2024. december 20., péntek

Tudományok útja Óbecsén

A kémiai műhelymunka résztvevői kísérleteket mutattak be a Than Emlékházban (Fehér Rózsa felvétele)

A kémiai műhelymunka résztvevői kísérleteket mutattak be a Than Emlékházban (Fehér Rózsa felvétele)

Tegnap Óbecsén megkezdődött az V. Tudományok Útja elnevezésű, tudománynépszerűsítő rendezvénysorozat. A Than Emlékházban megtartott eseményen az érdeklődők megtekinthették a belgrádi Tudománynépszerűsítő Központ Spektrumok című kiállítását, amelyen a fény láthatatlan spektrumait mutatták be a közönségnek. Than Károly kezdte, mi folytatjuk címmel a Nemzeti Tehetségprogram gyógyszerészeti, kémiai és gyógynövénytani műhelyei mutatták be azt, mivel foglalkoztak az elmúlt négy hónapban, majd Horák Kornél biológiatanár, a gyógynövénytani műhely vezetője az év gyógynövényéről, a mákról tartott előadást. A program délután a belgrádi Tudománynépszerűsítő Központ Elementi folyóiratának a bemutatójával folytatódott.

A rendezvény ma az adai Műszaki Iskolába költözik, holnap pedig Zentán, a Pro Scientia Naturae Alapítvány Dr. Berényi János agrárinnovációs irodájában kerül sor az Ötletből valóság – Vajdasági Fiatal (Agrár)Vállalkozói Innovációs Verseny 9 órakor kezdődő döntőjére. Mindkét helyen bemutatják A jövő energiái című kiállítást is.

A rendezvénysorozatot a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány, a Kertészek Egyesülete és a Science Kft. szervezi, kiemelt partnere a belgrádi Tudománynépszerűsítő Központ, támogatója pedig a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap és a Szekeres László Alapítvány. Az intézmény  Spektrumok című kiállítása június végéig látogatható az óbecsei Than Emlékházban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás