A falubeliek azt mondják, folyton cserélődnek az ott tartózkodók, ám vannak, akik már hónapok óta Majdányon, Rábén rekedtek. Az üresen álló házakat teljesen magukénak tekintik, az éj leple alatt érkeznek, a taxikból kiszállva egyenesen a megadott házakhoz mennek, és néhol harminc-negyvenen is meghúzódnak. A falubeliek tartanak tőlük, ezért hatékonyabb rendőri felügyeletre és konkrét intézkedésekre számítanak.
A majdányi boltban nagy a forgalom, a migránsok ott vásárolnak (Gergely József felvétele)
Makra Péter, Majdány-Rábé helyi közösség elnöke segít bennünket az eligazodásban. Majdányon a boltnál állunk meg, mert ott mindig találkozni migránssal. Reggel kilenc körül érkezünk, ami még korai időpontnak bizonyul. A bolt előtt söröző helybeliek azt mondják, nem kelnek a migránsok ilyen korán, késő éjjelig fent vannak, akkor közlekednek, ezért csak tíz körül kezdenek előszivárogni. Míg nincs mozgás, Papp Ilonkától, a bolti kereskedőtől érdeklődünk a helyzetről, hiszen ő találkozik velük legtöbbet. Ilonka, míg az árut pakolja, arról mesél, hogy egész nyáron itt voltak, tavaly tél óta nem változott semmi, csak még többen lettek.
– Rengetegen vannak a faluban, és ez mindannyiunkat aggaszt. Már nem tudunk úgy végigmenni az utcán, hogy ne találkozzunk velük. Időnként a rendőrség kijön, előállítja őket, elvisz közülük valamennyit, aztán éjszaka jönnek helyettük újabbak. Volt, amelyik egyik este azt mondta, éjjel jön érte a taxi, és továbbmegy, aztán másnap megint itt volt. Olyan is van, aki azt mondja, nem is ide akart jönni, csak ide hozták, azt nem értettem meg, hogy ki hozta ide. A boltba rendszeresen bejárnak, főleg ennivalót meg sört vesznek. Van, amelyikük kimondottan csak sörért jön, mint ez is – mutat Ilonka az ajtón belépő fiatalemberre, akivel próbálunk szóba elegyedni, ám elzárkózik előle. Ilonka azt mondja, angolul értik meg egymást, az alapszavakat sokan tudják, meg ő már az ő furcsa nyelvükből is megjegyzett néhány szót.
Az üzlet előtt ücsörgő falubeliek láthatóan szívesen mesélnek nekünk az áldatlan helyzetről, csak úgy ömlik belőlük a szó, a keserűség. Azt mondják, nem értik, hogy ha Románia, Magyarország meg Horvátország tudja kezelni a helyzetet, akkor Szerbia miért nem.
– Nálunk meg nyugodtan mászkálnak, már többen vannak, mint mi. Így lehet megszüntetni egy tiszta magyar falut, és mi is ettől félünk – mondja az egyikük.
Ebédet főznek az algériai fiatalemberek (Gergely József felvétele)
– Mindent tönkretesznek, mindent feltüzelnek, vajon ki fogja ezt nekünk megtéríteni? Szétszedik a górékat, a fáskamrákat, azzal tüzelnek, és még nincs is tél. Majdányon a falu szélén az első ház a miénk, oda is bementek, feldöntötték a szekrényt, és abba piszkítottak. Nem tudjuk megvédeni a házainkat, mert egyedül vagyunk, és tehetetlenek vagyunk ellenünk. Az is baj, hogy isznak meg drogoznak, és amelyikük a hatásuk alatt van, az kötekedik. Leginkább köztük alakul ki konfliktus, ám volt, hogy itt, a bolt előtt a helybeliekbe kötöttek bele, szerencsére végül azt is sikerült elsimítani – magyarázza egy fiatalember.
