A legnagyobb szabadság az, amikor a maga teljességében meg tudjuk élni a pillanatot, félretéve a múlton való agyalást, vagy a jövőnk felé irányuló kíváncsiságunkat. Kell tudnunk lelkesedni a jelen pillanatért, hiszen csak így tudjuk a minket körülvevő emberekkel tartott kapcsolatainkat megfelelően értékelni és egyben észrevenni, hogy egy közösséghez tartozunk. Persze számos módja van annak is, hogy ezt ki hogyan teszi. Valaki színházba jár, valaki túrázik, valaki egyházi közösség tagja, hímzőkörbe jár, motorozik, vagy éppen egy könyvklubban találja meg a helyét. Ahány ember, annyi példa, ám a lényeg ugyanaz. Érezni azt, hogy tartozunk valahová, hogy számítunk, hogy valaminek a részesei vagyunk, igazi láncszemek.
Ótos András felvétele
A mindennapok forgatagában szükségünk van a közösségi élményre, és arra, hogy néha megálljunk és élvezzük a pillanat adta szépséget. A néptánc számomra pont ilyen. Teljesen le tud húzni a földre, képes ott tartani a jelenben, képes arra, hogy teljességében érezzem az „itt és most” élményét. Ilyenkor egy olyan örömforrásban lehet részem, ami nem engedi, hogy pluszgondolatok cikázzanak a fejembe, csak hagyja, hogy a maga nemes egyszerűségével átjárjon és boldoggá tegyen a tánc. Hagyja érezni, hogy egy közösséghez tartozom, hogy összeköt másokkal valami, ami nekik is legalább annyira a részük, mint nekem. Egy dal, egy mozdulat, egy forgatás, egy karikázó, egy kölcsönadott kaláris, tulajdonképpen bármi, ami a miénk, és amitől érezzük, hogy egy közösséget alkotunk. Egy olyan közösséget, ami meg van fűszerezve magyar hagyományainkkal, és amitől ez a miliő megmutatja, hogy egy nemzethez tartozunk.
A Gyöngyösbokréta és a Durindó ezt mind magában hordozza felnagyítva, egy helyre gyűjtve mindenkit, aki ennek a közegnek valahol, valamilyen formában tagja és mindennapi részese. A kétnapos esemény, ami hosszú évek óta tartópillére annak az egységnek, amit a határon túli magyarok képviselnek hagyományaikon keresztül, ami megmutatkozik a táncokban, viseletekben, azokban a magyar népdalokban, amiket egyszerre énekelnek egy-egy táncházban, és amit magukkal visznek, bárhova is sodorja őket az élet. A számok is jól példázzák, hogy mennyire sikeres vajdasági fesztiválról beszélünk, hiszen a Gyöngyösbokréta 56. alkalommal, a Durindó pedig 43. alkalommal kerül megrendezésre, és a fellépők száma is a lelkesedést mutatja, hiszen csaknem 2000 fellépője lesz az idei, Horgoson tartandó rendezvénynek. Az pedig sokak számára külön öröm, hogy a rendezvény vándorol, mindig más település lehet büszke arra, hogy otthont adhat e színvonalas két napnak, ami évről évre nagyobb tömegeket vonz, hiszen olyan értékeket képvisel, ami segíthet abban, hogy elhelyezzük magunkat a világban, képet adva más kultúráknak is, hogy ezek vagyunk mi, ez a mi hagyományunk.
Hétköznapok szintjére vetítve, kimondottan tetszik, hogy egy-egy néptánccsoporton vagy népdalkörön belül az ember észreveheti az egyes személyek „szerepeit”, hogy az adott közegen belül ki mit képvisel, mi a jellemző rá. Akár egy családban, amelyben megvan a gondoskodó anya, vagy az erős és bátor apa szerepe, a mindenkire figyelő nagymamáé vagy az aranyos kisöcsié, akit az egész család babusgat, mert még olyan fiatal.
Ezek egy néptánccsoporton belül is leosztódhatnak kimondatlanul, hiszen minden csoportban van mókamester, megfontolt, „mindenki hozzá fordul tanácsért” típus, a háttérbe húzódó, mégis minden próbán jelen lévő lelkes tag, vagy akár a tyúkanyó, aki előszeretettel terelgeti a többi lányt, ellátva mindenkit kiegészítőkkel egy-egy fellépés előtt, hiszen olyan úgysincs, hogy mindenki hozzon mindent. Ilyenkor nincs gond, mert a figyelmesebb néptáncos kistáskájában ott lapul legalább 5-6 pár fülbevaló és kaláris, piros rúzs és szalag, hullámcsatok, amiket bármikor kölcsön tud adni. Számos olyan apróság van, ami ennek a közegnek a szerves részét képezi, amit csak akkor tudsz igazán megélni, ha Te magad is benne vagy. Nem baj, ha elrontod az alsószoknya kikeményítését, vagy nem mindig énekled kristálytisztán a dalt, amit más kilométerekre zeng tökéletesen, nem baj, ha a már jól ismert lépést mégis elrontottad, vagy éppen lazán fontad be a hajad és a színpadon kiesik belőle a pántlika, amíg szívből élvezed azt, amit csinálsz. Nem kell aggódni, hogy egy figura nem megy, hiszen nem maradunk le semmiről. Ha nem megy elsőre, majd megy századszor, az a lényeg, hogy ne hagyjuk abba, és maradjunk kitartóak.
Ha a tetteid, a mozdulataid, a hangod tükrözik, mindazt a lelkesedést, ami benned van, az a lényeg. Ha az, amit képviselsz, kellő erővel van tele, az hegyeket lesz képes megmozgatni!
