A hétvégén a belgrádi Nemzeti Színházban vendégeskedett a budapesti Nemzeti Színház társulata, Magyarország első számú színháza. A vendégszereplés előtt a két színház igazgatója, Vidnyánszky Attila és Ivana Vujić együttműködési szerződést kötött. A beregszászi származású Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendezővel, filmrendezővel, a két ország nemzeti színháza közötti együttműködésről, a belgrádi vendégszereplésről és Madách Ember tragédiájának újra megrendezéseséről beszélgettünk.
Mit jelent, ha egy ország első számú színháza egy másik ország első számú színházában vendégeskedik?
– Nagy-nagy felelősséget és kihívást jelent, azonban engem személy szerint kevésbé érdekelnek a vendégjátékok, hiszen az ember jön, elmegy, megtapasztal, az előadásnak esetleg sikere van, esetleg kevésbé van sikere. Sokkal jobban érdekelnek a hosszabb, tartósabb együttgondolkodások, véleménycserék, a közös projekteken való agyalások és megvalósításaik. Vannak ilyen „barátaink”, például a legpatinásabb orosz színháznak számító szentpétervári Alekszandrinszkij Színház, de ugyanilyen Dániából az Eugenió Barba Odin Színháza, valamint most kezd valami hasonló kialakulni a milánói Piccoló Teatróval. Ebbe a számunkra nagyon becses sorba áll be a belgrádi Nemzeti Színház. Ebben nincs semmi mesterkéltség, erőltetettség. Ez így alakult. Egyszerűen szimpatikusak az emberek akik csinálják, van egy nagy-nagy tisztelet, alázat irántunk, amely tisztelet és alázat bennünk is megvan az ő munkájuk iránt. Ugyanakkor most nagyon jó, hogy úgy mondjam az intonancia, a hangulat, a politika pedig hála istennek megfelelő hangnemet teremtett arra, hogy együtt gondolkozzunk, találjunk ki dolgokat és építkezzünk.
Mit lehet kiépíteni az együttműködésből?
– Egyrészt az előadások folyamatos cseréjét, és ez már önmagában nagyon jó dolog. A belgrádi Nemzeti Színház két éve már vendégszerepelt Budapesten, és egyébként már akkor elkezdtük tervezgetni az együttműködést. A következő ilyen esemény a belgrádi Nemzeti Színház vendégeskedése lesz a tavaszi, áprilisi Madách Nemzetközi Színházi Találkozókon. A belgrádi színészképzőnek van egy július közepén megtartásra kerülő nemzetközi kurzusa, amelyre a mi diákjaink el fognak jönni, nekünk meg július elején van egy mesterkurzusunk, amelyre pedig a belgrádi diákok jönnek majd el. Megismerik egymást, tanulnak egymástól, és ha már egyszer eljönnek hozzánk, másként néznek majd ránk, mint ahogy remélem egyszer mi eljövünk, mi is másként nézünk rájuk, és az a sok görcs, amit a történelem okozott, feloldódik. Egy sor gondolatunk van az operatagozattal kapcsolatban is, Ivana Vujić, a belgrádi Nemzeti Színház igazgató asszonya december közepén eljön Budapestre, és majd találkozik Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával is, akivel további együttműködési lehetőségekről tárgyal majd.
Hogyan választják ki a vendégszereplés előadásait?
– Annak alapján választunk, hogy kik hívnak meg, kikkel kezd kialakulni az együttgondolkodás. Borzasztó sokat gondolkodtunk, hogy mit hozzunk el Belgrádba. Van egy ötvenegynéhány címből álló repertoárunk, és vannak igen komoly előadásaink is. Mindenképpen szerettünk volna valami olyasmit hozni, ami nemzetközi szakmai szinten is magasan értékelt, így esett a választás a Bánk bánra. Szerintem ez az egyik legjobban megírt magyar színpadi mű. Olyan témákat, kérdéseket vet fel, amelyek szerintem itt Belgrádban is időszerűek, miszerint lehetőségeink kelet és nyugat között feszülnek. Mennyire őrizhetjük meg magunkat olyanoknak, amilyenek vagyunk, senkihez sem hasonlíthatóak és mégis, hogyan tudnánk a nyugathoz tartozni úgy, hogy megőrizzük gyökereinket? Ez egy tizenharmadik századi történet, de semmi sem változott, ugyanazok az energiák feszítik szét életünket ma is. Egy különleges korszerű színdarab, ami egy egészen izgalmas színházi nyelven van megfogalmazva. Azt talán eldicsekedhetem, hiszen egészen friss dolog, hogy ezt az előadást beválogatták a következő Szentpétervári Színházi Olimpiára. Ez nagyon nagy dolog, mert lassan húsz éve nem volt magyar színház a színházi olimpián. Aztán gondolkodtunk, hogy mi legyen a másik mű. Még egy komor, fájó dolgot nem akartunk, sokat vitatkoztunk és végül úgy döntöttünk, hogy elhozzuk a színház legszebb meséjét, a Körhintát, amit a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös produkcióban készítettünk. Ez egy szívet melengető, folklorisztikus hagyományainkból építkező, táncra, zenére épülő mese a szerelem mindenhatóságáról, és kicsit arról, hogy ott kell „megcsinálni” az életünket, ahol vagyunk. Hiába táplálkozik a mű magyar gyökerekből, a szerelem az szerelem, és muszáj, hogy hasson. Nagyon jó visszaigazolás volt a bemutató, azt látom, hogy hatott a közönségre.
Több évnyi előkészület után nemrég állította színpadra Madách Ember tragédiáját. Miben különbözik a mostani rendezése az előző évekétől?
– Ezt a darabot már huszonöt éve rendezem, mindig újabb és újabb formában. Legalább hét-nyolc változatban csináltam már eddig meg, de vannak elemek, amelyek az egyik előadásból mennek át a másikba, viszont mindig vannak új hangsúlyok is. Ennek az új előadásnak van egy térkülönlegessége. Sohasem dolgoztam még arénában, ahol körbeüli a közönség a játékteret, és ott ülnek a színpadon is körben. Egy küzdőteret alakítunk így ki, ahol nem lehet elbújni, ott vagyunk és az eszmék nagy viadalát karnyújtásnyira láthatja a közönség. Tartalmilag két momentumot emelnék ki. Egyrészt a nő szerepe jelentősen felerősödött. Azzal szemben, amit már sokszor leírtak, hogy Éva szerepe másodlagos a darabban, és Lucifer, Ádám, illetve az Úristen háromszögében feszül a történet, úgy gondolom, hogy Éváé a kulcs és a végén a végkifejlet. Ugyanígy hiszem az életben is, hogy a nők kezében van az élet kulcsa. Ez most erőteljesen érződik a darabban. Másrészt a választás lehetősége óriási ajándéka az Úrnak számunkra. Jelen van a világban és bennünk is az Úr és Lucifer témája, ezért is van a színpadon több Lucifer, hisz mindenki egy picit Lucifer. A választás lehetősége ugyanakkor itt van minálunk, hogy mikor, meddig engedem, hogyan engedem tombolni magamban a „Luciferizmust”, vagy mikor szabok gátat neki. Ez kortól, nemtől, hangulattól függően erőteljesen változik. Ez az új változat központi gondolata.
