Az oktatási minisztérium a héten jelentette meg a leendő középiskolások részére a pályázatát. Az érintett vajdasági magyar diákok és szülők szempontjából fontos információkról Vicsek Annamáriát, az oktatási minisztérium államtitkárát, Jerasz Anikót, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának az elnökét és Nyilas Mihály tartományi oktatási titkárt kérdeztük. Mint Vicsek Annamária oktatási államtitkár elöljáróban leszögezte, elégedettek lehetünk, hiszen az idén 1629 magyar ajkú nyolcadikos végez, és 2162 férőhely várja őket a középiskolákban. Ez mintegy 18 osztálynyi, azaz 24 százalékos többletet jelent, ugyanakkor, például a szerb osztályokba csak 5-7 százalékkal több férőhelyet hagy jóvá a minisztérium.
Arról értesülhettünk, hogy együttes kiállás, egyeztetés eredményeképp az idén első alkalommal sikerült elérni, hogy minden kért magyar tannyelvű középiskolai szakot már a legelső körben jóváhagyott a minisztérium.
– Két évvel ezelőtt próbáltuk ki először azt a többlépcsős és többtényezős rendszert a középiskolai szakok vonatkozásában, amelyben a Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi oktatási titkárság bevonásával folytattunk erőteljes tárgyalásokat a minisztériumban, mielőtt kialakult volna a végleges döntés a jövő évi középiskolai hálózattal kapcsolatban. Az előző évek nehézségeiből és a jó gyakorlatokból tanulva az idén is a jól bevált rendszert alkalmaztuk, és érezhető volt, hogy gördülékenyebb, bejáródott ez a folyamat. Ha visszaemlékezünk, két éve 13 osztályért kellett magasabb politikai szinten küzdenünk, tavaly három osztály volt az utolsó pillanatig kérdéses, és voltak olyan tagozatok, amelyeket a megjelentetett pályázat után módosított döntésként sikerült a pályázatba belekényszerítenünk. Az idén történt meg először, hogy minden szak, amiért a tárgyalások során együtt kiálltunk, jóvá lett hagyva már ebben a körben, és nem kell utólag harcolnunk a módosításért. Ez egyértelműen a Vajdasági Magyar Szövetség politizálásának az eredménye, és annak köszönhető, hogy minden szinten ott vagyunk, és ott tudunk tenni a vajdasági magyar ügyért, ahol azért tenni lehet – hangsúlyozta Vicsek Annamária.
Elhelyezkedési, továbbtanulási perspektíva
Az is érdekelt bennünket, mennyire alkalmazkodik a jóváhagyott középiskolai szakok listája egy-egy közösség, környezet valós igényeihez:
– A minisztérium eleve proaktívan és racionálisan tervez – már nem az a legfőbb szempont a tervezésnél, hogy milyen szakkádere van az iskolának, hanem a tanulók érdeklődését és a munkaerőpiaci lehetőségeket, szükségleteket is figyelembe vette. A tartományi és nemzeti tanácsi egyeztetésen természetesen a vajdasági magyar oktatás igényeit, szükségleteit és lehetőségeit is figyelembe vettük több szempontból is, hiszen vannak olyan iskolák, szakok, amelyek hagyományosan fontosak a számunkra, illetve amelyek a stratégiai fejlesztések, fejlődések alapján bizonyulnak lényegesnek. Fontosnak tartjuk azt is, hogy elég széles választási lehetőséget kínáljunk az anyanyelven tanulóinknak, ugyanakkor az sem lenne jó, ha túl sok osztályt indítunk, amelyet aztán nem tudunk megtölteni, veszélybe hozva a fennmaradásukat. Fontos, hogy a kialakult középiskolai hálózat olyan elhelyezkedési vagy továbbtanulási perspektívát adjon a középiskolásoknak, ami biztosítja, hogy a szülőföldön maradjanak, itthon boldoguljanak – szögezte le az államtitkár asszony, akit arról is kérdeztünk, mivel biztatná a bizonytalan szülőket:
– Nehéz döntés előtt állnak most a családok, hiszen 14-15 éves korában még kevés gyermek tudja, mi akar lenni. Azonban a vajdasági magyar középiskolák vonatkozásában elmondhatjuk, hogy sokféle szak közül választhatnak a tanulók, és sok esetben a tanulók utaztatására és kollégiumi ellátására is van lehetőség, ha a lakóhelytől távoleső iskolát választanának. Nem utolsó szempont, hogy a Vajdaságban magyarul elvégzett középfokú oktatás folyamán a tanulók a szerb nyelvet is olyan szinten elsajátítják, ami jelentősen növeli a szülőföldön való továbbtanulást, majd az elhelyezkedést, így az itthon maradást is, a Magyarországon érettségizők esetében pedig érezhetően csökken a hazatérés, hiszen a szerb nyelv ismeretének hiányában a továbbtanulási és a munkaerőpiaci esélyeik is jelentősen csökkenhetnek. Azt mindenképp kiemelném, hogy a tartományi beruházásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően, valamint a Magyar Nemzeti Tanács által lebonyolított támogatások révén a vajdasági magyar tannyelvű középiskolákban is színvonalas oktatásban lehet a tanulóknak része – osztotta meg velünk Vicsek Annmária, aki a következőket is hozzátette:
– Abban bízom, hogy csak kevesen döntenek a külföldön való továbbtanulás mellett, és szeptemberben sikerül elegendő tanulóval megtölteni minden osztályt, ugyanis minden tanév elején meg kell birkóznunk a kis létszámú osztályok jóváhagyatásával is.
Az elmúlt években változott a versenyeken való részvétel elismerése a felvételnél. Az államtitkár asszonytól azt is megtudakoltuk, az idén mi a minisztérium álláspontja a versenyeredmények beszámításával kapcsolatban:
– Újdonság, hogy az idén ismét pontszámot hoznak az elért helyezések azon versenyek esetében, amelyek a minisztérium által támogatott megmérettetések, azaz szerepelnek a hivatalos minisztériumi versenynaptárban. Így a nemzetközi versenyen elért első helyezésére 12, a másodikért 10, a harmadik helyezésért pedig 8 pont jár. A köztársasági szintű versenyek esetében 6, 4, illetve 2 pont jár az első, második, illetve harmadik helyezettnek. A záróvizsga tantárgyaiból szervezett versenyek esetében csak azokat számítják be, amelyek mindhárom szinten kerülnek megrendezésre, azaz iskolai, községi, körzeti és köztársasági versenykör is van. Magyar nyelvből ennek alapján az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének versenye számítható be.
Amennyiben túljelentkezés van egy bizonyos szakra, és több diák éri el ugyanazt a pontszámot, azt a tanulót rangsorolja előrébb a rendszer, aki Vuk-diplomával rendelkezik, majd a versenyeken több pontot ért el, vagy aki a záróvizsgán több pontot ért el.
A legszükségesebb, legvonzóbb szakok
Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága elnökének elmondása szerint az elmúlt időszak az együttműködésről szólt:
– Figyelembe véve a középiskolák igényeit és közösségünk érdekeit, az elmúlt időszakban több ízben konzultáltunk a Vajdasági Magyar Szövetség oktatással megbízott tisztségviselőivel a különböző szinteken, így Vicsek Annamáriával, az oktatási minisztérium államtitkárával, Nyilas Mihály tartományi oktatási titkárral, valamint az önkormányzatok képviselőivel. Csakis ennek a szerteágazó képviseletnek köszönhetően, amit a közös célok és az egymásért és a közösségért történő kiállás jellemez, tudtuk elérni azt, hogy ma az igényeinkhez szabott oktatási hálózatról tudunk beszélni. Ezúttal is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a diákjaink számára legszükségesebb és legvonzóbb szakok megmaradjanak, vagy ha az előző évben nem nyíltak meg, újra megjelenjenek. Ennek eredményeképp ismét lesz etnomuzikológiai szak a Szabadkai Zeneiskolában, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban sporttagozat nyílik, de fontos az is, hogy sikerült megtartanunk a Zentai Gimnáziumban a természettudományi-matematikai szakirányzatot, és kiharcoltuk, hogy a két zentai szakközépiskolában négyéves szakirányzatok nyíljanak. A 2019–2020-as tanévben Vajdaság-szerte 35 középiskolában folyik majd magyar nyelvű oktatás, ebből 24 szakközépiskola, 9 gimnázium és 2 művészeti középfokú oktatási intézmény. Az elsősök számára előirányzott férőhelyek száma 2072, ami 71 tagozatot jelent, 53 nyílhat négyéves és 18 hároméves szakirányzatként, illetve 1532 hely lenne a négyéves és 540 a hároméves szakirányzatokon. Fontos kiemelni, hogy pluszban 90 férőhely lett előirányozva a speciális igényű diákoknak. Ha figyelembe vesszük, hogy 1629 nyolcadikosunk van, akkor elmondhatjuk, hogy ez igen gazdag kínálat, hiszen 443 férőhellyel több várja a leendő középiskolásokat. Önkormányzatokra lebontva, Adán 150, Magyarkanizsán 90, Törökkanizsán 60, Zentán 270, Csókán 60, Nagybecskereken 120, Topolyán 240, Szabadkán 642, Zomborban 90, Óbecsén 180, Újvidéken 110 férőhely várja ez elsősöket, emellett Temerinben is nyílik két osztály. Színes és szerteágazó a kínálat. Véleményünk szerint minden tanuló megtalálhatja azt szakot, amely a legközelebb áll érdeklődési köréhez – fejtette ki a lapunknak Jerasz Anikó, aki kitért a középiskolák fejlesztésére vonatkozó támogatásokra is.
