A történelmi Moldva északnyugati részében fekvő Botosán kapcsán egy megyei lap az idei újévi ünnepek után különös jelenségre hívta fel a figyelmet. Riporterei kiderítették, hogy a város csatornahálózata szabályosan eldugult a vécébe dobott, megromlott élelmiszerektől. A csatornatisztítóktól kapott információk szerint elsősorban kolbásztól, májastól, zsírtól szabadultak meg a lakosok, de töltött káposzta, sültek, sütemények, papírszalvéták is bőségesen kerültek a csatornába. A vállalat képviselői szerint minden évben karácsonytól kezdve újév utánig folyamatosan, éjjel-nappal tisztítaniuk kell a csatornahálózatot, hogy a dugulást megelőzzék. A legnagyobb veszélyt a főzéshez használt olaj és zsiradék jelenti, amelyek megszilárdulva teljesen elzárják a csatornákat. Abszurd, nem? Még az ókontinens legszegényebb régiói között számon tartott romániai Moldvában is annyi élelmet dobnak el, hogy azt a csatornahálózat nem tudja elnyelni?! Mi történik akkor a világ gazdagabb felében, vagy akár nálunk?
Noha tudjuk, a karácsony és az új év köszöntése egyben a pazarlás idejét is jelenti, amikor bocsánatos bűn túlkapásokba esni akár evés-ivásról, főzésről, vagy ajándékozásról van szó. Az ünnepek utáni kijózanodás része pedig az is, hogy szembesüljünk a következményekkel. Megdöbbentő számok látnak napvilágot arról, mennyi élelmiszer megy veszendőbe a világon. A hozzáértők globális méretű „járványról” beszélnek, hiszen világszerte az előállított élelem több mint 30 százaléka kerül szeméttelepre, ahol rothad, bomlik, miközben nagy mennyiségű veszélyes gázt, metánt bocsát ki. Sajnos a háztartási élelmiszer-hulladékok nagy része kommunális hulladékként végzi, és ez környezeti szempontból a legkedvezőtlenebb megoldás. Hozzáértők kiszámították, hogy a világ üvegházhatású gázkibocsátásának 8 százalékáért épp a pazarlás felelős. Mindeközben nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a felhasználatlan élelem előállításához is jelentős energia, víz, csomagolóanyag, szállítási költség járult, ami csak tetézi a bajt.
A pazarlás mértékét kizárólag becsülni lehet, azonban reálisabb képet kaphatunk, ha e becslés háztartási mérésen alapszik.
Sejti, mennyi élelmiszert pazarol el? Ugye, nem!
A különböző felmérések azt tükrözik, hogy az EU-s tagországokban évente 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, amelynek értéke eléri a 143 milliárd eurót. Szerbia sem igen marad el, itt naponta 676 tonna élelmet dobnak kukába a háztartások, ami évente hozzávetőlegesen 247 ezer tonnát tesz ki – mutatta ki a Környezetfejlesztési Központ elemzése, mely az első hivatalos felmérés a szerbiai háztartások élelempazarlásáról. Képletesen szólva: ha az eldobott ennivalót teherautókba csomagolnánk, a járművek egymásba érnének Szabadkától Kragujevacig. Eszerint minden egyes szerbiai polgár – kortól és nemtől függetlenül –, átlagosan 35 kilogramm élelmet vet szemétre évente, aminek értéke megközelíti a 10 ezer dinárt. Legkevésbé a kenyeret becsüljük, ebből 10,18 kilogramm kerül a kukába, de húsból is 7,18 kg. Harmadik helyen a tej szerepel (6,74 liter), majd a gyümölcs (5,7 kg) és a zöldségfélék (5,33 kg). A központ munkatársai arra is keresték a választ, hogy miért dobunk el ilyen sok élelmiszert. A megkérdezettek 67 százaléka a megromlott állagra hivatkozott, sokan azonban egyszerűen nem kívánnak maradékot fogyasztani, vagy nem tartják eléggé biztonságosnak az újramelegített ételt.
Naponta tapasztaljuk, hogy egyre szegényebbek a szegények, mind többen szorulnak segítségre. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy Szerbiában 700 ezer ember éhezik, minden 12. polgár pedig nem tud napi háromszori étkezést megengedni magának. A lakosság negyed része szegénységben él, ami azt jelenti, hogy havonta 15 600 dinárnál is kevesebb a bevétele. A gyerekek 29 százaléka szegénységben nevelkedik. A szegények 25 százaléka nyugdíjas, vagyis a hónap végén a gyógyszer és az élelem közül kell választania, mert mindkettőre nem telik. Egyes számítások szerint havonta 350 tonna élelemre lenne szükség ahhoz, hogy ezek az emberek is jóllakjanak, amit megfelelő logisztikával el is lehetne érni. Vagyis a fő probléma nem az élelemhiány, hanem annak koordinálása: átvétele, szállítása, kiosztása a rászorulók között.
Nem titok, hogy nemcsak a háztartások, hanem az éttermek is hihetetlen mennyiséget, az elkészített étel csaknem ötödét dobják naponta a kukába. Adományozó készségük ugyan gyakran megvan, de az élelmet megfelelően kellene tárolni, el kellene szállítani, s ez külön kiadást jelentene. Arról nem szólva, hogy Szerbiában megadóztatják az adományozást, még az élelem esetében is! Magyarán, nincsenek meg a feltételek az éttermekben el nem fogyasztott élelem jótékonysági célokra való fordítására.
A gyakorlati akadályok ellenére a szerb fővárosban működik egy humanitárius szervezet, egy élelmiszerbank, melynek fő tevékenysége épp ez: az ételtöbbletet összegyűjteni és kiosztani a rászorulók között. A BHB, vagyis Banka hrane Beograd nevű szervezet havonta 125 tonna ennivalót adományoz, 110 jótékonysági szervezettel tartja fenn a kapcsolatot, melyek a kiosztásban segédkeznek, és 9 ezer rászorulón segít, közöttük a biztonságos házak lakóin, munkanélkülieken, rokkantakon, betegeken, sajátos bánásmódot igénylő gyermekeken, stb.
Az élelempazarlás megfékezésére elengedhetetlen a folyamatos felvilágosítás, a szemléletformálás is a termelőktől kezdve a végső fogyasztókig. Ennek egyik közvetlen és hatásos módja a film. A szerb fővárosban tavaly ősszel 10. alkalommal szervezték meg a Green Fest-et, a zöld kultúra fesztiválját, melyen bemutatták Anthony Bourdain nemrég elhunyt, neves amerikai tévés szakács utolsó filmjét, melyben kollégáival megmutatta, hogyan lehet hihetetlen porciókat összeállítani a már kidobásra szánt ételből. Célja az volt, hogy rámutasson, miként változtathatunk vásárlási, főzési, étkezési és újrahasznosítási szokásainkon, ami egy ésszerűbb élelmiszerláncot eredményezne, ráadásul hozzájárulna a klímaváltozás enyhítéséhez, ami máris a XXI. század egyik legnagyobb kihívása az emberiség számára.
