Egy hete már, hogy megérkezett a február végi, majd a márciusba is belenyúló hóesés. A regionális közutak már napok óta szárazak, Zentán is inkább a járdák csúszósak, mintsem az úttestek. Túrtak, sóztak, és néhány, a közlekedők számára kissé zűrös nap után „helyreállt a rend”.
Nem úgy Felsőhegyen! A falu mindössze öt-hat kilométerre fekszik Zentától, ám az arra járónak úgy tűnhet, mintha az isten háta mögött kapott volna helyet. Persze laknak itt is emberek. Autóznak is, bicikliznek és motoroznak is, de náluk – talán azért, mert hegyről van szó – keményebbnek tűnik a tél. Az utcák még tegnap is havasak-jegesek voltak, az alacsony autók lökhárítójukkal „gyalulták” a megjegesedett havat, miközben a kerekek által az aszfaltig mélyített nyomban karikáztak. Amikor pedig szembe is jön valaki, mindkettőnek ki kell evickélni a nyomokból (frontális ütközés helyett), ami például az utánfutóval tejet szállító gazdáknak nem is jelent könnyű manővert. Persze a kerékpárosoknak sem gondtalan az utazásuk, meg a gyalogosoknak sem vidám az életük: vagy a járdára, vagy az útra, vagy mindkettőre ráfagyott a megolvadt hó.
Állítólag némelyik utcában egy lakos önszorgalomból eltúrta a havat, ám pár éve Felsőhegy is kapott egy hóekét azzal a céllal, hogy majd ha szükség lesz rá, helyben meg tudják oldani a polgárok (avagy a falu vezetősége) a hóeltakarítást. Nos, ennek a hóekének a megjelenésére (is) várt a lakosság, de hiába. Talán belepte valahol a hó.
Nem is kizárólag bent a településen kényszerülnek szlalomozni a járművezetők, hanem a falu mellett Zenta felé futó helyi, egyébként kiváló Tornyosi úton is. Innen másfél kilométerre a párhuzamos út száraz, ez viszont egy jeges világot sejtet. Egykor a mezőgazdasági birtok hóekéi – a tulajdonostól vagy a munkás jó szándékától függően – befordultak a faluba, sőt elmentek Zentáig is, most viszont Matijević emberei ilyesmire nem vállalkoztak: visszafordultak a faluszéltől.
Senki sem vonja kétségbe, hogy aki ideszórta a havat, az el is fogja takarítani (máris megkezdte), addig pedig az erre járó legfeljebb azt a kérdést teheti föl önmagának: Lehet ennyire gazdátlan ez a falu?
