatják. Legutóbb az egyik parasztgazdaság udvarában leszerelték és elvitték felnistől egy traktor-pótkocsi kerekeit. Ősszel meg a termést lopják gátlástalanul. Feltétlenül szükség lenne a folyamatos rendőri jelenlétre. Ezt az is bizonyítja, hogy az elesett honvédek emlékére állított tábla fölavatását követően két hétig a faluban állomásozott egy rendőrjárőr, akkor nem történt lopás – magyarázza a titkár.
