2024. december 21., szombat

Alkotás és kikapcsolódás Oromon

Az idei Malomfesztivál augusztus 15-étől 17-éig tart, azt megelőzően pedig alkotótáborok zajlanak majd

A hatodik Malomfesztiválra kerül sor Oromon, a szélmalom mellett, augusztus 15-étől 17-éig, a fesztivált pedig ezúttal is alkotótáborok előzik meg. Ahogyan azt Vígi Lászlótól, a Malomfesztivált szervező Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnökétől hallhattuk a rendezvény sajtótájékoztatóján, a fesztivál számos újítást tartalmaz majd és még nagyobb hangsúlyt fektetnek a családi programokra.

Szerda Zsófiától, az alkotótáborok koordinátorától megtudhattuk, hogy idén öt alkotótáborba várják a résztvevőket, a jelentkezés viszont már lezárult:

– Újdonságként animációfilmes műhely indul, ezt Vajda Melinda budapesti alkotó vezeti. A fotótáborba visszatér hozzánk Michael Bowring, az irodalmi tábor vezetője Oláh Tamás lesz, a színháztábor vezetői Puskás Zoltán és Góli Kornélia, a zenei táboré pedig Brestyánszki Dína és Brestyánszki Bernadett. Az alkotómunkát különböző programok is kísérik – mondta Szerda Zsófia.

Horváth Tamás a fesztivál sokszínű zenei kínálatára hívta fel a figyelmet:

– Öt zenei színpad lesz felállítva. A magyarországi és szerbiai fellépőkön kívül lengyelországi, indiai, izraeli, amerikai, olaszországi, szlovákiai, horvátországi zenekarok és DJ-k érkeznek. Fellép majd egyebek közt a Lóci játszik, Szalonna és a bandája, a Pendergő Csasznyi Imrével, a Gypsy Classic Band, a Meszecsinka, a Szkojáni & Hét Hat Club és így tovább – ismertette Horváth Tamás.

A szervezőcsapat tagjai kitértek arra is, hogy a fesztivál helyszíne folyamatosan épül és szépül:

– Megpróbálunk fokozottan odafigyelni a környezettudatosságra, de tervünk befejezni a megkezdett munkálatokat is: befedni az Akácos színpadot, tusolót és alomszéket építeni, valamint kényelmes, árnyékos részeket kialakítani. Mindehhez az önkéntesek és az adományok nyújtanak nagy segítséget – tudtuk meg Asztalos Kristóftól.

Jegyek elővételben Zentán a Zentropiában, Szabadkán a Cortexben, Magyarkanizsán Vígi Lászlónál, Szegeden a Jazz Kocsmában kaphatók. Online, Szerbiában a Gigstix, Magyarországon pedig a Tixa rendszerében. A bérlet 2000 dinár, amennyiben pedig marad, a helyszínen 3000 dinárba kerül majd. A napijegy és a családi jegy ára 1200 dinár, az esti jegyé pedig 800 dinár.

A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönhetően idén a Malomfesztivál nemzeti jelentőségű magyar rendezvény. Kiemelt támogatók továbbá a Nemzeti Kulturális Alap, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a Bethlen Gábor Alap. A szervezők külön kiemelték az önkéntesek jelentőségét is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás