Ki tudja, hány őshonos zöldségféle és gyümölcsfajta tűnt el a vidékünkről? Szerbiában eddig még nem készült olyan kimutatás, ami tartalmazná az autochton gyümölcsöket és zöldségféléket, így azt sem lehet tudni, hogy hányfajta növényt szorított ki az intenzív termelés. A még megmaradt régi gyümölcs- és zöldségfélék megőrzése érdekében azonban fontos lenne, ha helyi növényi génbankok jönnének létre – vallja Ivana Petrović, a Belgrádi Egyetem Mezőgazdasági Karának munkatársa, aki a saját szülőhelyén kezdett el ezzel foglalkozni, a Vranje melletti Mionicán megalakította az autochton gyümölcs- és zöldségfélék első növényi génbankját.
Az ősi gyümölcsfajták helyett ma hibridek teremnek a gyümölcsösökben (Miklós Hajnalka felvétele)
Ivana Petrović Mionica és Belgrád között ingázik, Mionicához a családja és szenvedélye, az autochton zöldségek és gyümölcsök felkutatása köti, Belgrádhoz pedig a munkahelye. A fiatal biológussal Zimonyban találkoztunk, az egyetemtől nem messze. Szenvedéllyel beszélt a projektumról, amelybe bevonta az egész családját.
Mint mondta, egyelőre a lelkesedés hajtja és az elszántság, a fizetéséből fedezi a költségeket, de hisz abban, hogy a lakóhelyén egyre többen döntenek majd az őshonos gyümölcsök termesztése mellett, hiszen az ízük és az illatuk páratlan, összehasonlíthatatlan, bár igaz, hogy nagyobb hozammal kecsegtetnek a hibridek.
– A helyi növényi génbankok elképzelése teljesen más, mint a batajnicai (a Nemzeti Referencialaboratórium Igazgatósága keretében működő) növényi gépbanké. Élő elveken alapszik, vagyis nemcsak tárolja a magvakat, hanem igényli az aktív termelést, illetve azt, hogy pontosan tudjuk, melyik mezőgazdasági termelő pontosan melyik növények termesztésével foglalkozik. Ezek a génbankok kisebb területen működnek. Mionica kis település, így egy ilyen génbank működtetésére ideális, éppen azért, mert minden termelővel kapcsolatot tarthatunk fenn.
Ivana Petrović: Lelkesedés és tudás kell elsősorban, a pénz mellékes (Miklós Hajnalka felvétele)
Ez tehát egy zárt rendszerben működő génbank?
– Nem, nem az. Azt szeretnénk elérni, hogy pontosan tudjuk, és biztosak legyünk abban, hogy bizonyos gyümölcsfajtát vagy növényt melyik termelőnél fogunk megtalálni, és biztosan tudjuk, hogy az adott növény nem fertőzött. Nem vagyunk zártak, bárki kérhet tőlünk vetőmagot vagy oltásra ágakat. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy jó lenne, ha például Bánátban nem termesztenék ugyanazt a növényt, ami a hegyvidékre jellemző. Mindenkinek a saját vidékére jellemző növényt kell termesztenie, azokat a növényi fajokat, amelyek az évszázadok alatt éppen ott terjedtek el, hiszen ott tudnak elérni vele jó eredményeket. Ezért is lenne fontos, ha minden régió saját növényi génbankot hozna létre.
Milyen fázisban van a mionicai génbank működése?
– Létrehoztuk Mionica községben az ország első ilyen jellegű génbankját, és úgy tervezzük, hogy a kelet-szerbiai Homoljén is létrehozzunk egy génbankot. Természetesen készek vagyunk segítséget nyújtani mindenkinek, aki a saját területén szeretne működtetni ilyen génbankot. Fontos, hogy olyan egységes standardokat állítsunk fel, amiket minden génbank tiszteletben tart.
Jelenleg folyik az adatgyűjtés arról, hogy mely területen, hol találhatunk még autochton növényeket. Feljegyezzük, hol találhatunk régi gyümölcsfákat, és gyűjtjük a magokat. Mionicán az Okvir Života ökológiai mozgalom működteti ezt a növényi génbankot. Sajnos a terepi munka anyagi kiadásokkal jár, hiszen körbe kell járni a falvakat, összeírni a fákat és a növényeket. Jelenleg saját eszközökből fedezzük a kiadásokat. Sajnos Szerbiában egyelőre nem létezik egyetlen alap sem, amely a régi növényi fajok megőrzésére irányulna, habár az országos mezőgazdasági stratégia foglalkozik az autochton növényi fajokkal, de még a stratégiában is kiemelték, hogy nem végeztek felmérést, és az ország nem rendelkezik az őshonos fajos nyilvántartásával. Mi elkezdtük ennek a rendszernek a kialakítását, mert csak ez után készülhet el egy adatbázis, ami alapján tudni fogjuk, hogy hol melyik fajokat találjuk meg. Őszre oltóiskolát indítunk, ahol megmutatjuk az érdeklődő termelőknek, hogyan tudják beoltani a régi gyümölcsfajtákat. Így azok is tanulhatnak, akik nem tudtak eddig oltani, de azok is, akik az autochton növények termesztésével szeretnének foglalkozni.
Egyik ősi gyümölcsfajtánk az árpaérő körte (Miklós Hajnalka felvétele)
A feketicsi meggy (Miklós Hajnalka felvétele)
Hosszú távú, tízéves tervünk között szerepel egy laboratórium létrehozása is, amiben az ültetőanyag tisztaságát ellenőriznénk. Egyébként nincs szükségünk feltétlenül saját laboratóriumra, hanem jó volna, ha az állami laboratórium magára vállalná ezt a feladatot.
Emellett jó lenne egy gazdasági értékbecslést is elvégezni, hiszen a termelőknek is tudniuk kell, hogy miért termesszenek éppen autochton fajokat. Sajnos nem lehet csak szeretetből termelni, az autochton terménynek bizonyos elsőbbségeket kell élveznie.
Milyen logisztikát követel egy ilyen génbank működése?
– A legfontosabb a szándék és a tudás. A pénz nem annyira fontos, hiszen mi is a működésünk kezdetén azokat a módszereket alkalmaztuk, amelyek az elődeink rendelkezésére álltak. A növényi magokat papírzacskókban őrizzük, és oltással szaporítunk. A világon érvényes előírások szerint külön helyiségre lenne szükség, meghatározott páratartalommal és hőmérséklettel ahhoz, hogy a magot hosszabb ideig meg tudjuk őrizni. Jelenleg nincs ilyen helyiségünk, így a régiek által alkalmazott alternatív megoldásokat alkalmazzuk, száraz helyen őrizzük a magokat. Jelenleg úgy működünk, mint bármelyik kisgazdaság.
Mennyire érdeklődnek a termelők a régi növényfajok iránt? Valamiért mégiscsak kiszorították őket a hibridek.
– Egyes tapasztalt oltóktól tudjuk, hogy gyakran felkeresik őket, és a régi növényfajok iránt érdeklődnek. Mindenekelőtt a termelők saját maguk miatt keresik ezeket a fajokat, mert emlékeznek még ezeknek a növényeknek a termésére, az ízére és illatára. Másrészt pedig vannak olyan termelők, akik felismerték a saját piaci esélyüket a vásárlók körében. Az autochton növények kiválóak a biotermeléshez, hiszen jól alkalmazkodnak az időjárási viszonyokhoz és jobb a tűrőképességük, vagyis könnyebb a termesztésük.
A hibridek a hozammal szorították ki az autochton fajokat. A zöld forradalom magával hozta az intenzív termelést és a monokultúrát, illetve a sűrűbb ültetést. Régen az egyik régi kukoricafajt ritkábban kellett ültetni, hogy teremjen, de ezt a helyet is kihasználták a termelők, a kukorica közé babot ültettek, vagy tököt. Erre ma már nincs példa.
Az ősi szántóföldi növényeket kiszorították a hibridek (Miklós Hajnalka felvétele)
Régen a kukorica közé babot vagy tököt vetettek, ma már ilyenre nincs példa (Miklós Hajnalka felvétele)
Sajnos a legnagyobb gondot az autochton fajok esetében a zöldségfélék jelentik, sokkal gyorsabban tűnnek el, különösen azok, amelyekről mind ritkábban hallunk, például a csicseriborsó vagy a nagy szemű bab. Ezek felkutatásában a kis kertészeteket keressük fel. Elsősorban azokat a gazdaságokat, amelyekben idős emberek élnek, hiszen ők őrzik ezeket a növényeket. A tapasztalat azt mutatja, hogy az idős női gazdaságok ragaszkodnak a régi vetőmagokhoz. A gyümölcsök kevésbé vannak veszélyben. Például sokan hiányolják a lubeničarka körtét, de én már találtam öt régi fát is, ahonnan fiatalító anyagot tudunk begyűjteni.
Nem késtünk még el a növényi génbankok megalakításával?
– Egyrészt elkéstünk, másrészt nem, mert azt mentjük, amit még meg lehet menteni. De ha figyelembe vesszük, hogy az agrodiverzitás 70 százaléka a múlt században eltűnt, akkor felvetődik a kérdés, hogy már most mit veszítettünk – fűzte hozzá Ivana Petrović, aki azt is elmondta, hogy az autochton fajok felismerésében a szakmai tapasztalatra és a növények kiváló ismerőire támaszkodnak.
Őszre Belgrádban az autochton gyümölcsökből és zöldségfélékből kiállítást rendeznek, ahol meg lehet tekinteni ezeknek az őshonos növényeknek a termését, és természetesen a termelők olyan kész termékeket is hoznak magukkal, amik ezekből a termésekből készültek. Mint arra Ivana Petrović rámutatott, a legtöbbször a növényeket éppen a felhasználási céljuknak megfelelően nevezték el, így a kolačara almát a süteménykészítésben használták, a lončara körtét pálinkafőzéshez, a takuša körtét pedig szárították, így íz alapján is alkalom lesz megismerkedni ezekkel a gyümölcsökkel.
