Ahol még iható a talajvíz

Baranya megyében, a Pécstől mintegy harminc kilométerre található Gyűrűfű az 1960-as évek derekán teljesen elnéptelenedett, majd 1970-ben az utolsó lakos is elhagyta a falut. Az üresen maradt vályogházak előbb-utóbb a földdel váltak egyelővé, se út, se ház nem maradt, mindössze egy temető árulkodott a múltról. Ebből az állapotból a kilencvenes években ökofaluként élesztették újjá, a megálmodói 1996-ban kezdték el építeni a házakat és 1999-ben költöztek be az első családok. A Dél-Zselic gyönyörű lankái között megbúvó Gyűrűfűn jelenleg tíz család él, összhangban a természettel.

Augusztusban egy hétvégét ott töltöttünk a gyermekeinkkel, hiszen a faluban vendégház és lovastanya is üzemel, vagyis a turizmus is működik. Olyan volt az a két nap, mintha egy más világba csöppentünk volna, a városi és a klasszikus falusi környezetek után egy lankás, erdős terület közepén ott vár Gyűrűfű, az ökofalu. A faluba eljutni nem épp egyszerű, hiszen erdei gyalogutakon vagy Dinnyeberki irányából egy szórt kövesúton közelíthető meg. A Dinnyeberkiből vezető kanyargós és néhol meredek út az erdőn keresztül halad, néhány fahídon is át kell kelni, hogy utána kikeveredve a fák rengetegéből egyszer csak elénk táruljon Gyűrűfű. Házsorokra nem kell számítani, hiszen a faluban mindössze huszonöten laknak, és a házak egymástól jókora távolságban állnak, egyhektáros telkekkel körülvéve. Utca jóformán nincs is, hiszen amit esetleg fő utcának nevezhetnénk, annak az egyik oldala erdő, és a másikon található néhány ház, a többi pedig szanaszét, magasabban fekvő pontokon.

A falu olyan, mint egy oázis, csend, nyugalom, érintetlen természeti környezet fogadja a látogatót, ugyanakkor élet van a házakban. Az egyik domboldalon kecskék legelnek, a másikon teheneket látunk, a völgyben lovak, kutya szalad elénk, macska alszik a teraszon. Két nap kevés ahhoz, hogy igazán megismerjük az ottani életet, mégis belekóstolunk kicsit, és azt látjuk, hogy óva a természetet, visszafogottabban és egyszerűbben is lehet élni. A vendégház mutatós, a szobákban kemence, a bútorok fából, a padlón rongyszőnyeg. Hiányérzetünk nincs, hiszen tusoló, toalett is tartozik a szobákhoz, mégis tapasztaljuk, hogy másként mennek itt a dolgok, hiszen a csapon kisebb erővel folyik a víz, a vécépapírt egy erre kijelölt kosárba dobjuk, és a nagydolgát az ember a házon kívül, egy erre kijelölt toalettben végzi. Mindenre van megoldás, sőt még luxussal is találkozunk, hiszen az udvarban szaunaház is van.

Vendéglátónk, Fridrich István, a vendégház és lovastanya tulajdonosa az elsők között költözött a faluba, az ő családja is azok közül való, akik a rohanó, túlcivilizált, városi életforma után egy emberléptékű társadalmi modellt kerestek és találtak Gyűrűfűn. Ő maga is részt vett a település újragondolásában, újratervezésében, kialakításában, és azóta is ott él. Arról beszélgetünk vele, hogyan választották ki a helyszínt egy ilyen falu megteremtéséhez és hogy kezdődött itt az élet:

– Négy nagyvárosi család – köztük mi is – gondolta úgy, hogy elege van az addigi életformából, és egy önálló falut akar létrehozni ökológiai alapokon. Mi Székesfehérváron nagyvárosi életet éltünk, ott már akkor is akkora volt a forgalom, hogy alig lehetett kerékpárral közlekedni, és éreztük, hogy valami mást akarunk. Én fiatalon öttusáztam, és mindig szerettem volna lovakat is tartani, de arra ott nem volt lehetőség, ezért kerestük a kiutat, olyan helyet akartunk, ahol informatikával is tudok foglalkozni, hiszen az a szakmám, de lovakat is tudunk tartani. Szóval egy budapesti, egy egri, egy soproni család és mi voltunk azok, akik tudatosan kerestük azt a helyet, ahol a környezettel összhangban élhetünk, vagyis ahol létrehozhatunk egy ökofalut. Gyűrűfűn a táj szépsége azonnal megragadta a társaságot, és az is fontos volt, hogy itt soha nem folyt nagyüzemi mezőgazdaság, nem volt vegyszeres gazdálkodás, tehát még a talajvíz is iható. Az ökofalu kialakításához sok mérést el kellett végezni, köztük földtanit, hidrogeológiait, ugyanakkor különféle tanulmányok kellettek, és mindezek begyűjtése után a Gyűrűfű Alapítvány a völgy 1000 hektáros vízgyűjtő területéből 174 hektárt megvásárolt. 1992 és 1995 között elkészült a falu alapvető rendezési terve, ami meghatározta, hol lehetnek az építkezési telkek, miként lehet építkezni. 1995-ben helyi természetvédelmi területté nyilváníttattuk ezt az ezer hektárt, és 1996-ban el lehetett kezdeni építkezni. Ez úgy történt, hogy Ibafára költöztünk, ami ide hat kilométerre van, és úgy építkeztünk, hogy ott laktunk. Először a közösségi házat emeltük föl, majd 1999-re elkészültek az első családi házak is, és mi is akkor költöztünk ide három gyermekünkkel, akik akkor kilenc, hét és ötévesek voltak. Mivel az első feleségem tanár volt, ő egy erdei iskolát szeretett volna, és részben így kezdődött, hogy nekifogtunk a vendégház építésének is, ami 2002-re készült el – mondja István.

Lenyűgöz minden, amit ott látok, mégis az érdekel legjobban, mitől lesz egy falu ökofalu, miben különbözik egy átlagos falutól, mivel foglalkoznak az itt élők és mennyien vannak a településen:

– Nálunk csakis biogazdálkodás folytatható, kizárólag az esővizet és a talajvizet használjuk, itt még szerencsére iható a talajvíz. Az esővizet folyamatosan gyűjtjük és használjuk. Az építkezésnél a ház anyagainak a környezetből kell származnia és oda visszaforgathatónak kell lennie, fontos, hogy a ház fenntartásához minél kevesebb energiára legyen szükség és a falu működésében olyan technológiákat kell alkalmazni, amelyek hosszú távon fenntarthatók. Gyűrűfűn tehát elsősorban vályogházak épültek, napkollektorral melegítjük a vizet, napelemmel termelünk áramot, komposztálunk és biológiai szennyvíztisztítás történik, amihez nádágyas szennyvíztisztítót használunk. Van egyébként vezetékes áram, és azt is használjuk, de mi magunk is termelünk, és ezt egy éves elszámolással rendezzük a szolgáltatóval. Nálunk a közösségépítés is erősebb, mint egy normál faluban, de ezen a téren még van mit javítanunk. Jelenleg körülbelül tíz család lakik Gyűrűfűn, azért mondom, hogy körülbelül, mert nincs mindenki itt állandó jelleggel. A faluban jelenleg öt iskolás korú gyerek van, és ők egy normál iskolás gyermek hétköznapjait élik, azzal, hogy a falugondnok mindennap busszal viszi be őket Szentlőrincre iskolába, majd délután hozza őket haza. Gyűrűfűn legfeljebb negyven család lakhat, a telkek ugyan nincsenek mind kimérve, de térképen be vannak rajzolva és egyhektárosak. A beköltözés egyébként nem megy gyorsan, hiszen ezt az életformát tudni kell vállalni. A lakosok közül mindenki úgy érkezett a faluba, hogy konkrét elképzelése volt arra vonatkozólag, mit szeretne itt csinálni és miből akar élni. Ez csakis így lehetséges, aki nem találja fel magát a városban, és menekülne valami elől, az ne gondolja, hogy itt majd megoldódik az élete, hiszen itt az ember még inkább szembetalálkozik saját magával. Itt az tud érvényesülni, akinek konkrét céljai vannak és van egy tízéves terve. Mi is, és mások is így jöttünk ide. Mi fenntartjuk a vendégházat, amihez ugye program is kell, így lovasoktatást tartunk, lovastúrákat szervezünk, íjászatot lehet nálunk tanulni, de itt az erdei iskola is. Van egy nagy jurtánk is, ahol hagyományőrző beszélgetéseket tartunk, ugyanakkor erdei túrákat szervezünk, éjszakai erdőjárást, tájfutást tartunk, és egyéb foglalkozások is vannak a tanyán, és mindezek mellett én internetet is szolgáltatok a környékben. A faluban egyesek mezőgazdaságból élnek, mások kecskét tartanak, kecskesajtot készítenek és piacra járnak, van, aki húsmarhákat tart, van, aki a kistérségben pályázatírással foglalkozik, van falugazdászunk, mások egyetemen tanítanak, van, aki fordítással, nyelvtanítással, tanfolyamok tartásával keresi a kenyerét – magyarázza István.

István társa, Hevér Éva, két és fél éve él az ökofaluban. Ő azt mondja, Gyűrűfűn sokkal megfontoltabban, átgondoltabban kell élni, ugyanakkor nagyon szép ott az élet:

– Én is a nyüzsgésből jöttem, hiszen 29 évig légi kísérő voltam a MALÉV-nál, majd nyelvtanárként dolgoztam, és én is nagyon szeretem az itteni nyugalmat, ezt az életformát. A falu pici, komoly logisztikát igényel, jó előre meg kell gondolni, mit kell megvenni bevásárláskor, mit kell elintézni a városban, hiszen nem utazgatunk folyton, mert az időben és pénzben is megterhelő lenne. A legközelebbi város, Szentlőrinc, 14 kilométerre van, ezért nem járunk be napi szinten. Egyébként ne gondolja senki, hogy bezártnak érezzük magunkat, sűrűn feljárunk Budapestre is, hiszen a gyermekeim ott vannak, a párom és az édesanyám is távolabb lakik, őket is rendszeresen látogatjuk, de ha egyéb programot szeretnénk, ott van negyven percre Pécs. Egy ökofaluban egyébként több dolga van az embernek, több mindenhez kell értenie, több mindent kell saját magának elvégeznie. Ha elromlik valami, azt meg kell javítani, a vendégházat üzemeltetni kell, a lovakat el kell látni, a lovak legelőjét kaszálni kell és még sorolhatnánk.

Arról kérdezem, mennyi turista jár a faluba, miért jönnek ide az emberek.

– Sok visszajáró vendégünk van, főleg családok látogatnak bennünket. Túl sok látnivaló nincs, ugyanakkor a nagyvárosiak szeretik az itteni csöndet, nyugalmat, tiszta környezetet, legtöbben lovasprogramokra érkeznek és sokan íjászkodnak, ugyanakkor csapatépítő tréningek helyszínéül is szívesen választják a tanyánkat.