Hányan vannak az aprószentek? Az idősebb olvasóink között bizonyára akadnak olyanok, akiknek gyermekként feltették ezt a kérdést ezen a napon. Valószínűleg arra is emlékeznek, hogy pálcával vagy fűzfavesszővel addig suhintották őket, amíg meg nem mondták a helyes választ. A nagyszüleimtől hallottam először az aprószentek napján történő suprikálás szokásáról. Gyermekként nem értettem az egészet, mivel egyetlen egy pálcaütést sem kaptam ezen a napon. Már akkor sem járták az utcákat a suprikáló fiúk.
Gergely Árpád felvétele
A keresztény hagyomány szerint december 28-án, aprószentek napján azokra a kisdedekre emlékezünk, akiket Heródes király végeztetett ki Jézus Krisztus keresésekor. Máté evangéliumában olvashatjuk, hogy amikor Heródes megtudta a napkeleti bölcsektől, hogy a zsidók királyát, vagyis a Messiást keresik, megbízta őket, hogy miután megtalálták, térjenek vissza Jeruzsálembe, és jelentsék neki. A Megváltó Betlehemben jött a világra, a bölcsek arannyal, mirhával és tömjénnel ajándékozták meg. Álmukban egy jelenést láttak, amely arra figyelmeztette őket, hogy ne menjenek vissza a királyhoz. Így is tettek. Jézus nevelőapjának, Józsefnek álmában megjelent egy angyal, és figyelmeztette, hogy családjával szökjön Egyiptomba. Mivel a napkeleti bölcsek nem bukkantak fel, Heródes haragra gerjedt, és kivégeztetett minden kétéves és annál fiatalabb fiúgyermeket Betlehemben és környékén. A Krisztusért vértanúhalált halt ártatlan kisgyermekeket nevezik aprószenteknek. Azt, hogy hányan voltak ezek a gyermekek, pontosan nem tudni. Voltak, akik egy tucat gyermekről beszéltek, mások a Jelenések könyvére hivatkozva 144 ezerre teszik a számukat. A tudósok szerint 20–30 kisfiú esett áldozatul Heródes kegyetlenségének. Arany János Ráchel siralma című versében emlékezett meg erről a véres eseményről:
,,Íme, a szép tavasz kiesett az évből,
Egy nemzedék holt ki az emberiségből,
Nyugszik temetőben;
Serdül Bethlehemnek, felnő számos ifja:
De egynek se lészen születése napja
E két esztendőben.”
A néphagyomány szerint ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek emlékére. Ez a szokás az egész magyar nyelvterületen elterjedt volt. Vidékenként változott az elnevezése, aprószentekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak is nevezték. Célja az egészség megőrzése volt. A legtöbb helyen a fiúgyermekek, a legények és a pásztorok jártak vesszőzni. Szerencse- és egészségkívánó mondókák kíséretében gyengéden megveregették a lányokat, az asszonyokat és a gyerekeket. Úgy tartották, hogy akit megvesszőznek, nem lesz keléses. Topolyán a vesszőző családfő azt kérdezte: „Hányan vannak az aprószentek?” Еrre azt kellett felelni: „Minden sarokba egy szakajtóval.” Erre a kérdésre azt is lehet válaszolni, hogy háromszázhatvanöten, illetve azt is, hogy száznegyvennégyezren vagy annál is többen.
Doroszlón virgácsolásnak nevezték ezt a szokást. Leginkább a lányokat, az asszonyokat virgácsolták. A legények a lányoktól szalagot kaptak a virgácsra, emellett sonkát, kolbászt és tojást is adhattak nekik. Székelykevén egyes családokban a gazda végezte a vesszőzést. Reggel korán kelt, és bement a szobába, megvesszőzte a feleségét, majd a még ágyban fekvő gyerekekről lehúzta a takarót, megvesszőzte a lábukat. Ezután az istállóban levő állatok kerültek sorra, hogy azok is egészségesek legyenek. Úgy hitték, hogy minél többet kapott valaki a vesszőzéskor, annál egészségesebb lesz az új esztendőben.
Sok helyen ezen a napon sepertek ki először karácsony óta. Általában napkelte előtt sepertek fel. Doroszlón, Székelykevén a ház körül is összesepertek, a szemetet pedig a gyümölcsfák tövére szórták, hogy a termés bő legyen, de ne lepjék el a férgek. A karácsonyi szakajtóban levő gabonából minden állatnak adtak. Csantavéren azt tartották, hogy ha ezen a napon esik az eső, sok halott kisgyermek lesz. Aprószentek napján az asszonyok nem moshattak.
Mára már mindez feledésbe merült. A karácsony utáni napokban a szilveszteri mulatságra készülnek az emberek. A boltok és a bevásárlóközpontok ismét megtelnek. Van, aki kétségbeesetten próbálja becserélni a karácsonyi ajándékait valami hasznosabbra, mások pedig már hűtik a pezsgőt. A malac lassan bekerül a sütőbe. Az otthonok még tele vannak, nem indult meg a külföldi vándoráradat. Az utcákon karácsonyi fények. Van, aki az újévi fogadalmain gondolkodik, számot vet, értékel. Év végi leltárok, elszámolások napjai ezek. Még elcsíphetjük az utolsó leárazást. Itt az utolsó remény, hogy megtaláljuk a ruhánkat a szilveszterezésre. Van, aki már csomagol, hiszen egy másik országban fogja érni az új esztendő. Hamarosan az estét betölti a pezsgőpukkanás, a petárdazaj és a tűzijáték. Egymásnak boldog új esztendőt, erőt, egészséget, örömöt kívánunk. Néhány napig sziporkáznak a jókívánságok. Azután pedig minden kezdődik elölről. A szürke hétköznapok, a taposómalom, az állandó rohanás... Aprószentek napján ma már nem kerülnek elő a fűzfavesszők, és nem járják a falut a suprikáló legények. Csak a templomban felolvasott napi evangélium emlékeztet arra, hogy miért siratja Ráchel elveszett fiait.
