Vajon elgondolkodtak-e már azon, miből élnek falun az idősek? Különösképp azok, akik mindössze néhány holdon gazdálkodtak. Míg tudtak dolgozni, dolgoztak, ha nincs gyerekük vagy hozzátartozójuk, akik segítenék őket, mit tesznek? Hogyan lehet egész hónapban élni 12 ezer dináros földműves-nyugdíjból? Ha nem fizet áramot, nem vásárol fűtőanyagot, nem tisztálkodik, nem fogyaszt orvosságot, akkor a földműves-nyugdíjasnak napi 2,3 euróból kell megélnie, ami másfél liter tejre, egy-egy kiló kenyérre és krumplira elegendő. Nincs más hátra: vagy eladja örök áron a még meglévő néhány hold földjét vagy kiadja árendába. A földműves-nyugdíjasok Szerbiában a legszegényebbek kategóriájába tartoznak, pedig egy életen át dolgoztak! Tonnaszámra termelték a gabonát, kapáltak, zsákoltak, nevelték a sok jószágot, amit egykor volt kinek eladni, és munkájukból meg tudtak szépen élni, mert működött az állam, meg a piac…
Gergely Árpád felvétele
Az árenda összege községenként különbözik, számos tényezőtől függ. Például a szántó minőségétől, de leginkább a kereslettől. Még néhány évvel ezelőtt, amikor a gabona ára valamelyest követte a világpiaci trendeket, az árenda az egekbe szökött. A földéhség mostanra már csillapodott, mert a depresszív gabonaárak, különösen 2012-től errefelé, folyamatosan áthúzzák a termelő számításait, aki nemhogy nyereséget nem tud megvalósítani, bármibe is kezd, hanem még gazdaságát sem tudja tisztességesen fenntartani. Volt rá példa, hogy több, mint 300 euró volt az évi bérlet, persze holdanként! Érdekes, hogy az állami földeket ennél jóval olcsóbban lehetett bérelni, és rendszerint annyit kellett fizetni egy hektárért, mint amennyit a magántulajdonban lévő egy holdért kényszerültek adni! Észak-Bácskában holdanként 10 000 és 20 000 dinár között mozog az évi bérlet. Vannak, akik abban állapodnak meg a bérlővel, hogy nem pénzt, hanem holdanként 600–1200 kilogramm búzát adnak a tulajdonosnak egy évre. Az állami támogatásokat pedig rendszerint a két fél megegyezése alapján kapja vagy az egyik vagy a másik fél. Azokban az esetekben, amikor a támogatás a bérlőé, rendszerint az árenda magasabb, mint amikor a földtulajdonosé. Hamarosan azonban szabályozni fogják ezt a területet is, és a bérlőnek jár majd a területalapú-, meg az üzemanyag-támogatás, legalábbis ilyenek a kilátások!
Szerbiában nincs nyilvántartás arról, hogy ki műveli meg a saját földjét, és ki adja árendába. Persze, hogy nincs, mert mindenki attól fél, ha írást, szerződést készít erről a közjegyzőnél – még jól meg is adóztatják! De hát nincs olyan titok, amit a tyúk ki nem kapar. Ott, ahol kell, már tudják: vannak olyan községek – mint például Szenttamás –, melyek területén a parcellák egyharmadát árendások művelik, másutt ennél is többet árendálnak, például Bánátban, ahol nemhogy földműves, hanem már lassan egy szál ember sem marad. Szerbiában a 4700 faluból 1200-at a közvetlen kihalás veszélye fenyeget, egyre üresebbek a vajdasági falvak is, azoknak pedig, akik művelik a földeket, több mint 40 százaléka 65 évesnél idősebb. Egy kimutatás szerint a XXI. század elején is mindössze a 2 százalékuk használ számítógépet gazdaságának irányításához. Nyílt titok, pályázatíráskor meg jól megfizetnek valami behálózott tanácsadói cégnek az elvégzett szolgáltatásaiért – és megvan az öröm mindkét fél számára! A minap arról cikkezett a sajtó, hogy a bánáti Cserépalja (Crepaja) valószínűleg rekordot döntött az árendás földek tekintetében. A település határában az összesen 15 000 hold föld 70 százalékát adják ki árendába, és nemcsak az idős földművesek bízzák másokra földjük művelését, hanem sokszor a csupán 2–3 holddal rendelkező fiatalok is, akiknek ez kifizetődőbb, mint hogy maguk vesződjenek a termeléssel. Főleg korszerű gépekkel dolgozó nagybirtokosoknak adják ki a parcellákat.
Amikor valaki azt a kérdést kezdi feszegetni, hogy mekkora az árenda, meg hogy aggódni kezd azon, hogy mennyi pénze lehet a falusi embernek, – akkor azt nem véletlenül teszi. Ismertem olyan ügyeletes szekértolókat, akiknek más dolguk nem volt, minthogy naphosszat azon morfondíroztak, mennyi pénz lehet a szalmazsákokban. Az elmúlt héten egyik napilap ismét „felmelegítette” az árenda kérdését, hogy mennyi is hektáronként, holdanként, meg hogy kinek járnak a támogatások, ha valaki kiadja a földjét. Megnyugtatom a bértollnokokat: akármennyi is az évi bérlet, a földtulajdonosnak kevés, annak meg, aki bérel – sok! Mert mindketten szegények, az elmúlt harminc év alatt kiürítették mindkettőjük zsebét.
A szalmazsák üres!
