Naptárilag még tél van, de kint mást mutat a hőmérő higanyszála: hét ágra süt a nap, langyos szél lengedez, gyönyörű idő van, jókat lehet sétálni, teleszívni a tüdőnket ezzel a friss tavasz-illattal. Ezzel szemben bent a lakásban majd’ megfagy az ember, és legalább három réteget magára kell öltenie, hogy ne fázzon meg. Minden évben ugyanez a forgatókönyv: amint a kinti hőmérséklet 15 fok fölé szökik – attól függetlenül, hogy épp november, január vagy március van –, az Újvidéki Távfűtő Művek leállítja a fűtést. Értem én, hogy takarékossági okokból teszik ezt, azonban bosszantó, hogy miközben mi évről évre fagyoskodunk, a havi számlánkon nem mutatkozik meg ez a spórolás. Rendre ugyanazt az összeget fizetjük minden hónapban, egész éven át, mintha teljes szolgáltatást nyújtottak volna a fűtési idény alatt. Ez ugyanolyan bicskanyitogató, mint az ügy kapcsán az érintettek érdektelensége. A minap az egyik újvidéki hölgyeket tömörítő csoportban egy fiatalasszony posztja alá sokan – én is – hozzászóltak. Mint kiderült, közülük többen felhívták az esti órákban a Toplana ügyeletesét, aki úgy tett, nem is érti a kérdést, ő úgy tudja, a fűtés folyamatos. Felháborító ez a tehetetlenség, amikor hülyének teszik magukat az illetékesek, és palira vesznek bennünket.
Ugyanez a helyzet a boltokkal, pontosabban a fogyasztási cikkek abszurd árazásával. Az utóbbi hetekben az üzletek bojkottjára szólítják fel a vásárlókat, nemcsak Szerbiában, hanem a környező országokban is. A drágaság olyan méreteket öltött, hogy a lakosság eljutott arra a pontra, hogy képtelen vele megküzdeni. Észbontó, hogy a 20 dekás vaj némely helyeken 400–500 dinárba kerüljön, hogy egy 30 dekás csokoládé 1000 dinár legyen, és a márkás dezodorok darabját (nem írom le a nevüket, mert ez itt nem a reklám, ebben az esetben antireklám helye) 700 dinárért vesztegessék. Nekem ne mondja senki, hogy ezek luxus termékek, mert nem azok. Mindenki szívesebben fogyasztja el a vajas kenyeret a margarinnal megkent helyett, majszol el egy rúd csokit, és a tisztálkodáshoz is mindenkinek joga van. De ezekkel az árakkal már lassan ott tartunk, hogy a havi bevásárlókosarunk kong az ürességtől. Tehát egyes termékek miatt teljesen jogos a nagy multik bojkottja, ám azt is meg kell hagyni, hogy van olyan áru is, ami olcsóbb, mint a sarki kisboltokban, így érdemes lenne azokra is odafigyelni. Arra, hogy a multik hatalmas felárral dolgoznak, a heti akciós termékkatalógusból derül fény, ugyanis rengeteg készítményt kínálnak eladásra akár 50 százalékos árengedménnyel, és még akkor is van rajtuk keresetük.
A bojkottot kiterjeszteném a kávéházakra és a vendéglátóipari helyekre is pofátlanul magas áraik miatt. Mondjuk ez nekem nem okozna gondot. Meggyőződésből nem ülök le a barátnőmmel egy menő kávézó teraszára, hogy tekintetek kereszttüzében kortyoljak el egy pohár frissen facsart narancslevet 400 dinárért, inkább megvendégelem őt otthonomban egy szelet házi sütivel és az általam kikavart habos kávéval, és amíg mi megváltjuk a világot, addig a férjem kifacsarja a narancsot, amelyet kilónkénti 100 dináros áron vásároltunk akción.
Véleményem szerint a kereskedők azért turbózzák fel egyes termékek árát, mert megvan a vevőkörük. Azoknak nem számít, mi mennyibe kerül, ha a közösségi oldalakon felkapott, divatos portékáról, státusszimbólumról van szó, nem kérdés, meg kell venni. Sokszor az az érzésem, hogy a vastag pénztárca nincs arányban a jó ízléssel és az IQ-szinttel sem. Különben ki vásárolná meg a Zara Home-ban 5000 – a honlapjukon valamivel kedvezőbb, 3590 – dináros áron kínált zsinórral átkötött valódi követ, amely a leírás szerint az ajtó kitámasztására szolgál?
Úgy tűnik, 21. század ide vagy oda, a modern technológiának köszönhetően egyre ostobábbak, megvezethetőbbek az emberek, hanyatlik az értelmi színvonal, attól félek, lassan visszajutunk az őskorba. Ennek kísérteties szimbolikája a csillogó-villogó üzletláncban méregdrágán árusított pattintott kő is.
Nyitókép: Pixabay
