A Formula–1-es szezon nem lassít: Japán után Bahreinben folytatódik a világbajnokság. A sivatagi pálya a téli teszteknek köszönhetően minden csapat számára ismerős terep, így nem véletlen, hogy sokan itt vetik be fiatal tehetségeiket az idény során kötelezően előírt újoncprogram keretében. A Bahreini Nagydíj pénteken délután kezdődik az első szabadedzéssel, amely közép-európai idő szerint 13.30-kor kezdődik.
A nap második edzését kora este, 17 órakor tartják. Szombaton ismét délutáni programmal folytatódik a hétvége: a harmadik szabadedzést 14.30-kor, az időmérőt pedig 18 órakor tartják. A vasárnapi futam rajtját szintén a késő délutáni órákra időzítették: a lámpák 17 órakor alszanak ki. A bahreini hétvége különlegessége, hogy a királykategóriával együtt a Formula–2 és a Formula–3 mezőnye is pályára lép, így teljes autósportcsomag várja a szurkolókat a sivatagi helyszínen, amely ezúttal is villanyfényben fogadja a versenyzőket.
A Red Bull Racing sem kivétel: a világbajnoki címvédő Max Verstappen autóját pénteken Ayumu Iwasa vezeti. A japán pilóta nem új szereplő a csapatban, évek óta a Red Bull utánpótlásprogramjának tagja, az idén a Super Formulában versenyez, és a háttérben a Red Bull és a Visa Cash App RB tartalékversenyzőjeként is számolnak vele. Pénteki F1-es edzésen már kétszer bemutatkozott, ám ez lesz az első alkalom, hogy a főcsapat színeiben ülhet F1-es autóba egy nagydíjhétvégén. A Red Bull nem az egyetlen csapat, amely a jövő versenyzőit teszteli Bahreinben: összesen hat istálló él a lehetőséggel, hogy az idény során kötelezően előírt négy újoncbevetés egyikét már most letudja. A Ferrari a svéd Dino Beganovicot ülteti autóba, a Mercedesnél a dán Frederik Vesti kap lehetőséget, az Aston Martinnál a brazil Felipe Drugovich veszi át az egyik autót, a Williams a brit Luke Browningot küldi pályára, a Haasnál pedig Ryo Hirakawa mutatkozik be – ezzel pedig három japán is jelen lesz az első szabadedzésen.
Ayumu Iwasa ideiglenesen épp honfitársa, Cunoda Juki csapattársaként vezetheti a Red Bullt, miközben Hirakawa a Haast. A pályán tehát péntek délután három japán pilóta is feltűnik, ami igazi különlegesség az F1 történetében.
A mezőny tehát nemcsak a győzelemért, hanem a jövője építéséért is küzd Bahreinben – az első szabadedzés most sokkal több egyszerű bemelegítésnél.

Nyitókép: Cunoda Jukival együtt három japán pilóta lesz a behreini aszfalton (Fotó: Beta/AP)