– A Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően a 2015-től kezdődően, amikor is ezt az évet a Nemzetpolitikai Államtitkárság a szakképzés évének hirdette meg, folyamatos támogatásban részesíti a szakközépiskolákat. Fejlesztve és versenyképessé téve ezáltal középiskoláinkat, ma elmondhatjuk, hogy Vajdaságban nincs olyan középiskola, ami ne részesült volna valamilyen támogatásba, beruházásba. Tavaly 22 középfokú tanintézmény részesült támogatásban 18,5 millió dinár értékben, és a legtöbb iskola informatikai felszerelést igényelt és kapott is. A múlt évhez hasonlóan az idén is a gimnáziumok és a két művészeti iskola, a Szabadkai Zeneiskola és az újvidéki Bogdan Šuput Képzőművészeti Középiskola is megfogalmazta azon igényeit, amelyekre talán a legnagyobb szükség van. Ez alkalommal az iskolák könyvtárai kerültek a középpontba, és a megfogalmazott kérések könyvekre vonatkoztak, házi olvasmányokra, szakkönyvekre és enciklopédiákra. A igényeknek eleget téve megvásároltuk a könyveket, amelyek több mint 1,2 millió dinár értéket tettek ki, és ezeket a jövő héten igyekszünk eljuttatni minden gimnáziumba és a művészeti iskolákba – tudtuk meg Jerasz Anikótól.
Széleskörű választék
Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár szerint azok a magyar diákok, akik az idén fejezik be az általános iskolát, olyan beiratkozási tervet kaptak, ami széleskörű választási lehetőséget biztosít számukra:
– Ez kifejezett célja volt annak az egyeztetésnek, ami az MNT, a Tartományi Titkárság és a Minisztérium között zajlott. Az idén először a minisztérium már az első körben jóváhagyott minden kért szakot. Ez egyrészt arra utal, hogy az egyeztetés már bejáródott, másrészt arra is, hogy a magyar érdekérvényesítés egyre eredményesebb. Hiszen emlékezzünk: évről évre hihetetlen erőfeszítéseket kellett tennünk több körben annak érdekében, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Ez most sokkal gyorsabban, már az első körben megtörtént. Ez mindenképpen dicséretes, és reméljük, hogy a következő években is így lesz.
Hangsúlyozta, hogy az egyeztetés során ők maguk is igyekeztek olyan igényeket támasztani, amelyek a realitásból indulnak ki. Fontosnak tartották, hogy ne javasolják olyan szakok megnyitását, amelyek iránt nincs érdeklődés, illetve amelyekre az elmúlt években nem jelentkezett elegendő számú diák, és így nem sikerült a kiharcolt szakot megnyitni. Másrészt a szakok meghatározásánál arra törekedtek, hogy az a gazdaság és a társadalom igényein alapuljon.
A tartományi oktatási titkár elmondta azt is, hogy mivel hatályba lépett a duális oktatásról szóló törvény, a gazdasági kamarákkal és a foglalkoztatási szolgálattal is szükséges volt az egyeztetés. Ennek köszönhető, hogy több duális szak is megnyílik. Ezekben az esetekben közvetlenül a gazdasági szereplők határozhatták meg az igényeiket, és az oktatás nagy része is azoknál a cégeknél fog megvalósulni, ahonnan az igények érkeztek.
A magyar nyelvű középiskolai férőhelyekről elmondta, hogy összesen 1532 négyéves és 540 hároméves szakon lévő hely várja a mostani nyolcadikosokat:
– A legtöbb hely Szabadkán van, 23 osztály nyílhat a nyolc középiskolában. A második helyen Zenta áll, ahol a négy középiskolában 10 osztály nyílhat. A három topolyai középiskolában 8, Óbecsén a három középiskolában 6, az adai középiskolában pedig 5 osztály nyílhat. Nagybecskereken és Újvidéken a négy-négy középiskolában 4-4, a magyarkanizsai és a zombori középiskolákban pedig 3-3 osztály nyílhat meg magyar nyelven. A temerini, törökkanizsai és a csókai középiskolákban pedig 2-2 magyar osztály nyílhat, vagyis összesen 72 magyar nyelvű tagozat Vajdaságban.
