A ló egykoron meghatározó volt a magyar nép életében, ma viszont kevesen mondhatják el magukról, hogy ültek lovon vagy tudnak lovagolni. Nem ez a helyzet a kishegyesi Cékus családdal, ahol ifj. Cékus Árpád, valamint két lánya, Lenke és Noémi is aktívan lovagolnak, Árpád felesége, Jutka, pedig „barátkozik” a lovaglással.
A család 5 éve tart lovakat, s ez mára életük meghatározó részévé vált. Az egész Árpád édesapjától, id. Cékus Árpádtól indult el.
– Apám 10–12 éve tart pónikat, és mindkét lányom még kiskorában elkezdett lovagolni. A gyerekek lassan kinőtték a pónikat és apám szólt, hogy venni kellene egy lovat. Én odáig nem foglalkoztam ezzel, de a lányom nagyon szeretett volna, mert a tata azt mondta, hogy szükség van rá. Mindenféle szakértelem nélkül kezdtünk lovat keresni, a lányomnak rögtön megtetszett egy sérült térdű, de végül egy újsághirdetés alapján Újvidék környékén rábukkantunk Szonjára. Elsőre megtetszett és megvettük. Jó választásnak bizonyult, azóta is többen dicsérték. Szonját betettük a tatához a pónikarámba és én azt hittem, hogy ezzel levettem a lóról a gondot, nem kell vele többé foglalkozni. Egy hónap múlva a tata szólt, hogy vigyem a lovat, mert összetörte az egész istállót. Szonja akkor 2,5 éves volt és jóval nagyobb, mint a pónik. A póniistállóban mindent megemelt és széttört. Ekkor megvettem egy romos házat és építettem egy épületet a számára. Az objektum nem kimondottan istállónak készült, de Szonjának megfelelt. Közben rájöttünk, hogy a hely elég nagy, ezért vettünk a kisebbik lányunknak is egy lovat. És ha már két ló volt, akkor úgy voltunk vele, hogy elfér a harmadik is. Aztán kellett egy tartalék ló is, hát vettünk egyet. Később Tordán találtunk egy nagyon szép csikót, alkudoztunk rá és ezt is megvettük. Topolyáról ajándékba érkezett hozzánk egy angol telivér, és így lassan összejött 10 ló – mesélte Árpád, aki mára egy egész kis ménessel büszkélkedhet.
Cékusék két lánya kis koruk óta lovagol, de a családfőt sokáig nem érdekelte a lovassport. Az első ló megvásárlását követő télen a lányok őt is rávették, hogy lovagoljon egyet. Árpád azóta is „nyeregben van”, a lovaglás a szenvedélyévé vált, most terepversenyeken vesz részt a lányaival. Felesége, Jutka a családi csapat menedzseri szerepét tölti be, de elárulta, hogy minden verseny alatt izgul, fél, hogy valami baj történik. Félelmei nem alaptalanok, derült ki, a nehéz terep és a megerőltető lovaglás miatt előfordul, hogy a mezőny fele sem fejezi be a versenyt.
A lovaglás nemcsak szenvedély a Cékus családban, hanem összekötő kapocs is. Árpád elmondása szerint a ló egy olyan téma, amiről bármikor elbeszélgethet lányaival. Idősebb lánya, Lenke a saját jövőjét is lovak mellett képzeli el. Most 18 éves, már 11 éve lovagol és a jövőben lovas terapeuta szeretne lenni. A lovaglást pónikon kezdte.
– A tatámék vásároltak pónikat, s ott kezdtem lovagolni, Butterer Lajos bácsi tanított bennünket. Később, amikor leért a lábam a póniról, kaptam egy nagy lovat, s azóta is azon lovagolok. Korábban jártam versenyekre, de már előre lehetett tudni, hogy ki nyer, és nem szeretem az ilyesmit. Most apum és a húgom járnak terepversenyekre, én inkább itthon maradok és gyerekeket tanítok lovagolni. Kezdetben csak a barátnőimet tanítottam szórakozásból, később apámat, végül más településekről is megkerestek, hogy tanítsam meg őket lovagolni. Nem tudom miért, de inkább vidékről jönnek hozzánk, a hegyesiek nem igazán érdeklődnek a lovaglás iránt. Jelenleg 6 diákom van, a jövőben pedig lovas terapeuta szeretnék lenni. Ez azt jelenti, hogy beteg gyerekekekel fogok foglalkozni a lovak segítségével. A lovasterapeuta-képzés 2 év, Magyarországon jelentkezhetnek rá okleveles pszichológusok. Erre nálunk is lenne igény, de itt nincsenek képzett szakemberek. Tudok olyan „lovas terapeutáról”, aki az interneten nézte meg, hogy mit hogyan kell csinálni – mondta el Lenke.
A Cékus család mindennapjainak részévé vált a ló és a lovaglás, adta magát az is, hogy részt vegyenek a Vajdasági Vágtán. Árpád Bácsfeketehegyet képviseli (felesége innen származik), lánya, Lenke pedig Kishegyest. Árpádnak erre az alkalomra külön lovat kellett vennie, ugyanis vágtán csak 5 évnél idősebb lovak vehetnek részt, az ő arab félvére viszont csak 4 éves. Egy holsteinire esett a választás, de meglátása szerint már kevés az idő, hogy megfelelően felkészítse a vágtára, noha a ló kezd jó eredményeket produkálni. Lenkének nem voltak ilyen gondjai, ő kedvenc lovával Szonjával, a 7 éves kancával indul. Jól ismeri a ló képességeit, de a vágtára inkább barátkozásként, mintsem versenyként tekint. Fő a részvétel – mondta. Azt hiszem, ez a mondat elárulja, hogy a Cékus családban nem a győzelem, hanem a ló és a lovaskultúra szeretete a legfontosabb.