– Olyan helyre is bementek már, ahol laknak, a tulaj azt vette észre, hogy a hűtőjéből pakolássza ki az ételt egy illető, és alig bírta kizavarni. Sajnos azt látjuk, hogy amíg nincs rá politikai akarat, addig így is marad a helyzet – veszi át a szót Makra Péter.
– Mindegyiküknek van telefonja, és amint megneszelik, hogy jön a rendőrség, értesítik egymást, így mire ideérnek, nagy részük már szanaszét szaladt a kukoricásba meg a napraforgóba, nem is lehet őket megtalálni. Egyébként a rendőrség kétnaponta kijár hozzánk, ám ők sem tudnak mit tenni – panaszolják.
Amíg mi beszélgetünk, közben sorra érkeznek a boltba. Az egyik algériai fiatalember kenyeret meg tejet vesz, leül mellénk a padra, és reggelizni kezd, a másik a sörét bontja, és látszik rajtuk, hogy otthonosan mozognak. Egy iráni fiatalember is érkezik, akiről a helybeliektől megtudjuk, hogy jól beszél angolul, nem nagyon van pénze, és csak pár napja tartózkodik itt. Ő szóba is áll velünk, és amikor megtudja, hogy újságírók vagyunk, trágár szavakkal illeti a rendszert, amely megakadályozza, hogy Európába menjen. Azt mondja, elege van, nincsen pénze, és Szerbiában kilenc napig börtönben volt. Egyedül jött, 38 éves, 18 éve eljött Iránból, 10 évet élt Törökországban, aztán valamennyit Görögországban, és most Angliába készül a nagybátyjához, mert mindenkije külföldön van. Szerinte a rendszer meg akarja őket semmisíteni, de nem ők a terroristák, hanem azok, akik így bánnak velük – magyarázza nagy hanggal, majd megjegyezi, hogy adhatnánk neki pénzt.
Miután a boltnál feltérképezzük a helyzetet, teszünk egy kört a faluban, és Makra Péter megmutogatja, hol vannak bent migránsok. Benézünk Zahány József templomgondnokhoz is, aki arról mesél, hogy a nyáron a templomba is betörtek, és elvitték a perselyben összegyűlt pénzt. Átmegyünk Rábéra, ahol a határhoz legközelebbi házba, az idős Ágoston házaspárhoz térünk be, az ő tőszomszédságukban ugyanis folyamatosan tartózkodnak migránsok.
– A mellettünk lévő üres házban mindig vannak, néha húszan-harmincan is, szerencsére még sosem bántottak bennünket, a mezsgyénket még sosem lépték át. Egyszer jöttek be az udvarba vízért, de azt jól megjártam, úgyhogy többet nem engedtem be őket. Egyikük csöngetett, hogy kaphatna-e vizet, és mire én odaballagtam a kúthoz, már vagy harmincan voltak mögöttem, mindannyian bejöttek utána. Szerencsére a rendőr azonnal jött utánuk, kitessékelte őket, és a lelkemre kötötte, hogy tartsam zárva a kaput – ecseteli Ilona. – Azért nekünk sem mindegy, amikor éjjelente a hátsó ablakunk alatt mászkálnak el, amelyik a határ felől van. Gondolom, nézegetik, hogyan juthatnának át a közeli kerítésen, de a hangosbemondó folyton figyelmezteti őket, hogy menjenek vissza, és a sziréna is szól. Egyébként a hangjukat sem hallani, általában csöndben vannak, gyerekek is vannak közöttük, és nők is, és azt látjuk, hogy félnek a kutyáktól. Az a baj, hogy kevesen vagyunk már itt, a faluban, és a legtöbben hozzánk hasonlóan öregek, tehetetlenek. Itt, Rábén 65-en lakuk, Majdányon százvalahányan, a migránsok meg kétszáznál is többen vannak, lassan mi leszünk itt kisebbségben – fogalmaz keserűen az asszony.
