Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár módosította a 2017/2018-as tanévre vonatkozó iskolai naptárt. A változást követően a tartományi általános iskolákban és középiskolákban a második félév a tervezettnél öt nappal később, vagyis 2018. január 15-én kezdődik.
A titkár elmondása szerint több oka van az iskolai naptár módosításának. Célja elsősorban az, hogy a tartományi és a köztársasági általános és középiskolás diákok egy időben fejezzék be a tanévet. Emellett csökken a középiskolások januári úti költsége is, mivel jogosultak lesznek a félhavi utazási bérlet megvásárlására. A diákotthonokban lakó diákoknak szintén félhavi januári költséget kell majd fizetniük. Emellett csökkennek a vajdasági iskolák fűtési költségei is.
A téli szünidő hosszabbításának pozitív visszajelzése lesz az is, hogy a diákok pihentebben kezdik meg a második félévet, ami hatással lesz iskolai teljesítményükre.
A tanév második felében két szombati napon lesz tanítás, mégpedig:
– április 14-én, a pénteki órarend szerint és
– május 5-én, a hétfői órarend szerint.
Az általános iskolák végzős tanulói a 2017/2018-as tanévben május 31-én fejezik be tanulmányaikat, míg a többi diák 2018. június 14-éig jár iskolába.
A gimnáziumok érettségizői számára a tanév május 24-én zárul, a hároméves szak-, illetve a négyéves középiskolák végzősei május 31-éig járnak iskolába, míg a többi középiskolás június 21-én fejezi be a tanévet.