Az egyensúlyteremtés művésze

„Hiszek a folytonosság és a kemény munka erejében, a racionális döntések szükségszerűségében, mert ez nem is lehetne másként, amikor az országban közel hetvenhat éve megjelenő egyetlen magyar nyelvű napilap és a közel hatvanhárom éves nyomda igazgatásáról van szó. A vajdasági magyar közösség egyik legfontosabb azonosságtudat-megőrző intézményeként küldetést teljesítünk” – fogalmazta meg gondolatait Ökrész Rozália a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatására vonatkozó új fejlesztési tervében.

De ki is valójában az a céltudatos nő, akit már harmadszorra tartottak méltónak a nagy múltú intézmény vezetésére? Azzal az elhatározással léptem át irodájának küszöbét, hogy ezt kiderítem önmagam és az olvasóink számára is.

– Gyökereim egy olyan családban vannak, amelyben anyukám a mindennapokban a kenyér mellé a Magyar Szót tette a szatyorba. Nem mondhatom, hogy a szüleim ezt azzal a céllal tették volna, hogy behatárolják identitásunkat: ez inkább egy természetes folyamat volt. A fiatalok talán könnyebben is befogadják az értékeket, ha nem erőltetett elvárásokról van szó. Egyértelmű volt az is, hogy az általános iskolában végigkísért a Mézeskalács és a Jó Pajtás. Emlékszem, amikor alsós koromban egyszer az iskolából kijövet nagyon megörültünk az első hóesésnek, a táskákat magunk alá pakoltuk, és úgy csúsztunk le az udvarban a domb tetejéről. Egyik szemfüles fotós lencsevégre kapott bennünket. Nagy örömünkre a következő Jó Pajtás címlapján Ha nincs szánkó, megteszi az iskolatáska is címmel meg is jelent fotó. Később a középiskolában szívesen lapozgattuk a Képes Ifjúságot is. Az újvidéki Moše Pijade Gimnáziumban nagyon jó magyartanáraim voltak: Vince Erzsébet és Fehér Teréz sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a természettudományi szakon is megszeressük az irodalmat. Az olvasás és a könyv szeretete aztán végigkísérte az életutamat: az egyetemi évek alatt éppúgy jellemezte a hétköznapjaimat, mint amikor ösztöndíjasként dolgoztam a temerini Petőfi mezőgazdasági birtokon, ahol aztán tizenhat évig közgazdászként foglalkoztattak. A magyar sajtó követése akkor is meghatározta a mindennapjaimat, amikor 2000-től a tartományi közigazgatás munkatársa lettem, ahol először a művelődési, oktatási és tudományügyi titkárság munkájának megalapozásában vettem részt, majd nyolc évvel később pénzügyi titkárhelyettesként folytattam a pályafutásom. Életem során tehát végigkísértek azok a tapasztalatok, amelyek meghatározták, hogy a kisebbségnek is vannak anyanyelvű kiadványai, és ezek szerves részét képezik egy magyar család életének – emlékezett a gyermek- és ifjúkorára, életének állomásaira Ökrész Rozália.

A Magyar Szó élén eltöltött évek alatt nemegyszer hallhattuk Öntől, hogy feladatát küldetésként éli meg. Hogyan lehet ezt a számok tükrében teljesíteni?

– Mindig is az egyensúly megteremtésére törekedtem. Nemrég olvastam György Lászlótól egy közgazdasági könyvet, amelyben arról ír, hogy a gazdaságpolitika missziója az egyensúlyteremtés művészete korlátok és lehetőségek között. Számomra – egy kicsit női perspektívából – az igazgatói feladatköröm a küldetésnek és a közszolgálatiságnak, illetve a gazdaságosságnak és a profitorientáltságnak a finom, harmonikus egyensúlyban tartását jelenti. A Magyar Szóra csúcsintézményként tekintek, és nemcsak a vajdasági magyar közösség szempontjából, hanem az egyetemes magyar kultúra vonatkozásában is. Egyértelmű, hogy az azonosságunk megőrzésében küldetést végzünk. Mindezt viszont egy gazdasági társaságként bejegyzett keretben kell tennünk, amely feltételezi a nyereségre, a pozitív gazdálkodásra való törekvést. Úgy tűnhet, hogy ez két ellenpólus, de én hiszem, hogy ezt női perspektívából lehet szépen és harmonikusan egyensúlyban tartani.

Járt-e ez az egyensúlyra való törekvés áldozatokkal?

– Amikor 2012-ben átvettem az intézmény vezetését, az egyik első szerkesztőségi ülésen egy tapasztalt újságíró azt mondta, hogy „itt az igazgató élet és halál ura”. Ez számomra rémisztően hatott. A Magyar Szó már azelőtt is több átszervezést megélt. Ezek folyamán pedig mindig születtek olyan megoldások, amelyek emberi sorsokat befolyásoltak. Akkoriban reméltem azt, hogy felmondásokról nem kell majd döntenem. A helyzet persze nem így hozta, de mindig csak akkor léptem meg ezt a lépést, amikor meg voltam győződve arról, hogy az intézmény megmaradása érdekében szükségszerű ezt megtenni, és az itt maradók érdekét is ez szolgálja. Voltak nehéz időszakok, ám a meggyőződésből eredő döntéseket a mai napig nem bántam meg, és ha újrakezdeném, ugyanúgy meglépném a megmaradáshoz szükséges lépéseket.

Mely döntéseket értékeli a vállalatvezetés szempontjából a legfontosabbnak az elmúlt nyolc évben?

– Jó döntés volt 2016-ban visszahozni Újvidékre a szerkesztőség magját, amely korábban egy tisztán pénzügyi átvilágítást követően került el a székházból. Az akkori átszervezéstől 2008-ra már 500 ezer eurós nyereséget vártak, ennek ellenére 2012-ben 60 millió dináros adóssággal vettem át a cég vezetését. A hitelek meghaladták a 40 millió dinárt, a foglalkoztatottak fizetése másfél hónapot késett 19 milliós nagyságrendben, az ingatlanadó és a telekhasználati díj kifizetése éveken keresztül el volt hanyagolva, ahogyan a tiszteletdíjasok bére is. Konszolidálni kellett a cég ügyvezetését, észszerűsíteni a belső működését, intézni az adósságok törlesztését, rendezni a korábban felvett kölcsönöket, és mindenképp törekedni kellett a bevételek növelésére. Ma nagy megelégedéssel mondhatom, hogy a fizetések 52 százalékkal magasabbak a nyolc évvel ezelőtt kiutalt béreknél, miközben a szerbiai átlag ebben az időszakban 38 százalékkal nőtt. A vállalatot sújtó adósságot is sikerült törleszteni, sőt kifizettük az elmaradt adókat és járulékokat is. Az intézkedések azt eredményezték, hogy hét egymást követő évet pozitív gazdasági eredménnyel zártunk. Mindeközben a magyar kormány hathatós támogatásának köszönhetően sikerült felújítanunk a székházat, elkezdtük a nyomda újítását is, a szerkesztőség pedig új felszerelést és bútorzatot kapott. Az új környezetben immár minőségi munkát tud végezni a szerkesztőség magja, amelynek visszahelyezése egyszerűsítette a munkafolyamatot, gördülékenyebb munkát tett lehetővé, és a hibalehetőségek esélyét is csökkentette. A szabadkai szerkesztőség is új helyszínen, a Magyar Médiaházban végzi immár a munkáját, ahol egy modern, kiválóan felszerelt élettér áll rendelkezésükre. Folyamatban van a zentai szerkesztőség új helyre való költöztetése is, valamint a topolyai szerkesztőség felújítását is hamarosan megvalósítjuk. Mindez ugyanis előfeltétele annak, hogy tovább tudjuk fejleszteni a kiadványaink színvonalát.

A fejlesztési tervében kiemeli a fiatalításra való törekvés fontosságát, az online megjelenés korszerűsítésének szükségességét, emellett hangsúlyozza a hirdető- és a terjesztőosztály erősítésének a jelentőségét is. Minderre milyen lehetőségeket lát a jelen helyzetben?

– A koronavírus-járvány időszaka valóban nehéz és megpróbáltatásokkal teli a Magyar Szó számára is. Az eddigiekben sikerült megteremteni a biztonságos munkavégzés feltételeit: a közel kétszáz foglalkoztatottunkból senki sem betegedett meg, és tudomásom szerint a százötvenhárom külmunkatársunk közül sem érintett senkit a kór. Mindenképp arra törekedtünk, hogy a munkavégzés megszervezésének nehézségei ne hassanak ki a tájékoztatás minőségére. A nehéz időszakokban ugyanis még inkább kidomborodik a küldetésünk. Nem egy impozáns adat bizonyítja, hogy amikor baj van, a magyar olvasó mindig a megbízható forrásokhoz nyúl. A koronavírus-járvány idején rekordok dőltek meg. Példaként a Magyar Szó azon cikkét említhetném, amely a májusi tanévzárással foglalkozott: Miklós Hajnalka belgrádi tudósítónk Vicsek Annamária államtitkárral készített riportjának 207 ezer megnyitása volt. Ez alátámasztja az online megjelenés fejlesztésének szükségességét is, aminek alapfeltétele a fiatalítás. Gazdasági szempontból viszont kiemelten fontos a lapeladásból, a hirdetésekből és a nyomdaipari szolgáltatásokból származó bevételek növelése, ami leghatékonyabban a marketingtevékenység fejlesztésével érhető el. A jelen helyzetben nehéz fenntartható terveket megfogalmazni. Úgy érzem, hogy az elsődleges cél most a megvalósított stabil gazdasági háttér megőrzése, amelyhez az eddigieknél is felelősségteljesebb hozzáállás szükséges.

A küldetés tehát továbbra is kötelez – tette hozzá a Magyar Szó Lapkiadó újraválasztott igazgatónője, aki a női perspektívából megvalósuló egyensúlyteremtés útján kíván a jövőben is küzdeni a vajdasági magyar közösség érdekeiért. „Mindennek pedig az ad értelmet, amikor egy anyának azt mondják a fiai, hogy büszkék vagyunk rád” – vallotta be végül Ökrész Rozália.