Hozzátette, hogy az osztályok száma nem tükrözi teljes egészében a lehetőségek számát, hiszen a hároméves osztályok esetében a kombinált szakokkal is számolni kell. Ez azt jelenti, hogy például kőművesek és ácsok vagy szakácsok és cukrászok szerepelnek 15-15 hellyel. Tehát a kombinált szakok miatt a lehetőségek száma meghaladja az említett hetvenkettőt.
FONTOS TUDNIVALÓK
Vicsek Annamária államtitkár a következő fontos dátumokra hívta fel a figyelmet:
A 6. és 7. osztályban elért tanulmányi eredményeket május 25-éig viszik be az osztályfőnökök a rendszerbe.
A tehetséggondozó szakokra, illetve azokba az iskolákba, ahol előzetes felvételi-alkalmassági vizsgát kell tenniük a diákoknak, május 10-e és 13-a között naponta 9–14 óráig jelentkezhetnek be. A számítástechnikai tehetséggondozó gimnáziumi szak az idén is a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban fog indulni, a felvételi vizsga azonban most is a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban lesz magyarul.
A tehetséggondozó szakokra, illetve a nyelvi és művészeti szakokra a felvételi vizsgák a következő beosztásban lesznek: május 25-én és 26-án 10 órától (anyanyelvből és idegennyelvből az idegen tannyelvű osztályok esetében), május 31-én, június 1-jén és 2-án 10 órától (a zeneiskolákban), illetve 9-12 és 14-17 órától a képzőművészeti iskolákban rajzból, június 2-ától 4-éig naponta 10 órától (a balettiskolákban), június 1-jén 10–12 óráig (matematikából a matematika szakos gimnáziumokan), 14–16 óráig pedig a biológia és kémia szakos tehetséggondozókban. Június 2-án 10-től 12 óráig felvételizhetnek matematikából, 14–16 óráig pedig fizikából a fizika, illetve a számítástechnikai tehetséggondozó gimnáziumokba, a tehetséggondozó gimnáziumok nyelvi tagozatain pedig június 1-jén és 2-án 10–12 óráig tartják a felvételi vizsgát. Június 1-je és 3-a között 9–14 óráig a sport-tagozatos gimnáziumokban kell leadni a sportdokumentációt. A felvételik pontos helyszínéről és időpontjáról a középiskolákban kaphatnak információt a szülők.
A felvételi vizsgák esetében a tantárgyak zöméből, június 5-én 8 óráig jelentetik meg az előzetes eredményeket – a képzőművészeti és a zenei, illetve balettiskolák eredményének kivételével, amely június 6-án 8 órától lesz elérhető. A fellebbezési napot követően, azaz június 7-én 12 óráig lesz megjelentetve a felvételi és alkalmassági vizsgák végleges eredménye azokban az iskolákban, amelyek a felvételi vizsgát lebonyolították.
A záróvizsgát a tanulók június 17-én teszik le magyar nyelvből, 18-án matematikából vizsgáznak, 19-én pedig a kombinált tesztet oldják meg, naponta 9–11 óráig. A tesztek javítása ugyanazon a napon 12 órától történik, az előzetes eredményeket pedig június 21-én 8 óráig fogják nyilvánosságra hozni, majd június 22-én és 24-én naponta 8 és 16 óra között lesz alkalom a fellebbezésre az iskolákban, illetve a körzeti bizottságoknál, ezt követően június 27-én lesz a záróvizsga végső eredményeinek nyilvánosságra hozatala.
A tanulmányi eredmények az idén is 60 pontot érnek a beiratkozásnál, és a záróvizsga eredményeire is maximálisan 40 pontot kaphatnak a tanulók (magyar nyelvből és matematikából 13-13, a kombinált tesztre pedig 14). A leendő középiskolások a kívánságlistát, azaz a választott osztályok rangsorát június 28-án adhatják majd le abban az álalános iskolában, ahol most végeznek, ezt követően a számítógépes rendszer a pontszámok és a kívánságlista alapján beosztja a tanulókat, és július 3-án megtekinthető, ki melyik iskolába jutott be, amit a fellebbezési napok és javítás után július 7-éig véglegesítenek, hogy 8-án és 9-én megtörténhessen a beiratkozás, illetve a szabadon maradt helyekre vonatkozó kívánságok leadása, illetve július 11-ig lehet a fennmaradt helyekre beiratkozni.
A pályázat a minisztérium honlapján a következő linken tekinthető meg:
http://www.mpn.gov.rs/upis-ucenika-u-srednju-skolu-2019-20/