2024. december 21., szombat

Javaslatok új középiskolai szakokra

A személyes kapcsolatfelvétel érdekében az oktatási titkárság munkatársai minden iskolába ellátogatnak
Nyilas Mihály

Nyilas Mihály

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkárt az oktatási-nevelési intézmények épületeinek felújításáról, az oktatási titkárság új pályázatáról, valamint a Közelebb az iskolapadokhoz akcióról és a középiskolai szakokra vonatkozó javaslatokról kérdeztük.

A bácskossuthfalvi iskolában nemrégiben tett látogatásakor kijelentette, a tartományi vezetés elhatározta, hogy az elkövetkező 3-4 évben felújítja a tartomány összes iskolaépületét, amely erre rászorul.

– Igen. A tervünk az, hogy azokat az épületeket, amelyek erre rászorulnak, felújítsuk, mert erre igen nagy igények vannak. A korábban készített felmérés alapján minden évben előirányzunk a tartományi költségvetésekben erre a célra pénzösszeget. Mivel ezek nem elegendők, a köztársasági pénzforrásokból is, a közbefektetéseket működtető köztársasági irodából is jelentős beruházások történnek ugyanerre a célra, továbbá vannak erre fordítandó községi-városi pénzek, és most már az EU-s pénzekre is számítunk.

Február 5-én írjuk ki a 150 millió dinár összegre vonatkozó pályázatot óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok felújítására, karbantartására, a költségvetés-módosítás után pedig még egy pályázat kiírását tervezzük. A hétfőn kiírásra kerülő pályázat határideje március 2-a. Szeretnénk, hogy minél több intézmény jelentkezzen. Itt kisebb értékű projekteket támogatunk, amelyek értéke 1 és 8 millió dinár között mozog. A felújítási vagy karbantartási munkálatok elvégzésére szánjuk, hogy az oktatási-nevelési intézmények korszerűen, energia-hatékony fűtési rendszerrel tudjanak működni. Törekszünk a pénz arányos elosztására Vajdaságban. Kiemelt fontosságúak számunkra azok az oktatási intézmények, ahol magyar nyelven is folyik az oktatás. Nem kis számban nyertek ilyen intézmények tavaly, és gondolom, hogy ez hasonlóan alakul majd az idén is.

Hogyan halad a Közelebb az iskolapadokhoz akció?

– A 2017/2018-as tanévnek a második félévében és a 2018/2019-as tanévnek az első félévében mind az 566 oktatási intézményt Vajdaságban felkeressük. A helyszínen győződünk meg arról, hogyan működik az iskola, óvoda, diákotthon, milyen gondjai és szükségletei vannak, hogyan használták fel a tartománytól kapott pénzt. Az eddiginél szorosabb kapcsolat kialakítására törekszünk az oktatási intézményekkel. Ezért adtuk az akciónknak a Közelebb az iskolapadokhoz nevet.

A terv szerint a látogatásokat Újvidékkel kezdtük: már több mint 12 intézményt kerestünk fel Milan Kovačević titkárhelyettessel, Szakállas Zsolt altitkárral, valamint Biljana Kašerić, Tijana Pavlov, Slađana Jovetić, Milinka Hrćan és Korponai Lívia segédtitkárokkal. A komolyan előkészített munkalátogatáson átbeszéljük az iskola vezetőivel az említett és az általuk javasolt témákat. Az utómunkánk során pedig, amit a megbeszélések folyamán megígérünk, azt meg is tesszük 2018 folyamán.

Az iskola vezetősége örült e látogatásoknak, amely alkalom volt, hogy csak az ő gondjaik-bajaik kerüljenek terítékre, és elmondják egyes vetületét a problémáiknak, szükségleteiknek. Sok mindent megtudtunk, amit eddig nem tudtunk és sok mindenben tudunk majd segíteni.

A legnagyobb gond a felújítási-karbantartási szükségletek és a felszerelés korszerűsítése. Néhol még a káderkérdések – nincsenek megfelelő szakemberek, nincs utánpótlás. Gond van néhol a tankönyvekkel, főleg a középiskolák panaszkodnak erre akár szerb nyelven, akár kisebbségi nyelveken. Nincsenek meg, nem megfelelő a tankönyvek tartalma, nyelvezete, kiadása.

Minderről őszintén elbeszélgetünk, és megpróbálunk megoldást találni. A pedagógusok jó ötleteit, valamint a munkánkkal kapcsolatos újítási javaslatait pedig mind beépítjük az oktatási politikánkba, működésünkbe.

Milyen új szakokra számíthatnak a középiskolások?

– A júniusban megjelenő, a diákokat és szüleiket tájékoztató minisztériumi pályázat megjelentetését hosszas egyeztetés előzi meg. Ennek vagyunk most az elején, amikor a középiskolák, gimnáziumok megfogalmazzák szándékukat, hogy a tavalyi évhez viszonyítva, mit szeretnének: cserélnek-e szakokat, terveznek-e újakat. A javaslatokat az iskolák vezetői teszik meg, akik jó döntéseket kell, hogy hozzanak. Ha valamelyik szak nem megfelelően töltődött be az előző években, nem jó tovább erőltetni, jobb azt lecserélni olyannal, amely közelebb áll a diákokhoz és a gazdasághoz, valamint valós munkahelyet biztosít. Sok előnye van annak, ha az iskolák felveszik a kapcsolatot a városban, régióban tevékenykedő vállalatokkal, és azokkal együtt találják meg azt az új szakot, amely munkahelyet is biztosít. Február 10-éig juttatják el az iskolák igényeiket a középiskolai szakokra vonatkozóan. Időközben a Magyar Nemzeti Tanács is elvégzi az iskolákkal való egyeztetést a magyar nyelvű oktatást illetően, és ugyanezt a mi titkárságunk is megteszi. Az eddigi egyeztetések alapján elvárásunk, hogy a 37 középiskolában és gimnáziumban, ahol jelenleg magyar nyelven folyik az oktatás, 2160 hely várja a becslések szerinti, mintegy 1691 jövendőbeli magyar ajkú középiskolást. Ez azt jelenti, hogy a tavaly indított szakok továbbra is aktuálisak lennének, néhol a szakok az iskolák elvárásai alapján cserélődnének, továbbá szeretnénk néhány új osztályt is nyitni, ahol ez nem sikerült az elmúlt időszakban, de egyértelműen szükség van rá. Így például az adai Műszaki Középiskolában autószerelő helyett géplakatos szakot szeretnénk, a topolyai Mezőgazdasági Középiskolában a hentes szak helyett pék szakot, a szabadkai Egészségügyi Középiskolában a nevelő–ápoló szak helyett masszőr szakot, a laboratóriumi–technikusi szak helyett pedig gyógyszerész technikusi szakot. Az óbecsei Műszaki Középiskolában a terveink szerint fémmegmunkálógép-kezelő szakot nyitnánk a hegesztő–lakatos szak helyett. Reményeink szerint ugyanerre kerül sor Temerinben, a Lukijan Mušicki Középiskolában: új szakként a fémmegmunkálógép-kezelő szak jelenik meg az autószerelő szak helyett. Ahol pedig a tavalyihoz képest új tagozatokat nyitnánk: a Zentai Gimnáziumban a természettudományi–matematikai szak, és szintén Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban a számítástechnikai–tehetséggondozó szak. A futaki Mezőgazdasági Középiskolában és Kollégiumban okvetlenül szeretnénk újból indítani, a tavalyi szünet után, a mezőgazdasági technikusi szakot.

Ezek a legfontosabb változások, amelyeket a magyar nyelvű szakokon javasolunk. Reálisnak tartom ezeket az elvárásokat, hiszem, sikerül is őket megvalósítani.

A cél, hogy a választék nagyobb legyen a diákjaink számára, és hogy időben tudják, milyen szakokra számíthatnak. Sok iskola már bemutatta ezeket a nyílt napokon és más rendezvényeken is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás