A múlt hét végén Obrenovacon egy hatfős magyarkanizsai mentőcsapat is ott volt, s önfeláldozón, 15 órán keresztül, étlen-szomjan, megállás nélkül mentették a víz fogságában rekedt embereket. A bevetésben részt vett Csikós László, a nemrégiben kinevezett Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociális Minisztérium államtitkára, aki egyben Magyarkanizsa kommunális tevékenységekkel megbízott és rendkívüli helyzetekért felelős tanácstagja, Jovan Čubrilo, a magyarkanizsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, Csubrilo Róbert és Harmat Krisztián tűzoltók, valamint két önkéntes személy a helyi rendőrállomásról. A mentés körülményeiről, tapasztalataikról a tűzoltó-egyesület elnökét faggattuk.
– Pénteken este 18 óra után érkezett a hír, hogy Obrenovacot elöntötte az árvíz, a katasztrófavédelmi törzskar kérésére kezdtünk mentőcsapatot verbuválni, s igen rövid idő alatt, mindössze másfél óra múlva már teljes felszerelésben, két gépjárművel, két motorcsónakkal indultunk a helyszínre – meséli visszaemlékezve Jovan Čubrilo. A magyarkanizsai mentőcsapat így az elsők között, már hajnali egy órára a helyszínre érkezett, s alig több mint negyed órával később megkezdték a mentési akciót.
– Tisza menti tűzoltók vagyunk, bőven van tapasztalatunk árvízvédelemben, azonban ami ott fogadott bennünket, az rettenetes látvány volt. Rossz időjárási viszonyok voltak, esett az eső, az egész település víz alatt volt, nem volt kivilágítás, olyan volt, mint egy kísértetváros. A megérkezésünk után azonnal kipakoltuk a felszerelést és megkezdtük a mentést. Ebben segítségünkre volt egy helybeli fiatalember, aki a katonaságnál ejtőernyős, ő vezetett bennünket az árvíz lepte utcákon, ahol az ablakokból, balkonokról kiabáló embereket kellett összeszednünk. Nem kellett keresgélnünk, hiszen mindenki a segítségünkért kiáltozott.
A várost pénteken este mindössze 20 perc alatt öntötte el víz, így a lakosságnak csupán arra volt ideje, hogy az épületek tetejére, illetve lehetőleg minél magasabb pontra meneküljenek.
– Jóformán senkinek sem volt ideje elhagyni a várost, 20 perc alatt elöntött a víz mindent. A mi részünkről nagyon megfontolt cselekvésre volt szükség, fel kellett mérni a terepet. A sötétben nem láttuk mi van a víz alatt, az autók teteje, a kerítések, az útjelző táblák, a vízben úszó ajtók, hűtőszekrények, és egyéb tárgyak mind-mind akadályozták a közlekedést. Emellett a víznek is erős volt a sodrása. Mi egy műanyag motorcsónakkal és egy katonai gumicsónakkal közlekedtünk, a mentés előtt megvizsgálták a felszerelésünket, hogy megfelelő-e, különben nem is engedtek volna bennünket a vízre.
A korántsem veszélytelen mentési akcióban az elnök szerint más nehézségeik is akadtak.
– A fennálló helyzeten kívül olyan szívszorongató eseteknek voltunk szemtanúi, amikre egyáltalán nem voltunk felkészülve, ezekről nem is beszélnék inkább. A háztetőkön, emeleteken rekedt embereket úgy kellett menteni, hogy a nőket, gyermekeket, időseket, kismamákat visszük ki előbb, ám sokszor ezt nehéz volt betartani, hiszen így családokat szakítottunk el egymástól. Később olvastam az újságban, hogy voltak utána, akik napokig keresték hozzátartozóikat. Az egyetlen dolog, amit nem kockáztattunk, az hogy egy csónakba hány személyt tudtunk kivinni. Arra is figyelnünk kellett, hogy megnyugtassuk az embereket, hiszen látták, hogy ott megy el a csónak előttük többször is, de tovább kellett mennünk. Utána természetesen mindenkit kihoztak, de érthető, hogy több órás várakozás után türelmetlenek voltak az emberek. A partra szállított embereket pokrócokkal várták, onnan pedig tovább vitték egy másik csónakkal az autóbuszokig, amelyek megtelve azonnal indultak Belgrádba.
A mentési akció hajnaltól másnap késő délutánig tartott, a magyarkanizsai mentőcsapat ez alatt az idő alatt megállás nélkül dolgozott, a rajtuk lévő védőruhán addigra átszivárgott a víz. Napközben már a látási viszonyok nem okoztak gondot, de a némileg apadó víz tovább nehezítette a közlekedést. Késő délután hagyták abba a mentést.
– 15 órán keresztül vittük az embereket, néhol derékig érő vízben húzva a csónakot, a ruha rajtunk teljesen átázott, a gumicsizmáról nem is beszélve, de akkor ez fel sem tűnt, ahogyan az éhség sem. Az lebegett a szemünk előtt, hogy minél több emberen segítsünk. Szombaton délután végül közösen úgy döntöttünk, hogy befejezzük, a fáradtság is hátráltatott bennünket a munkában. Az utolsó visszafordulónál épp egy sekély részre értünk, ahol a propeller leért, ekkor ugrottunk ki a csónakokból. Tűzoltóként meg kell dicsérnem a csapatunkat, a két önkéntest is, akik tapasztalatlanul jöttek, de nagyon jól együttműködtek, valóban emelem a kalapom előttük.
Magyarkanizsa község kivette részét az árvíz sújtotta területeken élők megsegítéséből, hiszen a mentőakcióikon kívül több szállítmány ivóvizet, élelmet, és egyéb adománycsomagot küldtek a szintén árvíz alá került Svilajnacra is. Legutóbbi szállítmányuk pénteken reggel indult el. Hamarosan pedig a magyarkanizsai község gazdái takarmányt küldenek a katasztrófa sújtotta régióba.
