A köztársasági Válságtörzs keddi ülésén elemezni fogják a pillanatnyi helyzetet, és csak utána tekintik át, kell-e módosítani az intézkedéseken – jelentette ki dr. Srđa Janković immunológus a Szerbiai RTV mai műsorában.
Sem ő, sem a többi egészségügyi stábtag nem támogatja az enyhítéseket, mert a járvány továbbra is fenyeget, bármikor újra lángra lobbanhat. Továbbra is magas a fertőzöttek száma, a kórházak még nem ürültek ki, és a napi elhalálozások száma is számottevő.
Srđa Janković szerint semmit sem szabad elhamarkodni, ha egy vírussal állunk szemben. Hozzáfűzte, hogy a válságtörzs ülése előtt jellemző a spekuláció, a közvélemény latolgatja, vajon változtatnak-e valamelyik intézkedésen, de előre nem lehet tudni semmit, mert előbb a helyzet alakulását kell felmérni.
– Az a fontos, hogy a meglevő intézkedéseket tartsuk tiszteletben, a közvéleményt pedig értesítjük a változásokról – üzente Janković. Hozzáfűzte, hogy némely intézkedés valóban sújtja a gazdaságot, de mégis fontosabbak az emberéletek. – Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a megbetegedéseknek és az elhalálozásoknak is van gazdasági vetülete.