A független színházi lét nem ringat illúziókba

Az újvidéki közönség április 26-án és 27-én láthatta az 1990-ben, Perovics Zoltán által alapított szegedi Metanoia Artopédia Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára című 2013-as produkcióját, melynek apropóján Erdély Perovics Andreával beszélgettünk a független színház működéséről, az általa nyújtott lehetőségekről, a gyűlöletbeszéd aktualitásáról, művészet és filozófia összefonódásáról.

Szegedre költözéseddel gyakorlatilag kiléptél a vajdasági művészeti életből, egy 2014-es Tiszatájban megjelent interjúban pedig kendőzetlenül vallasz arról, mennyire idegenné, lehetetlenné vált számodra a repertoárszínházban való létezés. A korábbi kőszínházi szerepeidhez képest hogy látod magad színészként, emberként a művészetellenes, anti-művészetellenes művészetet művelő Metanoiában? Mit ad számodra a független színházi lét?

A Metanoiában az előadások megvalósulásának minden egyes mozzanatában részt veszek. Ahhoz, hogy például megfelelő anyagi hátteret biztosíthassunk a színház működéséhez, Perovics Zoltánnal közösen írjuk a pályázatokat, végezzük az elszámolásokkal járó adminisztrációs feladatokat. A próbafolyamatok alatt nem csak színészi feladataim vannak: az előadások szövegkönyvének szerkesztésében is jelentős szerepet vállalok, és rendezőasszisztensként, szervezőként, PR-osként is részt veszek az előadások elkészítésében. A Metanoiában nincsenek kettéválasztva a technikusok és a színészek, mindenki díszletépítő, kellékes, öltöztető stb. is, és mindenki úgy járul hozzá a színház működéséhez, ahogyan csak tud. Lengyel Zoltán a hangkeverés mellett a szövegkönyvek angol fordítója, Varga Szűcs Dóra színészi, jelmezes, kellékes feladatai mellett színházunk sofőrje.

A független színházi lét nem ringat illúziókba, nem hagy időt elrugaszkodni a praktikus tennivalóktól, nem kényeztet, és magában hordozza a holnappal kapcsolatos bizonytalanságot is. De a bizonytalan bizonyosság felé vezető úton megtett lépéseket én irányítom, ha rossz döntést hozok, csak magamat okolhatom, és fordítva.

A kőszínházi produkcióknak van manapság egy vonulata, ami az alternatív módon történő problémafelvetést preferálja, ehhez pedig gyakran hívja segítségül a polgárpukkasztás eszközeit. A Metanoia előadásai azonban mintha a radikalitásnak egy más fokán működnének: kevésbé erőszakosan, mégis sokkal szuggesztívebben hatnak a nézőre, bennük a színpadi jelenlét nem illúziónak tűnik, hanem szinte tapinthatóan valóságossá válik. Mi a működésmechanizmusotok kulcsa?

Egy előadás előkészülete és annak próbafolyamata akár egy évig is eltarthat, amely magában foglalja a meghatározott „tematika” vagy „probléma” utáni kutatást is: szépirodalmi/tudományos művek, archív dokumentumok olvasása, archív hang- vagy mozgóképfelvételek, filmek, zeneművek, áttekintése, míg végül az összegyűjtött szöveg- és hanggyűjteményből lassan összeállítjuk a végső szövegkönyvet, és a hangmontázst is. Nem célunk a lineáris építkezés, vagy történetmesélés, és az adott problémát is mindig több aspektusból közelítjük meg.

Mivel Pero (Perovics Zoltán) egyben képzőművész is, rendezéseinek a látványvilága is nagyon kidolgozott. A színpadképek – a dinamikusan pulzáló fények, a többrétegű kosztümök folyamatos átváltozásai, a váratlanul megjelenő apró csodák (fénymagok, papíremberkék lebegése stb.), a színészek pontosan megkoreografált pozícióinak hol szoborszerű, hol kaotikusnak tűnő mozgásai – mintegy a saját törvényszerűségeit követő élő installációként működnek. Halász Péter szavai jutnak eszembe: „Pero színháza a rend színháza, ahol a tárgyak és a fények és a szövegek és a szereplők egymásra felelnek, mint egy régi jó svájci óramű.”

Hogyan építe(tte)d fel azt a sokarcú karaktert, akit a Jég-doktrínákban megformálsz?

Mivel az irracionalitáson alapuló „übermenschi” attitűdöt logikusan és átláthatóan levezetni képtelenség, valamint a genocídiumok elkövetőinek gondolkodásmódjával, alapállásával nem tudtam együtt érezni, kénytelen voltam a külsőlegességekre figyelni. Az archív felvételekről tanulmányoztam Hitler beszédmódját, mozgását, teatralitását, ugyanakkor Chaplin Hitler-paródiáját is, Mussolinit, Leni Riefenstahlt és másokat, továbbá a napjainkban szélsőséges nézeteket valló közszereplők retorikájára, hangsúlyozására, mimikájára is odafigyeltem, de sokszor elsétáltam olyan irodák, szórakozóhelyek mellett is, ahol náci szellemiségű és velük szimpatizáns polgártársak gyülekeztek.

Gyenge Zoltán filozófiaprofesszor a második újvidéki Jég-doktrínákat követő kerekasztal-beszélgetésen a gonosz banalitásáról beszélt, arról, hogyan lehetnek a leghétköznapibb, mentálisan egészséges emberek a legszörnyűbb ideológiák kiszolgálói, végrehajtói. Hogyan éled meg, hogy – akár führerként, akár cigány viccet mesélő plázacicaként – szereped szerint előadásról előadásra halálos ítéleteket sziszegsz, dadogsz, ordítasz az emberiség egy jól körülhatárolható hányadának fülébe?

2013-ban az utcán egy szimpatikus, fiatal lány szélsőjobbos szóróanyagot nyomott a kezembe. Felmerült bennem, hogy a kedves hölgy vajon tényleg tisztában van azzal, hogy mit közvetít, mit képvisel, mihez járul hozzá annak az újságnak a terjesztésével? A Jég-doktrínák kifejezetten azzal a szándékkal jött létre, hogy érzékennyé tegye a mai fiatalokat a náci gyűlöletbeszéd veszélyeire. Sajnos tapasztalható, hogy a világban erősödnek a demagóg, rasszista, szélsőséges nézetek. A történésekre reagálni kell, állást kell foglalni. Ennek fényében, illetve felelősségem teljes tudatában állok a színpadra, mindenféle apelláta nélkül.

Előadások után elolvassátok, kiértékelitek a közönség által kitöltött kérdőívet?

A szociológiai kérdőíveket Lencsés Gyula, a Szegedi Tudományegyetem szociológiatanára minden előadás után kiértékeli, a jövőben tervezzük is a felmérés eredményeinek publikálását. Minden egyes Jég-doktrínák előadás egy újabb variációnak tekinthető, hiszen speciális nyitott dramaturgiával készült, amely lehetővé teszi, hogy a szociológiai kérdőíveket kitöltő közönség véleményét mindig figyelembe vegyük, és természetesen a körülöttünk zajló események is befolyásolhatják a soron következő előadást.

Az újvidéki Művészeti Akadémia elvégzése után most a SZTE filozófia-esztétika szakán tanulsz, s több helyütt is írod, afféle ars poeticaként vallod: „Hegel szerint a vallás, a filozófia és a művészet egy gyökérből nő ki”. Az egyetemen szerzett tapasztalatok mennyiben segítenek elmélyülni egy-egy szerep, problémakör megismerésében, illetve az előadások színpadra állítása során?

Ha nem is ars poeticaként, de ez a gondolat segít magamat és nem utolsósorban a férjemet, Perót is jobban megérteni. Ahogyan Jaspers feltétlen parancsának fogalma is, amit az abszolút léthez való hűségből eredő megmagyarázhatatlan hajtóerőként definiál. Schelling szerint a filozófia tárgyiatlan művészet, a művészet pedig a filozófia tárgyilagossága. A filozófiában ugyanazokra a kérdésekre keresem a választ, amelyekre a színházban, csak egy kicsit más formában és más szemszögből.

Nem csupán alkotod, de értelmezed is az Artopéd-jelenséget, ahogyan ezt Artopéd-ars poetica – Művészetellenes, anti-művészetellenes Művészet című szöveged is bizonyítja. Mi ez számodra: csapatépítés, párterápia, önismereti tréning, mindez együtt vagy egyik sem?

Az Artopéd-ars poetica – Művészetellenes, anti-művészetellenes Művészet – gondolatok Perovics Zoltán Artopéd balansz c. meditaciós objektuma kapcsán című tanulmányomat kötelező beadandóként írtam az egyetemre, majd Pero egyik kiállításmegnyitóján – amelyen sajnos nem tudtam ott lenni – felolvasták, és egyszer csak felajánlották, hogy publikálhassam a Tiszatájban. Ebben az írásban gondolataimat az érintettség, és egy szavakkal leírhatatlan meleg érzés kísérte végig, a felismerés, amire nincsenek szavak, hiszen annyira evidens…

Hogy látod a Metanoiát belülről, milyen fejlődési íven vonult végig az elmúlt időszakban, és mi ennek a következő állomása?

Igyekszem/igyekszünk csak a mostani tennivalókra, kötelezettségekre fókuszálni. Valójában nincs is nagyon időnk tervezgetni, kijelölni a következő állomást. Ha a mostban jelen vagyunk, akkor nem mulaszthatjuk el a pillanatot, márpedig csak ez számít.